Sport

Öt és fél órán át műtötték a horrorbukást elszenvedő kerékpárost

Öt és fél órás arcműtéten esett át súlyos balesete után a holland kerékpáros, Fabio Jakobsen, aki a Lengyel Körverseny első szakaszának befutójánál esett hatalmasat.

Mesterséges kómában van a bringás, aki iszonyatosat bukott a befutónál
Jakobsent intubálták, mentőhelikopter vitte kórházba. Az egyik versenybíró is kritikus állapotban van. Szerencsére a három magyar versenyző nem volt részese a bukásnak.

Jakobsent mentőhelikopter vitte kórházba, és mesterséges kómában tartják, amelyből a Cyclingnews nevű szakportál értesülései szerint csütörtökön fogják felébreszteni. A bringás súlyos fejsérülést szenvedett, átszakadt a szájpadlása és intubálni kellett, de ami biztató hír, hogy az állapota stabil, legalábbis ez derül ki abból a közleményből, amit a csapata, a Deceuninck-QuickStep adott ki. Jakobsent a sosnowieci Szent Barbara kórházban ápolják, és már barátnője, valamint a szülei is megérkeztek a kórházba, hogy mellette legyenek.

A pályáról kirepülő bringás egy útvonalbiztosítót is eltalált, aki fejsérülést szenvedett, az ő állapota is stabil.

A szervezők a szakaszgyőzelmet Jakobsennek adták, az őt a befutónál vívott küzdelemben kilökő honfitársát, Dylan Groenewegent pedig kizárták. Groenewegen csapata, a Jumbo-Visma elnézést kért az eset miatt, egyben elismerte, hogy ilyen baleseteknek nem lenne szabad megtörténniük.

A bukásban Marc Sarreau is megsérült, akinek elszakadt a szalag a vállában, így fel kellett adnia a versenyt. A versenyigazgató, Czeslaw Lang azt nyilatkozta, a bukás láttán a legrosszabbtól tartott, és bár még nem nyugodott meg teljesen, de jó hírnek nevezte, hogy Jakobsen állapota stabil.

A verseny csütörtökön folytatódik, a második szakaszon, Opole és Zabrze között 151,5 km-t kell tekernie a mezőnynek.

Kiemelt kép: Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik