Sport

Ennél jobban nem centizhette ki a győzelmet a Győri ETO

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI
A Győri Audi ETO KC házigazdaként 27-26-ra legyőzte a dán Odense HB csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, ezzel rekordot jelentő, immár 68 mérkőzésből álló, csaknem négy éve tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet.

Veronica Kristiansen vezérletével jól kezdett az ETO (6-3), amely a várakozásoknak megfelelően komoly ellenállásba ütközött. A dánok támadásban és védekezésben is frissebbek, pontosabbak voltak, egy 6-1-es sorozattal fordítottak, mert a hazaiak jó néhány akciót elrontottak, elsősorban a dél-koreai jobbátlövő, Rju Eun Hi gyengélkedett. Ambros Martín vezetőedző időkéréssel és cserékkel próbálkozott, ám csapata tíz percig nem talált a hálóba.

Kapcsolódó

Az MTI beszámolója szerint a folytatásban Silje Solberg bravúros védéseire alapozva, Estelle Nze Minko vezérletével egyenlített a Győr, amely végül egygólos hátrányban mehetett a szünetre (12-13).

A második félidőben is rendkívül taktikusan, kevés hibával kézilabdáztak a vendégek, de mivel Laura Glauser egyre jobban védett, az ETO-nak 7-6 után a 46. percben sikerült visszavennie a vezetést. Mie Höjlundot nem tudták tartani a házigazdák, így az Odense megint ellépett. A győriek az újabb egyenlítésüket követően többször is az üres kapuba lőhettek volna – mert az ellenfél létszámfölényes akciókkal próbálkozott –, de hibáztak.

Kapcsolódó
Óriási kapushiba miatt nem nyertek a lengyelek a kézi-Eb-n
Az orosz Szergej Koszorotov 15 méterről egyenlített.

Az utolsó perc 26-26-os állásról kezdődött, Linn Blohm húsz másodperccel a vége előtt gólt lőtt, az utolsó dán támadás végén Glauser bravúrral védett, így a hazaiak egy találattal nyertek.

Stine Oftedal és Nze Minko öt-öt góllal, Solberg és Glauser öt-öt védéssel járult hozzá a sikerhez. Mie Höjlund kilenc találattal zárt.

A 11 győzelemmel álló győriek két hét múlva az orosz CSZKA Moszkva otthonában folytatják szereplésüket a BL csoportkörében.

Női BL, b csoport, 11. forduló

Győri Audi ETO KC – Odense HB (dán) 27-26 (12-13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik