Sport koronavírus

Vírusmutáció miatt változott a női kézilabda Európa-bajnokság helyszíne

A koronavírus-járvány miatti óvintézkedések miatt Frederikshavn kikerült a decemberi női kézilabda Európa-bajnokság helyszínei közül, írta az MTI.

A Dán Kézilabda Szövetség (DHF) honlapján Per Bertelsen elnök jelentette be, hogy az Észak-jütlandi régió (Nordjylland) csütörtöktől december 3-ig hét települést – köztük a Frederikshavnt is – lezáratott egy vírusmutáció terjedése miatt.

Bertelsen a bejelentéskor azt mondta, nem tudják, hol kerül sor az olimpiai címvédő Oroszországot, a világbajnoki ezüstérmes Spanyolországot, továbbá Svédországot és Csehországot felvonultató B csoport találkozóira. Néhány órával később azonban bejelentették, hogy a csoport tagjai Herningben játszanak majd, de Silkeborgban lesznek elszállásolva.

Az eredeti tervek szerint a csoportmeccseknek a norvégiai Trondheim, illetve a dániai Herning és Frederikshavn adott volna otthont, a középdöntőre Herningben és a norvégiai Stavangerben, a döntő hétvégére pedig Oslóban került volna sor. A koronavírus-járvány miatt korábban már Stavanger és Oslo is kikerült a helyszínek közül.

Egy pozitív eset miatt két válogatottat is kirúghatnak a kézi-Eb-ről
Igazi káosz vár a decemberi női Európa-bajnokság résztvevőire.

A tornán 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést rendeznek. A magyar együttes a trondheimi C csoportban december 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, majd 8-án a világbajnok Hollandiával játszik. A négy csoportból az első három-három helyezett jut a középdöntőbe.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik