Sport

20 milliárdos költségtől szabadulna a Magyar Tenisz Szövetség

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
2019-ben a teniszszövetség akkori vezetése egy minden szempontból előnytelen szerződést írt alá a FED Kupa megrendezésére. A jelenlegi, már Lázár János által vezetett testület próbálja enyhíteni a kárt, most éppen a világjárványra hivatkozva.

A tenisz alapvetően egyéni sportág, de a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) rendez egy-egy válogatott csapatversenyt is. A férfiaké a Davis Kupa, amelynek a selejtezői legfeljebb helyi szinten érdekesek, de a fináléja felkelti a nemzetközi média érdeklődését is. Ettől függetlenül a pandémia előtti utolsó, 2019 novemberében, először 18 csapat részvételével, már új szabályok alapján rendezett madridi Davis Kupa-döntő minden szempontból bukással végződött.

A 2020-tól 12 csapatos döntővel tervezett női vetélkedő, a FED Kupa – amit azóta már Billie Jean King-kupa névre kereszteltek – pedig eddig sem nagyon hozta lázba a széles közvéleményt.

Kapcsolódó

Ennek ellenére a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) korábbi vezetése – Szűcs Lajos elnökkel és Richter Attila főtitkárral az élen – mégis megpályázta a női csapatverseny döntőjének 2020-as, 2021-es és 2022-es megrendezését, majd ezt eladta a magyar kormánynak is, amely pénzügyi támogatását is garantálta az eseményre. Az MTSZ korábbi főtitkára azzal magyarázta a rendezés ésszerűségét, hogy: „Ez a torna lesz a női tenisz egyik csúcseseménye, amelyet nézők tíz- és százmilliói követnek majd világszerte a közvetítéseken keresztül, tízezrek pedig a helyszínen, ami hatalmas hírverést jelent a rendező városnak és a rendező ország teniszének is”.

Ez eleve erősen eltúlzott várakozásnak látszott, de amikor kiderült, hogy 20,6 milliárd adóforint a háromévnyi rendezés költsége, az végképp sokaknál kiverte a biztosítékot.

Borult a magyar teniszkártyavár

2020 nyarán Szűcs és Richter bukott sportvezetőként távozott a szövetség éléről. A helyükre érkező új, szintén fideszes elnök, Lázár János megkezdte a hátrahagyott 3,5 milliárd forintos adósság és az egyéb romok eltakarítását – azóta sorjáznak a büntető feljelentések.

Kapcsolódó
Lázár Jánosék 250 milliós kártérítési keresetet nyújtottak be a korábbi főtitkár ellen
Olyan még nem fordult elő a magyar sportban, hogy egy leköszönő főtitkár ellen kártérítési kefresetet indított volna az utódja, Richter Attila esetében most megtörtént.

Az MTSZ új elnöksége nyilvánvalóan menekülne a FED Kupától, ettől a méregdrága, rajtunk kívül ekkora összegért senkinek sem kellő – állítólag Chicago, London, Isztambul és Szentpétervár is hátralépett a 8 millió dolláros jogdíj hallatán – esemény megrendezésétől. Lázár korábban az Eurosportnak úgy nyilatkozott, ha rajta múlt volna, biztosan nem javasolta volna az illetékeseknek, hogy pályázzuk meg a rendezést.

Marjai János / 24.hu Tisztújító közgyűlés a Magyar Tenisz Szövetségben (MTSZ) ahol megválasztották Lázár Jánost a szövetség új elnökének, 2020. július 27-én.

A 2020-as évi első budapesti döntőre már árulták a jegyeket, amikor közbeszólt a Covid, és elmaradt a torna, ugyanakkor az MTSZ csütörtöki közleménye azt sejteti, a szövetség idén sem rendezi meg a FED Kupát – ez egyébként egybevág Lázár azon kijelentésével, hogy nem szeretné, ha 2021-ben nívós torna lenne Magyarországon. Azt írták:

Az MTSZ vezetése úgy véli, hogy a COVID-19 újabb és újabb mutációinak megjelenésére és azoknak az emberi életet veszélyeztető hatására tekintettel nemzetközi teniszverseny az emberi egészség és élet megóvásának biztosításával nem rendezhető meg.

A kibúvó ezúttal is a világjárvány. A közleményben azonban az is olvasható, hogy „az elnökség arról is egyeztetett, hogy az eredeti, még 2019-ben, az előző szövetségi vezetés által aláírt szerződés szakmai és pénzügyi hátterét körültekintően szükséges megvizsgálni, hogy a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott verseny ügye megnyugtatóan és a legkisebb vesztességekkel zárulhasson le. Ennek kapcsán szeretnék minél hamarabb lefolytatni a szükséges egyeztetéseket a két szerződéses partnerrel, a Nemzeti Sportügynökséggel és a Nemzetközi Tenisz Szövetséggel.”

Avagy a szövetség a pandémia újabb és újabb hullámát mint vis maiort próbálja felhasználni nemcsak az idei rendezési kötelezettség, de akár a teljes szerződés felmondására is.

Kérdés persze, miért lenne kockázatos a FED Kupa megrendezése, ha eközben a világ más országaiban zajlanak a teniszversenyek, az idén már Grand Slam tornát is bonyolítottak, hovatovább júniusban telt ház előtt rendezne Budapest labdarúgó Európa-bajnokságot?

„Minden sportági szakszövetség és minden rendező a saját hatáskörében, valamennyi szempontot figyelembe véve tudja mérlegelni a kockázatokat. Teniszpéldánál maradva, az USA-ban tavasszal a két ATP 1000-es torna szervezői közül Indian Wellsben úgy döntöttek, hogy nem rendeznek versenyt, Miamiban viszont az a döntés született, hogy megtartják a tornát. Emellett például fontos szempont az is, hogy a FED Kupa zárt térben tartott esemény lenne. A Magyar Tenisz Szövetség elnökségének egyhangú véleménye, hogy nem tartja lehetségesnek a rendezést a jelenlegi járványhelyzetben” – közölte a 24.hu megkeresésére az MTSZ.

Felvetésünkre, hogy csak halasztanának, vagy végleg megszabadulnának a FED Kupa terhétől a szövetség úgy reagált:

A jelenlegi helyzetben senki sem tudja garantáltan megmondani, hogy 2022-re elmúlik a járvány és biztonságosan megrendezhető lenne a verseny.

Megkérdeztük azt is, vajon a szerződés lehetővé teszi-e, hogy a rendező fél egyoldalúan elálljon a szerződéstől, azaz a magyar oldalról 2019-ben a tárgyalásokat bonyolító, a szerződést aláíró személy rakott-e bele vis majorra vonatkozó pontot. Erre azonban kitérő választ kaptunk, mondván

Folyik a szerződés minden részletre kiterjedő áttekintése, ennek befejezése előtt az MTSZ nem kíván a megállapodás részleteiről kommunikálni.

Ami örömhír: úgy tűnik, a Magyar Tenisz Szövetség jobban védi az adófizetők pénzét, mint az előző, amelyik összekeverte Budapestet Wimbledonnal, és egyetlen magyarországi füves teniszcentrum nélkül füvespályás WTA-tornára írt alá szerződést. A rossz hír az: a Szűcs Lajos elnök érájában megkötött több nemzetközi szerződés felmondása, kárenyhítése eddig is iszonyatosan sok pénzébe, több millió eurójába került az államnak. A FED Kupából való kitáncolás még többe fájhat majd végső soron az adófizetőknek.

Kiemelt kép: Billie Jean King legendás amerikai teniszező, az első, 1963-ban megrendezett Fed Kupa-győztes amerikai válogatott tagja, Fürjes Balázs nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos,  Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő és Richter Attila, a szövetség főtitkára a londoni Queen’s Tennis Clubban tartott sajtótájékoztatón 2019. június 27-én. Az eseményen bejelentették, hogy Magyarország rendezi meg az átszervezés alatt álló női tenisz Fed Kupa döntőjét 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik