Sport

Ez a pillanat is eljött: szájmaszkban játszottak spanyol bajnokit

A történelem során először a szombati Ademar León–Sinfín (31-23) első spanyol osztályú kézilabda mérkőzésen kényszerítették a játékosokat arra, hogy 60 percen keresztül orrukat és szájukat eltakarva meccseljenek egymással. Természetesen a játékvezetők is a maszk alól fújták a sípot.

A különleges mérkőzésről Casper Ulrich Mortensen, a Barcelona dán válogatott légiósa osztott meg egy videót, ami azért is érdekes, mert miközben ugyanabban a bajnoki fordulóban csapata 50-24-re kiütötte a Valladolid együttesét, nekik nem kellett maszkot viselniük.

Mindez úgy lehetséges, hogy míg a katalánok még nem, addig a Castilla y León autonóm közösségében úgy döntöttek, hogy szombat reggeltől minden testi kontakttal járó, és zárt térben megtartott sporteseményen nem csak a kispadon, de a mérkőzésen is kötelező valamennyi szereplőnek maszkot viselnie.

A tellerreport.com szerint mindkét edző kritizálta a döntést. Manolo Cadenas, a hazaiak mestere azt mondta, a sportoló nem úgy kap levegőt, mint normálisan, ez túlterheli a szervezetét, míg a vendégek edzője, Víctor Montesinos szürreálisnak nevezte, hogy miközben a játékosok izzadnak, mint a ló és eközben test-test ellen küzdenek hatvan percen át, bármiilyen fertőzést is megállítson a maszk viselése.

Kiemelt kép: Sinfin Balonmano klub honlaja, www.bmsinfin.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik