Sport

A franciák sztárja ellenünk mutathatja meg, mit csinálnak rosszul Veszprémben

Petr David Josek / POOL / AFP
Petr David Josek / POOL / AFP
2017 óta nem nyert világversenyt a francia férfi kézilabda-válogatott, amely a tavalyi csúfos Eb-szereplés után nagyszerű teljesítményt nyújt eddig az egyiptomi vébén, ahol mind a hat mérkőzését megnyerte, és amelyben eddig Kentin Mahé az egyik legjobb. Szerdán Magyarország ellen már az elődöntő lesz a tét.

Hosszú éveken át irigykedve figyelte a világ a francia kézilabdasport felemelkedését és tündöklését. Először a férfiak nyertek világbajnokságot – egy elbukott döntő után két évvel – 1995-ben, de a lendület és persze a jó sportági koncepció magával rántotta a női szakágat – erről éppen mi győződhettünk meg a 2003-ban elveszített zágrábi fináléban.

Kapcsolódó
Csak magukat hibáztathatják az ételmérgezést szenvedő szlovén kézisek
Folytatódik a kajacsata az egyiptomi világbajnokságon.

Hosszabb távon azonban a férfiak ragadtak meg az élmezőnyben, Daniel Costantini irányításával a csapat 2001-ben ismét világbajnok lett, majd jött Claude Onesta, aki 2001 és 2016 között két olimpiai, három világ- és három Európa-bajnoki aranyat nyert.

Távozásával segítőjének, Didier Dinart-nak adta át a feladatkört, aki 2017-ben vb-t nyert a csapattal, még a 2018-as Eb-n, és a 2019-es világbajnokságon is összejött egy-egy bronzérem.

A 2020-as Európa-bajnoki összeomlásra azonban nem volt magyarázat: a csapat kikapott a portugáloktól és a norvégoktól, így a bosnyákok elleni nyolcgólos győzelem ellenére kiesett már a csoportkörben. Ezt a szégyent Dinart sem élhette túl, Jean Nita 1985-ös menesztése óta ő lett az első kapitány, akit élő szerződése ellenére kirúgtak.

Kicsit ugyan hisztizett és kettős mércét emlegetett, de aztán letagadta azt is, hogy beszélt volna a francia tévé munkatársával.

Kapcsolódó
Meg is van a kézivébé legnagyobb hoppon maradása
Elég lett volna a döntetlen, de hétgólos előnyből is sikerült kikapnia Argentínának.

A helyére addigi segítője, Guillaume Gille került, de a pandémia mindent elsöpört, így aztán 11 hónapig úgy volt kapitány, hogy meccset sem játszott csapatával. Ilyen körülmények között várhatta az idei vébét, helyzetét az sem könnyítette meg, hogy sérülés miatt kiesett a csapat kulcsembere, a kapitány Nikola Karabatic, illetve Elohim Prandi, de Cédric Sorhaindo sem ment a vébére (míg Wesley Pardin kapus a harmadik csoportmeccsen dőlt ki.)

Kapcsolódó
Súlyos sérülést szenvedett a francia kéziválogatott kapusa
Egyiptom csak 40 percig varázsolt a svédek ellen, Portugália hibátlanul jutott tovább.

Játékosok segítik a szövetségi kapitányt

Bár Gille-t féltették a feladattól, úgy tűnik, megtalálta az ideális megoldást. Kevés edzői tapasztalatát úgy próbálja hasznosítani és bővíteni, hogy bár egy személyben övé a döntés, a stábjával és néhány játékosával létrehozott egy tanácsot, egy kis bizottsági ülést, hogy így is megkönnyítse a kommunikációt.

Volt némi félelmem a világbajnokság előtt Guillaume-mal kapcsolatban, de látom, megtalálta a saját stílusát, ez nagyszerű

– mondta az egykori szövetségi kapitány, Daniel Costantini.

„Ezek olyan mítingek, amelyeken kisebb létszámban átbeszéljük a támadást és védekezést. A stáb ugyanis visszajelzéseket szeretne kapni a módszereiről, a stratégiáiról. Ez egyfajta előzetes megbeszélése annak a találkozónak, amelyet utána délután tartunk az egész kerettel, ahol egyértelműen meghatározzuk az egész mérkőzés tervét” – mesélte Luka Karabatic.

A kis privát klubnak tagja Kentin Mahé is. „Előfordul például, hogy megbeszélünk bizonyos játékmozgásokat. Vannak dolgok, amelyeket ki akarunk próbálni, ezeket benyújtjuk a szakmai stábnak, ők pedig majd rábólintanak vagy sem. Jól kiegészítjük egymást” – mesélte a veszprémi játékos.

Kínos Eb-selejtezőtől a vb-negyeddöntőig

Mert azért akadtak hiányosságok, ezt a szerbek elleni két Európa-bajnoki selejtező bizonyította. A franciák előbb január 5-én meglepetésre 27-24-re kikaptak Szerbiában, majd a négy nappal későbbi, hazai visszavágón is 26-26-os döntetlent értek el. Szakemberek szerint támadásban vékony, védekezésben könnyen átjárható volt a csapat, így aztán nem a legjobb előjelekkel utaztak el Egyiptomba.

A 28 év átlagéletkor sem tűnt a legideálisabbnak, a 20 fős keretből kilencen harminc alattiak (mindössze hatan 25 évesnél fiatalabbak), de talán a rutin az, amire lehetett építeni, és bebizonyítani, hogy Franciaország nem vált átlagossá.

Néhány nappal később aztán megmutatta, ez még mindig nagyon jó csapat. A csoportban legyőzte a két évvel ezelőtti döntős Norvégiát 28-24-re, vasárnap a középdöntő utolsó meccsén nagyon simán lépett túl a szintén továbbjutásra hajtó Portugálián (32-23). Igaz, Svájc (25-24), majd Algéria (29-26) ellen szoros mérkőzést vívott, de a szélső Hugo Descat szerint ott csak egy kis ritmus hiányzott.

Mahé csúcsformába lendült

Ugyanakkor a kollektíva ereje mindent megoldott eddig, Gille kapitány mindenkit tűzben tart, mert meggyőződése, hogy 18 nap alatt csak így lehet sikerrel megvívni 9 mérkőzést. Közben akadnak kiváló egyéni teljesítmények, az egyik legjobb játékos például az irányító Mahé, a Veszprémben kevesebb lehetőséghez jutó játékos 37 lövésből 28 gólnál jár (76 százalék), ezzel a legeredményesebb francia.

Az ő helyzete egyébként is érdekes, hiszen klubjában balszélsőként számolnak vele, ennek ellenére úgy irányítja a válogatottat, mintha folyamatosan ezen a poszton játszana.

Egykori edzője, Christian Gaudin nem is titkolta megdöbbenését.

Kentinben egészen nagyszerű, hogy anélkül, hogy az utóbbi időben sok időt töltött volna irányítóként, nagyon gyorsan sikerült csúcsformába lendülnie. Úgy tűnik, ez is olyan, mint a kerékpározás, hogy nem lehet elfelejteni.

Gille-t meglepte a magyarok tartalékolása

„Ez a siker jó jel a számunkra, de nem szabad túlbecsülni” – nyilatkozta Guillaume Gille a portugálok elleni győzelem után. „Még sok munka és kihívás áll előttünk, de az biztos, hogy ez a meccs egy kicsit több önbizalmat és nagyobb biztonságot ad nekünk a játékunkban. De az igazi kulcsmozzanat a negyeddöntő lesz.”

Kapcsolódó
„Semmi okunk lógatni az orrunkat, a célunkat elértük, de még éhesek vagyunk”
Gyermeteg technikai hibák vezettek a spanyolok elleni sima vereséghez.

Az viszont meglepte, hogy a magyar válogatott tartalékolt Spanyolország ellen.

A magyar stáb választása az volt, hogy Spanyolország ellen pihentették a legjobb játékosaikat a negyeddöntőre. Inkább úgy döntöttek, hogy nem harcolnak minden fegyverükkel, és velünk találkoznak a nyolc között

tette hozzá.

Michaël Guigou, a válogatott csapatkapitánya és balszélsője azt mondta, a jó fiatalokból álló magyar válogatott valóban óriásit lépett előre, alaposan fel kell készülni ellene.

A franciák olimpiai, világ- és Európa-bajnok kézilegendája, Jérome Fernandez szerint, a magyarokkal találkozó francia válogatott a végső győzelemre is esélyes.

Állítja, hogy a nyolc közé jutott válogatottak közül a francia a legerősebb, és a formaidőzítés is remekül sikerült. „Pont időben alakul a formánk. Ráadásul olyan kispadunk van, hogy nyugodtan rotálhatunk a következő három mérkőzésen. Ami fontos, hogy ha lesz egy döcögősebb kezdés, az se vegye el a kedvet és a lendületet, ne törjön össze a csapat. Az az érzésem, hogy Guillaume Gille szövetségi kapitánynak megvannak az eszközei, hogy végigmenjünk az úton” – idézte a 43 éves korábbi balátlövőt az M4Sport.hu portál.

A negyeddöntőre szerdán este fél 9-től kerül sor. A magyar és a francia válogatott eddig 38 alkalommal csapott össze egymással, a magyarok 19-szer, a franciák 16-szor nyertek, három meccs pedig döntetlennel zárult. A felek legutóbbi vb-összecsapásai francia sikerrel zárultak: Magyarország legutóbb 1979-ben, egy B világbajnokságon tudta legyőzni a riválist 31-14-re.

Érdekesség, hogy a két csapat az 1999-es egyiptomi vébén is összefutott az egyenes kieséses szakaszban, akkor a nyolcaddöntőben a franciák úgy nyertek 24-23-ra, hogy Sótonyi László egyenlítése után, két másodperccel a meccs vége előtt középkezdésből találtak be az üres kapuba, ahová Szatmári János nem ért vissza időben.

Nemzeti Sport, 1999. június 11. (Forrás: Arcanum)

A negyeddöntők szerdai programja

17.30: Dánia – Egyiptom
20.30: Svédország – Katar
20.30: Spanyolország – Norvégia
20.30: Franciaország – Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik