Az utóbbi évek egyik legnagyobb meglepetését okozta a horvát női kézilabda-válogatott, amely teljesen esélytelenül, abszolút tartalékosan utazott el a dániai Európa-bajnokságra, majd mérkőzésről mérkőzésre jobban játszva végül bronzérmet szerzett.
Az Eb előtt semmi sem utalt arra, hogy a horvátok meglepetést okozhatnak, főleg, mert a legjobb klubcsapatuk, a BL-ben szereplő Podravka egy játékossal sem képviseltethette magát a koronavírus miatt. (A helyzet csak annyit változott, hogy a hajrára Dejana Milosavljevic csatlakozhatott a társaihoz.)
A horvátok a csoportkört hibátlanul zárták, amíg a magyarok elleni 24-22-es siker KO-ként hatott Danyi Gábor-Elek Gábor vezette válogatottra, addig őket abszolút lendületbe hozta. Ezek után a világbajnok hollandokat 27-25-re, a szerbeket 25-24-e verték, majd a középdöntő első mérkőzésén elintézték Romániát is (25-20).
Az első komolyabb játékerőt képviselő válogatott, Norvégia azonban átrohant rajtuk (25-36), de a fanyalgóknak a következő, sorsdöntő meccsen bebizonyították, hogy nem a véletlen műve az eddigi menetelés, Németország 23-20-as legyőzésével ugyanis a csapat története legjobb eredményét elérve elődöntőbe jutott.
Ott újabb nagy vereséget szenvedett, ezúttal a franciáktól 30-19-re, így a házigazda dánok okkal reménykedhettek abban, hogy meglesz a bronzérem. Nem így történt, Horvátország elképesztően jó játékkal 25-19-re győzött, és megszerezte első érmét világversenyen.
Kikérte magának a dánok tiszteletlenségét
A dánok szövetségi kapitánya, Jesper Jensen egyértelműen a bírókat vádolta a vereség után.
„Ez vicces volt! Úgy nézett ki, mintha húsz évvel ezelőtt a Balkánon játszottunk volna, amikor előre tudtuk, hogy becsapnak bennünket” – nyilatkozta, utalva arra, hogy a montenegrói játékvezetők beszélgettek meccs közben a horvát játékosokkal.
Nenad Sostaric, a horvátok szövetségi kapitánya a győzelem eufóriájában sem feledkezett meg arról, hogy a nagyképű dánoknak üzenjen.
„Mit mondhatnék ezek után? Elképesztően büszke vagyok. Jesper Jensen lealacsonyítóan beszélt rólunk, azt mondta, egy százalék esélyünk sincs. Ami a szaktudását illeti, semmi különleges eredmény nincs a háta mögött, de megfelelőnek találta, hogy így beszéljen a horvát kézilabdáról? Ez több mint történelem, nagyon taktikusan játszottunk” – mondta.
De üzent a korábbi dán kapitánynak, a Tv2.dk szakértőjeként dolgozó egykori kétszeres Eb-bronzérmes Klavs Bruun Jörgensennek is, aki a korábbi 51-szeres válogatott Laerke Möllerhez hasonlóan esélyt sem adott a horvátoknak.
A meccs után azt mondtam, hogy azzal, amit szakértőként elmondott, extra motivációt adott nekünk. Lehet, hogy jó játékos volt, és edzőként is megállta helyét, de tiszteletlenül beszélt rólunk, ez azt mutatja, hogy nem tud mindent a kézilabdáról.
Jörgensen válasza sem késett: „Arra kértek, hogy legyek objektív, és én tartom magam ehhez. Küldök neki egy csokor virágot, ha a következő néhány éven belül megmutatja, hogy ez a horvát csapat továbbra is a legjobb 8 között végez. Nehezen tudom ezt elképzelni. Ha ez megtörténik, meghajlok előtte.”
Varázslatos junior évek
A horvát lapok istenként imádják Sostaricot, akiről 61 éves kora ellenére eddig sokat nem tudhattunk. A 24sata.hr alapos portréja mindezt pótolta.
A szakember 1959. február 16-án született Eszéken. Játékosként nem vitte sokra, igaz, ahogy ő mesélte, sokáig nem is a kézilabda volt a választott sportága.
„Mint minden srác, én is futballoztam először. Nem is rosszul, az iskolai bajnokságban felfigyeltek rám, játszottam Zágrábban, de a Dinamóhoz hiába mentem el próbajátékra. Már magasabb voltam, mint a többiek, és ők aztán alacsonyabbat és fürgébbeket választottak ki, így nekem esélyem sem volt. De nem sajnáltam. Középiskolás koromban egy nap kézilabda- és futballmeccs volt egyszerre. Mivel nem lehettem egyszerre két helyen, a kézilabdát választottam, mert ott több barátom volt.”
Évekig irányítóként számítottak rá, csak Damir Poljak, a Horvát Kézilabda Szövetség jelenlegi főtitkárának érkezésével lett belőle balátlövő. Egy évet leszámítva (amikor az RK Boracban játszott) csak Zágrábban szerepelt, de azt mondta, az ő generációja volt az, amely valójában megmentette az RK Zagrebet.
Az, hogy a klub túlélt mindent, rajtunk múlott. Jó csapatunk volt, megnyertük a jugoszláv ifjúsági bajnokságot, és visszahoztuk az élvonalba a felnőtt klubot. Az első nagy jutalomként egy villamosbérletet kaptunk. Varázslatos idők voltak.
Banki elemzőből kézilabdaedző
Karrierje csúcsa a junior válogatottat jelentette, bár azt mondta, sokkal több volt bennük.
„Jugoszláviában a tagállamok válogatottjai gyakran játszottak egymással. Én voltam a horvát utánpótlás-válogatott csapatkapitánya, és emlékszem, hogy megnyertük a Testvériség és Egység tornáját. A döntőben tízzel győztünk Szerbia ellen, ahol a későbbi világbajnok Jovica Cvetkovic és Mile Isakovic játszott. Sajnos a legtöbben nem váltak csúcsjátékossá, mert a biztonságot és a biztosat választották az egyetemi tanulmánnyal.”
Megismételhetetlen és felejthetetlen élményekkel gazdagodott, a világ egyik legnagyobb ifjúsági tornáján, a göteborgi Partille-kupán hálózsákokban, katonai ágyakon aludtak.
„De volt olyan poreci felkészülésünk, hogy megérkezve az állomásra közölte az edzőnk, nem sok mindent tud a szállásunkról. Hát azért, mert nem volt. A tengerparton aludtunk, törölközővel takaróztunk. Később kaptunk egy katonai sátrat. A két edzés között minden nap öt kilométert sétáltunk. Őrült generáció voltunk. Amikor megünnepeltem 18. születésnapomat, a gajnicei kis lakásomban több mint 50 kézis, kosaras, röpis jött el”
Sostaric 28 éves korában vonult vissza, és a Ljubljanska Bankban kapott komoly munkát, az árfolyamkülönbségekkel foglalkozó elemző lett.
„Mindennek ellenére a Lokomotivában már elkezdtem lányokat edzeni, szépen meg tudtam oldani a két munkát együtt. Aztán történt valami, amire nem számítottam: a klub egyre profibbá vált, és a felkészülés részeként Kranjska Gorára vitte síelni a játékosokat. Elmagyaráztam, hogy a munka miatt nem tudok menni, de ahelyett, hogy megértettek volna, fegyelmi eljárást indítottak ellenem.”
Jordániában is istenítik
„Amikor a háború elkezdődött, 1992-től 1996-ig a Karbon Zapresic edzője voltam,. Hülyének néztek, amiért visszamentem a harmadosztályba, de három év alatt nem csak eljutottunk az élvonalba, de európai kupameccset is játszhattunk. Akkor a kiváló futballedző, Tomislav Ivic beajánlott engem az Egyesült Arab Emírségekbe. Akkor még azt sem tudtam, hogy milyen kontinensen van. Miután a Ljubljanska Banka bezárt, úgy döntöttem, hogy belevágok.”
„1997-98-ban a Kras Zagrebbel KEK-döntőbe jutottam. Azután vettem át először a válogatottat, és 1997-ben megszereztem a világbajnoki hatodik helyet. Pechünk volt, a negyeddöntőben az Anja Andersen vezette dánokkal játszottunk a negyeddöntőben. Ezt követően Jordániából hívtak, hogy vezessem a férfi és a női válogatottat is. Mindkettővel bronzérmet nyertem az 1999-es Pán-Arab Játékokon, ami vitathatatlanul a legnagyobb siker az ország történelmében. Dolgoztam Szaúd-Arábiában, Kuvaitban és Kínában. 2017 óta ismét vezetem a Lokomotivát és a válogatottat.”
Azt már a Jutarnij.hr-nek mondta el, hogy nem volt könnyű döntés, hogy ismét szövetségi kapitány legyen.
Sokat gondolkodtam rajta. De egyszer szeretnék eljutni az olimpiára. Azon kívül minden versenyen részt vettem, ezzel minden álmom valóra válna. Azt pedig senki sem tilthatja meg, hogy álmodozzunk, csak rajtunk múlik, hogy mindez megvalósul-e.
Sokat tanult a Lokomotiva pszichológusától
Azt mondta, szerinte megbélyegzés, ha valakire rásütik, csak nőkkel vagy csak férfiakkal tud együtt dolgozni.
„Eddig fele-fele arányban foglalkoztam egyik vagy másik nemmel. Horvátországban szeretik megkülönböztetni az edzőket, de én a szakembereket felosztom azokra, akik tudnak, és akik nem.
Mindig azt mondom, hogy a férfiak könnyebben képezhetők, a nők pedig kedvesebbek, ott inkább pszichológusnak kell lenned.
Úgy fogalmazott, hogy a túlzott maximalizmusa és perfekcionizmusa néha inkább átok.
„Túl heves vagyok, de gyorsan lenyugszom, nagyon sokat tanultam a Lokomotiva pszichológusától, Renata Barictól. Az idő múlásával az ember nyugodtabbá válik, de egyesekben mindig marad tűz, nem lehetünk mind egyformák. Szeretem a munkát, amit csinálok, szeretem az embereket, és ez a legfontosabb.”
Eddig háromszor utasított vissza magyar ajánlatot
Amióta egy-egy klubnál külföldi edzők dolgoznak, sokat emlegetik a nyelvtanulás fontosságát. Mert nem mindegy, hogy a pillanat hevében hogy szól az edző a játékosokhoz. Sostaricnál ez nem okozhat problémát, mert nem csupán hihetetlen memóriával rendelkezik, de igazi nyelvzseni. Két lábon járó kézilabda-enciklopédiának tartják, aki az összes játékos nevét tudja.
„A kézilabda a hivatásom és az életem. A játékosokat mindig nevükön nevezem, akár európai, ázsiai vagy afrikai.
Emellett van tehetségem a nyelvtanuláshoz. Olaszul, németül és angolul szemináriumokat vezetek, a szláv nyelvek mellett csehül, szlovákul, macedónul, bolgárul, sőt magyarul és hollandul is tudok. Próbáltam megtanulni svédül is, és most a spanyollal kacérkodom. De eléggé megtanultam arabul is ahhoz, hogy edzést vezethessek.
Az edzők közül az egykori horvát kapitány, Josip Sojat a példaképe, akit különleges embernek tart, olyannak, aki soha egy rossz szót sem szólt a kollégáiról. Nagyra értékeli az atlantai olimpián a férfiakat olimpiai bajnoki címhez segítő Velimir Kljaicot, a legendás Lino Cervart és a Siófok jelenlegi edzőjét, Zdravko Zovkót.
„Sok jó edzőnk van, de nem értékelik őket. Nem rosszabbak, mint a spanyolok vagy az izlandiak” – mondta.
A férfiválogatotton nem gondolkodik, mert szerinte sokan vannak, akik megérdemlik a posztot, a Zagreb férficsapatától pedig még sohasem keresték.
„Nem vagyok csalódott miatta, mindig is odamentem, ahol nagyon akartak. Eddig háromszor utasítottam vissza magyar és kétszer finn ajánlatot, mert éreztem, hogy itt elkezdtünk valamit alkotni. Ha jól érzem magam, és anyagilag is elégedett vagyok, akkor mindig az érzelmeket választom. Nem tudok egy seggel két lovat megülni.”
Pihenésképpen zenét hallgat, most éppen Adele, Celine Dion és Pink a nagy kedvenc. De szereti a színházat, a csapatával is gyakran jár előadásokra. Amiről kevesen tudnak, hogy a költészet imádata addig fajult, hogy ő maga is ír kis dalokat.
Ez csak a lelkemnek szól, a feleségem sem látta őket. Körülbelül százat írtam, távol mindentől, rejtve őrzöm ezeket.
