Sport koronavírus

Egy pozitív eset miatt két válogatottat is kirúghatnak a kézi-Eb-ről

Drasztikus, sohasem látott szigorú szabályok mellett rendezik meg a decemberi női kézilabda-Európa-bajnokságot, írta norvég forrásokra hivatkozva a daniasport.hu portál.

Feszült a hangulat a kézi-Eb helyszínén, miután limitálták a nézőszámot
A kéziszövetség elnöke szerint ez nagyon rossz üzenet, és teljesen értelmetlennek nevezte a döntést.

A TV2.no szerint amennyiben valakinél pozitív esetet találnak, annak a válogatottnak véget ér majd az Eb. De haza küldik azt a csapatot is, amellyel legutóbb találkozott ez a válogatott.

A rendkívüli helyzet miatt a csapatok csak a szálloda és a csarnok között közlekedhetnek, a hotelben is minden delegáció egy-egy emeleten lesz elszállásolva. Nem fogadhatnak vendéget, családtagot és gyermeküket sem vihetik magukkal, sétálni sem mehetnek ki.

„Az iránymutatásokat százszázalékosan betartjuk majd. A szabályok mindenkire vonatkoznak, ezek nem a mi döntéseink, hanem a kormányé” – nyilatkozta Erik Langerud, a norvég szövetség főtitkára.

Egyelőre a Norvégiával társrendező Dánia nem jelentett be ilyen szigorú szabályzásokat, erre Per Bertelsen, a dán szövetség elnöke úgy reagált:

A két rendező országban nem egyeznek az iránymutatások, talán egyeztetni kéne ez ügyben az illetékes hatóságoknak.

„Nagyon átláthatatlan lesz, ha így rendezik meg. Kizárt, hogy egyetlen pozitív eset se legyen három hét alatt.

Igazi káosz vár ránk

– mondta Bent Nyegaard, a Tv2.no állandó szakértője.

A torna dániai mérkőzéseire legfeljebb ötszáz, a norvégiai találkozóira legfeljebb kétszáz nézőt engednek majd be.

A magyar együttes a trondheimi C csoportban december 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, majd 8-án a világbajnok Hollandiával játszik. A négy csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe.

Kiemelt fotó: Oliver Hardt/Bongarts/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik