Sport

Nehezen alszik a horrorbukást okozó bringás

Korábban a témában:

Az egyik holland tévécsatornának nyilatkozott Dylan Groenewegen, aki a kerékpáros Lengyel Körverseny első szakaszának befutójánál meglökte ellenfelét, Fabio Jakobsent, aki akkorát bukott, hogy mesterséges kómában tartottak egy darabig.

Mesterséges kómában van a bringás, aki iszonyatosat bukott a befutónál
Jakobsent intubálták, mentőhelikopter vitte kórházba. Az egyik versenybíró is kritikus állapotban van. Szerencsére a három magyar versenyző nem volt részese a bukásnak.

Jakobsen már jobban van, felébresztették a kómából, de a sérülései miatt a beszéd és az evés még egy ideig nehezére esik majd.

Felébresztették a mesterséges kómából a nagyot bukott kerékpárversenyzőt
Fabio Jakobsen állítólag a körülményekhez képest jó állapotban van.

A bukásban Groenewegen is megsérült, eltört a kulcscsontja, csapata pedig felfüggesztette, amíg a nemzetközi szövetség le nem folytatja a vizsgálatot a baleset miatt.

A Team Jumbo-Visma, Groenewegen csapata azt írta, a bringás a befutónál történt manőverével vétett a szabályok ellen, ami elfogadhatatlan, ennek ellenére mellette állnak, és támogatják őt ebben a nehéz időszakban.

A NOS nevű holland csatornának Groenewegen azt mondta, szeretne mindenkitől bocsánatot kérni, mert ami történt, az az ő hibája.

Elhagytam a saját ívem és ez szabályokba ütközik. Nagyon sajnálom, tudom, hogy ezt nem lehet meg nem történtté tenni, de abban bízom, hogy Fabio túljut ezen az egészen. Nehezen alszom, cikáznak a gondolataim. A versenyzés az, ami most a legkevésbé foglalkoztat, a kerékpáromra a történtek óta még csak rá sem néztem. Figyelem a Fabióval kapcsolatos híreket, minden mástól viszont próbálok elzárkózni. Nagyon remélem, hogy a lehető leghamarabb visszatérhet. Folyamatosan rá és a családjára gondolok

– idézte Groenewegen nyilatkozatait a Velo.hu nevű bringás portál.

A kiemelt képen Groenewen sárga mezbe látható. Fotó: Szymon Gruchalski / Forum / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.