Sport

A Cigánykirály nemcsak jól bokszol, hanem még szívós is, volt, aki kórházba került élete győzelme után – ezek voltak az év bokszmeccsei

Valami megmozdult a közelmúltban az ökölvívásban, ez alighanem annak is köszönhető, hogy a nehézsúlyban több klasszis is felbukkant, dúskálunk az érdekes gálákban és a meglepetésekben. Összeszedtük, melyek voltak – szerintünk – 2021 legnagyobb visszhangot kiváltó ütközetei.

Olekszandr Uszik – Anthony Joshua

Ha sikerült volna tető alá hozni, alighanem Tyson Fury és Anthony Joshua összecsapása lett volna az év meccse, de a két brit összecsapására egyelőre még várni kell, miután Deontay Wilder érvényesítette opcióját, hogy harmadszor is megmérkőzhessen Furyval. Így aztán Joshua szeptemberben Olekszandr Uszik ellen szállt ringbe Londonban, a Tottenham stadionjában.

A végeredményt pedig nyugodtan nevezhetjük az év meglepetésének is.

Az ukrán ugyan nehézsúlyban lett London olimpiai bajnoka, a profik között cirkálósúlyban halmozta a győzelmeket és a világbajnoki öveket. Miután a súlycsoportban nem maradt érdemi kihívója, egyet feljebb lépett a királykategóriába, ahol aztán két győzelem elég volt neki, hogy szembetalálkozhasson Joshuával.

A nála közel húsz centiméterrel magasabb Joshua ellen pedig lubickolt a ringben, a mozgása, az ütéskombinációi teljesen meglepték az ellenfelét. A brit pályafutása során ekkor fordult elő először, hogy egy riválisa 148 ütést mérjen rá egy mérkőzésen, a pontozók így aztán egyhangúlag az ukrán győzelmét hirdették ki.

Tyson Fury – Deontay Wilder

Ha már megemlítettük az előbb ezt a párosítást, illik ezzel is folytatni. Már csak azért is, mert ez volt az év egyik legemlékezetesebb találkozója. Persze egy trilógia harmadik felvonása mindig érdekes, de Fury és Wilder az egymásnak való üzengetésekkel külön is gondoskodott arról, hogy mindenki felfokozott hangulatban várja az ütközetet.

Az amerikai megint bizonyította, hogy neki van az egyik legkeményebb ökle a világon, nagyon bekezdett, és ugyan a brit küldte padlóra őt először, Wilder a negyedik menetben kétszer is leültette a Cigánykirályt (Gipsy King). Tyson Fury azonban nemcsak nagyon képzett, hanem baromi szívós is, mindkétszer felállt, majd fokozatosan vette át az irányítást, egyre nagyobb verést mért az amerikaira, akire a tizedik menetben rászámoltak, majd a tizenegyedikben, amikor arccal terült el a padlón, már nem.

Tyson Fury több mint kétszer annyi ütést vitt be a meccsen, mint Wilder, akivel aztán a nyilatkozataiban is feltörölte a padlót, mondván hiába jó bunyós, gyenge vesztes.

George Kambosos – Teófimo López

Már az egy kisebbfajta csoda, hogy egyáltalán meg lehetett rendezni ezt a könnyűsúlyú mérkőzést. Eredetileg júniusra tűzték ki a meccset, de Teófimo López – aki 2020 októberében Vaszil Lomacsenkót verte – koronavírusos lett, majd gondok akadtak a szervezéssel is, végül a nyolcadik időpontban sikerült megegyezniük a feleknek.

López sima győzelmét várta mindenki, George Kambosos Jr. azonban minden várakozást felülmúlt. Pedig a címvédő elég látványosan kezdett, csakhogy az ellenfele egy jól eltalált jobbossal féltérdre küldte. A kihívó a negyedik menettől vette át teljesen az irányítást, mindhárom pontozónál vezetett, amikor a tizedik menetben ő került a padlóra. Bár úgy tűnt, elkészült az erejével, felállt belőle, végigvitte a meccset, majd megosztott pontozással elnyerte López mind a négy övét – jól mutatja egyébként, mennyire szoros volt az ütközet, hogy Kambososnak 182 ütése talált, Lópeznél ez a szám 176.

Később mind a két ökölvívót kórházba kellett szállítani, López két csúnya vágást szedett össze a szeme mellett, Kambosos pedig kiszáradt. A New York-i bunyó után az ausztrál Kambosos mérlege maradt hibátlan, jelenleg 20-0-lal áll.

Canelo Álvarez – Caleb Plant

A mexikói úgy kezdett neki a mérkőzésnek, hogy ő vezette a súlycsoportoktól független ranglistát, majd úgy jött ki a ringből, hogy

ő lett a középsúly koronázott, vitathatatlan bajnoka.

Ehhez a mérkőzésbe 21-0-ás mérleggel érkező Caleb Plant csak asszisztálni tudott. Canelo Álvarez hozta a jól megszokott ellenállhatatlan bunyóját, riválisának már a meccs elején piroslott az oldala a testre benyelt ütésektől, miközben ő nem tudott túl nagy károkat okozni a mexikóinak. A 11. menetben ért véget a mérkőzés, Álvarez egy bal-jobb kombinációval küldte földre Plantet, aki ebből ugyan még talpra állt, de utána már gyakorlatilag csak menekült, majd egy újabb padlózás után be is szüntették a meccset.

A veresége ellenére is 10 millió dollárt kaszáló amerikait kórházba szállították további vizsgálatokra, az ennek az összegnek a négyszeresét bezsebelő Álvarez pedig nem győzte dicsérni, amiért eddig kihúzta ellene.

Terence Crawford – Shawn Porter

A profik között még senki sem győzte le Terence Crawfordot, mégis, rengeteg kérdőjel van a pályafutása kapcsán. Az idén azonban alighanem az összes kritikus hangot elhallgatta, amikor megverte Shawn Portert.

A WBO váltósúlyú övét 2018-ban nyerte el, és négyszer védte meg azt, mire eljutottunk ehhez a Porter elleni mérkőzéshez. Crawford végig pontosabban bokszolt, majd fokozatosan nőtt az ellenfele fölé, aztán a tizedik menetben kétszer is leküldte Portert a földre, a második után utóbbi edzője – egyben édesapja – bedobta a törölközőt.

Jól döntött az apja, mert már bosszúból kezdtem bokszolni

– mondta utólag a már 38-0-ás mérleggel álló Crawford, aki ráadásul nyugdíjba is küldte Portert, utóbbi ugyanis a mérkőzés után bejelentette a visszavonulását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik