Sport

Nem akart edző lenni, most ő a magyar kéziválogatott esze

MTI/EPA
MTI/EPA
Öt mérkőzés után is hibátlan még a magyar férfi kézilabda-válogatott az egyiptomi világbajnokságon, ahol a hétfői, spanyolok elleni középdöntő-mérkőzésen a csoportelsőség lesz a tét.

Az már biztos, hogy mindkét csapat bejutott a negyeddöntőbe, csupán azt nem tudni, ki lesz az ellenfél. Amennyiben a magyarok nem kapnak ki, csoportelsőként a legutóbbi két vb ezüstérmese, Norvégia következik. Vereség esetén csoportmásodikként Franciaországgal kell játszani.

Kapcsolódó
Megvannak a lehetséges ellenfeleink a kézivébé negyeddöntőjében
Nem könnyű megmondani, melyikük lenne nehezebb.

Az Európa-bajnoki címvédő spanyol válogatott nehezen lendült játékba, első mérkőzésén 29-29-es döntetlent ért el a brazilokkal, majd mindössze egy góllal, 27-26-ra verte Lengyelországot. Aztán 36-30-ra verte Tunéziát, a középdöntőben 32-28-ra a németeket, szombaton pedig egy könnyed 38-23-as siker következett Uruguay ellen.

Nagy László hívta a válogatotthoz

A mérkőzés előtt a Marca ki másról írhatott volna, mint a szakmai stáb tagjáról, Chema Rodríguezről, aki játékosként volt világbajnok, vb-bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes, tudását azonban nem a spanyol, hanem a magyar kézilabdában kamatoztatja.

Chema a Juan Carlos Pastor-féle valladolidi iskolában edződött, a pályán látott taktikai intelligenciája előrevetítette, hogy kiváló edző lehet belőle. Bár, ahogy ő fogalmazott, eszébe sem jutott ez a pálya.

Aki ismer, az tudja, hogy nem akartam edző lenni. De adódott a magyarországi lehetőség, majd hívott a Benfica

– mesélte Chema, aki ebben a szezonban a lisszaboni klub edzését is irányítja.

Kapcsolódó
A lengyeleket is elintézte, negyeddöntős a vébén a magyar kéziválogatott
Az első félidőben elléptünk, a másodikban okosan játszottunk, 30-26 a vége. Ott vagyunk a nyolc között, ahogy a spanyolok is.

Egy barátja, Nagy László hívta a válogatotthoz, hogy egy triumvirátus tagjaként – Gulyás Istvánnal együtt – vezessék a csapatot. Az utóbbi időszakban ugyanis nem váltak be a kapitányok, az előző négy évben Talant Dujshebaev, Xavier Sabaté, a svéd Ljubomir Vranjes, majd Csoknyai István is dolgozott szövetségi kapitányként.

„Nagy László a spanyol rendszert akarta követni, és arra kért, hogy segítsek a taktika szempontjából. Ismerem az országot, és nagyon érdekes feladatnak tűnt” – mondta Chema.

Bár az edzői posztot Gulyás tölti be, a szerepek megosztottak. Chema az öltözőben a motivációért felel, de általában ő ad utasításokat időkérésnél is. „Nincs semmi szétosztva, együtt döntünk” – tette hozzá.

A jövő évi Eb-re kell egy jó magyar csapat

A tavalyi Európa-bajnokság ígéretesen alakult, a fiatal magyar válogatott a 9. helyet szerezte meg, bár az olimpiai selejtezőt nem sikerült elérnie.

Várakozáson felül teljesítettünk egy nagyon fiatal és hihetetlen tehetséges csapattal, de a legegyértelműbb cél egy erős és versenyképes csapat kialakítása a jövő évi Európa-bajnokságra

– jegyezte meg.

A spanyolok elleni mérkőzéssel kapcsolatban kijelentette, miután mindkét csapat továbbjutott már, nem lesz olyan csata, mint amilyen kiélezett helyzetben lenne.

„Mindkét csapat nyerni szeretne, de talán a plusz feszültség hiányzik majd” – ismerte el.

A felek novemberben, Veszprémben, az Eurokupában találkoztak, akkor a magyarok 30-27-re nyertek. De Chema nem tulajdonít nagy jelentőséget annak a találkozónak, hiszen mindkét keretben történtek azóta változások.

A két csapat egymás elleni mérlege a regnáló Európa-bajnoknak kedvez, 37 mérkőzésből mindössze 13-szor kerültek ki győztesként a magyarok, míg az ellenfél 17 alkalommal nyert, öt találkozó pedig döntetlennel végződött.

A vb-középdöntő I. csoportjának hétfői programja

15.30: Brazília – Uruguay
18.00: Magyarország – Spanyolország
20.30: Németország – Lengyelország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik