Sport

3,5 milliárd forinttal adós a Magyar Tenisz Szövetség

A Magyar Tenisz Szövetségnek (MTSZ) 1,1 milliárd forintot kell visszafizetnie az államnak elszámolási hiányosságok miatt, írja az MTI.

Lázár János: Ha az állam nem lenne a sport legnagyobb támogatója, számos sportág működésképtelen lenne
Azt szeretné, ha a teniszszövetség egy nyitott tenyér lenne, nem pedig egy marok.

Az MTSZ keddi közgyűlésén Lázár János, a szervezet júliusban megválasztott elnöke beszámolt az elnökség elmúlt ötven napban végzett munkájáról. Az átvett cirka 3,5 milliárdos adósság három részre oszlik:

  • 1,1 milliárdot kell visszaadni az államnak,
  • 1,4 milliárdra rúg a kifizetetlen számlák összege, amellyel a szövetség adós a kluboknak és beszállítóknak,
  • valamint 1-1,3 milliárdot fordítanak a megvásárolt, de meg nem rendezett nemzetközi események jogtulajdonosainak kártalanítására.

Lázás János felidézte azt is, hogy augusztus végén az A-Z Tenisz Produkció Kft. kezdeményezésére, végrehajtók 509 millió forintot emeltek le az MTSZ négy folyószámlájáról, ezzel csőd közeli helyzetbe sodorva az MTSZ-t, amire az állam 2,5 milliárd forintos támogatást adott.

Jelenleg nulla forint van a szövetség számláján az inkasszó miatt, de a források érkezőben vannak

– jelentette ki Lázár János, aki december 31-ig rendbe akarja tenni az MTSZ működését, hogy január 1-től tiszta lappal induljon a 2021-es év.

Áll minden vizsgálat elé a volt főtitkár, akit Lázár János feljelent
Richter Attila meggyőződése, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el.

A keddi közgyűlésen a nem fogadták el a 2019-es pénzügyi beszámolót, a közhasznúsági jelentést és az ellenőrző testületi beszámolót sem, az igazságügyi szakértő által végzett pénzügyi átvilágítás miatt. Az új alapszabályra érkező javaslatokat az MTSZ vezetése október 6-án tárgyalja meg, a tagság pedig a decemberi közgyűlésen fogadhatja el.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik