Sport

„Már nem találkozunk a lenéző mosolygással, ha megjelenünk egy versenyen”

A férfiak uralta világban kuriózumnak számít egy női ralicsapat, Vogel Adrienn és Notheisz Ivett párosa viszont elérte, hogy már senki nem veszi őket félvállról a versenyeken. Vogel Adrienn azt mondja, bár néha az utcán is megszalad a lába, ő kiéli magát a versenypályákon. Szerinte az emberek fejében kialakult egy kép arról, hogy a nők nem vezetnek jól, pedig ennek semmi köze a nemekhez, inkább azon múlik, ki mennyi energiát fektet bele, hogy jobb legyen. A sminkelés a száguldás előtt is belefér, a bobozástól viszont eltántorította egy csúnya borulás. Interjú.

Amikor márciusban beszéltünk, még lelkesen mesélte az idei terveket, aztán jött a koronavírus-járvány, ami mindenkinek megváltoztatta a mindennapjait. Hogyan viselte ezt az időszakot?

Engem is érzékenyen érintett, de próbáltam megtalálni a pozitívumokat ebben a szokatlan időszakban is. Azért nem állt le teljesen az élet, szimulátoroztam, a DiRT Rallyban indultam pár futamom, és igyekeztem a fizikai állapotomra is odafigyelni, úgyhogy eljártam futni a közeli erdőbe. Dolgoztam is, de nagyrészt otthonról.

A kihagyás mindenesetre nem látszott az idei első versenyén, hiszen a csehországi Rally Bohemián a navigátorával, Notheisz Ivettel a hatodik helyen végeztek saját kategóriájukban, R2-ben, a nők között pedig a legjobbak lettek. Ilyen szereplésre számított, vagy meglepte az eredmény?

Nem ide vártuk magunkat, úgyhogy abszolút meglepett minket, hogy ilyen jól sikerült a verseny. Most vezettem először az új autót, a 210 lóerős Ford Fiesta Rally4-et, ami a legújabb fejlesztése a Ford Fiesta R2-nek. Az R2-es kategóriában 16 indulóból végeztünk a hatodik helyen, a nőknél pedig majdnem nyolc percet vertünk a másodikra. Van néhány tényező, ami miatt még értékesebb ez a hatodik hely: most voltunk először ezen a pályán, ahol 18 gyorsasági szakaszt kellett teljesíteni, ezek össztávja 160 km volt; a nőknél olyan ellenfél végzett mögöttünk, aki egy 300 lóerős, összkerékhajtású Subaruval indult; három gyorsaságin pedig sikerült legyőzni a lengyel R2-es bajnokot.

Említette Notheisz Ivettet, az evidens volt, hogy egy női ralisnak női navigátora lesz?

Egyből Ivetthez fordultunk, nem is gondoltunk másra, mert egy lánycsapat nagyobb kuriózumnak számít egy férfiak uralta világban. Ráadásul ő tapasztaltnak is számít, és mondhatom, hogy nagyon jól működünk együtt.

Ők sem számítottak ilyen jó eredményre a Rally Bohemián. Fotó: Husar Photo

Ez a kapcsolat a bizalomról szól? A pilóta minden helyzetben ráhagyja magát a navigátorra? Vagy néha megy a saját feje után?

Ez úgy néz ki, hogy én diktálom neki az itinert, ő pedig tanácsot tud adni, ha egy kanyart szerinte nem második, hanem harmadik sebességi fokozatban érdemes bevenni. Ezeket meg szoktuk vitatni, de általában azt írja fel, amit én mondok, és abból megyek a versenyen. Abszolút bizalmi kérdés ez kettőnk között, én bízom abban, hogy nem mond rosszat, nem olvassa félre az itinert, ő meg bízik bennem, hogy meg tudom csinálni, és nem hibázom, mert annak rossz vége lehet.

Hogy lehet megtalálni azt az egyensúlyt, hogy az ember kellően gyors legyen, de közben ne tegyen kárt az autóban?

Én azt vallom, hogy mindent nagyjából 95-96 százalékon kell teljesíteni, mert ha 100 százalékon nyomod, akkor annyira a határon autózol, hogy azt kockáztatod, összetöröd az autót is, meg magadat is.

Sokan így mennek, nyomják, ami a csövön kifér, és gyorsak is egy-egy gyorsaságin, viszont emiatt nagyobb a kockázata, hogy kapnak egy defektet vagy valahol eldobják az autót. Egy pici biztonság kell szerintem, hogy az ember jól tudjon menni.

Akkor erre utalt akkor, amikor egyszer azt nyilatkozta, hogy ésszel versenyzik?

Igen. Próbálok alulról építkezni, hiszen csak másfél évnyi tapasztalatom van raliban, ez nagyjából 15 versenyt jelent. Miközben azok, akik az Eb-mezőnyben mennek, 70-80-100 verseny rutinját tudhatják magukénak. Ezt a tapasztalatot 15 versennyel a hátam mögött nem is akarom hirtelen behozni, mert abból csak káresemény lesz.

Férfiak uralta világ, így fogalmazott az előbb. Ebben a közegben hogy tekintenek egy női párosra?

Mikor elkezdtünk ralizni, mosolyogva fogadtak minket, ami nekünk úgy jött le, hogy „oké lányok, sok vizet úgysem zavartok majd”. Aztán amikor nagyjából hasonló időket autóztunk, mint a férfiak, akkor azt hallottuk vissza, hogy „na, ezeknek sokkal erősebb az autójuk”, jött a magyarázkodás. De ez azért nem jellemző mindenkire, nagyjából fele-fele az arány, volt, akivel egész végig fej fej mellett mentünk, és ő nagyon jól fogadott minket, sőt később is jelentkezett, hogy reméli, lesz még hasonlóan jó csatánk a jövőben is.

Akiket megelőznek egy versenyen, azok sértődötten duzzognak, vagy megveregetik a vállukat?

Ők tisztelnek minket, szerencsére ezt sikerült kivívni, és már nem találkozunk a lenéző mosolygással, ha megjelenünk egy versenyen.

A hétköznapi életben mit tapasztal: egy határozott, vagány nőhöz hogy közelítenek a férfiak?

Néha azt érzem, mintha előre feladnák, mondván, „úgyis megy a saját feje után, nem lehet vele mit kezdeni”. Nem gondolom, hogy így lenne, én is tudok kompromisszumokat kötni, hiszen emberekkel dolgozom együtt, úgyhogy nem hiszem, hogy ezen múlna.

Pedig van az a férfitípus, amelyik kifejezetten szereti, ha egy határozott nő a párja, aki mindig tudja, mit akar.

Akkor vagy nagyon kevesen vannak, vagy csak én nem találkoztam velük.

Tavaly elindult a rali-Eb (ERC) magyarországi futamán, idén pedig a járvány előtt az volt a terv, hogy négy futamon is rajthoz áll a sorozatban. Hogyan módosulnak a tervek a kényszerszünet miatt?

A szezon elején még valóban úgy számoltunk, hogy a lengyel, az olasz, a cseh és a magyar ERC-futamon indulunk, azért pont ezeken, mert a főszponzorom egy lengyel olajtársaság, a PKN Orlen, és a cég számára ezek az országok fontosak leginkább. A lengyel és a cseh futamot sajnos törölték azóta a programból, az Eb nyitófutamán, a Róma-ralin viszont indulunk, akárcsak a magyar versenyen, a Rally Hungaryn, amit novemberben rendeznek. A kettő között pedig tervben van az Eger Rally szeptemberben és egy kanári-szigeteki verseny is.

A laikusok számára helyezzük képbe az ERC-t. A topkategóriához, a világbajnoksághoz (WRC) képest mi a különbség?

Az Európa-bajnokság egy lépcsőfokkal van a WRC alatt. Ebben a sorozatban az R5-ös autók számítanak a csúcsnak, a világbajnokságon pedig a WRC-autók. A vébére általában csak a gyári pilóták juthatnak el, egy átlagos ralisnak viszont nagyjából kimerül a lehetősége abban, hogy R5-ös autóval versenyzik.

Fotó: Marjai János /24.hu

Korábban pályaversenyeken indult, és másfél éve váltott a ralira. Ez a nagy szerelem, vagy csak ki akarta próbálni magát egy másik műfajban?

Inkább az utóbbi, bár most már mondhatom, hogy számomra a pályaversenyzés egy fokkal biztonságosabb, hiába indul mindenki egyszerre a rajtnál. A raliban nagyon sok a változó körülmény, ami sok hibázásra ad lehetőséget. Ebben a sportban a megtett kilométerek és az ezek révén megszerzett tapasztalat aranyat ér, ha valaki egy versenyen ismeri a gyorsasági szakaszokat, az nagy előnyben van. Amíg pályán jellemzően könnyebb megtanulni egy nyomvonalat, addig a raliban egészen más a helyzet.

Mennyi idő van ilyenkor a helyszínen felmérni a terepet?

Péntektől vasárnapig rendezik a versenyt, és általában kedd-szerda magasságában utazunk ki. Két nap van a pálya megismerésre, és minden gyorsaságit kétszer lehet bejárni. Ilyenkor kapsz egy GPS-t a bejárásnál, amely követi, merre jársz, valamint méri az autó sebességét is. Ha kettőnél többször járod be a pályát, akkor pénz- vagy időbüntetéssel sújtanak, ahogy akkor is, ha a kelleténél gyorsabban mész.

60 km per órával tudsz lepróbálni egy gyorsaságit, ahol élesben 150-200 km per órával száguldasz, mondani sem kell, hogy teljesen más jön ki érzésre a két szituációban még egy utcai autóban is, nemhogy egy versenyautóban. Úgyhogy túl sok lehetőséged nincs megjegyezni az egész pályát, mert egy hétvégén van 8-10 gyorsasági is.

A rali előtt versenyzett a Kia Platinum Cup és a Lotus Ladies Cup nevű sorozatokban, valamint kipróbálta a kamionbajnokságot is. A rali jobban szem előtt van, könnyebb szponzort találni ebben a szakágban?

Végig kell járni a lépcsőfokokat. Az elején, újoncként, amíg nem jönnek sikerek, sokkal nehezebb partnert találni, számunkra sem volt könnyű. Most már olyan partnerek állnak mellettem, akik évek óta dolgoznak velem, és az ő nevük jó ajánlólevél azok felé, akik látnak bennem fantáziát.

A járvány a többséget anyagilag is érzékenyen érintette. Volt olyan szponzor, aki jelezte, hogy a kialakult helyzet miatt inkább elköszön?

Szerencsére meg tudtuk tartani a partnereket, csak egy kisebb támogató jelezte, hogy megvonja a támogatást, de jövőre ez a cég is visszatér.

Van olyan távlati célja, hogy hasonló elismertséget vívjon ki magának, mint akár a túraautó-világkupában első helyet szerző Michelisz Norbert?

Leginkább magamnak szeretnék megfelelni, jól érezni magam ebben a sportban, folyamatosan fejlődni, és ezáltal minél erősebb és minél többféle járművel versenyezni, mert azzal csak a tapasztalatom bővül. Hogy hova szeretnék eljutni? Nekem már az is álom, hogy az ERC-ben versenyezhetek, szeretném itt megállni a helyem. Nyilván az első évemben nem számolok kiugró eredménnyel, mert lesznek még számomra ismeretlen körülmények. A kevés tesztlehetőség miatt az lehet a célunk, hogy rövid idő alatt nagy lépéseket tegyünk meg, úgyhogy nagyon kell koncentrálnom minden egyes versenyen, és igyekszem magamba szívni a tudást.

Érdekes volt hallani, hogy azt mondta, jobban szeret pályán versenyezni, mint ralizni, pedig utóbbiban csak az órával kell versenyezni, és nem kell attól tartania, hogy ütközik az ellenfelekkel. Vagy pont az ellenfelek miatt izgalmasabb a pályaverseny?

Sokat fejlődtem ebben a műfajban, sokat tanultam a srácoktól, mert nem kíméltek, ugyanúgy versenyeztek ellenem, mint egymás ellen: meglöktek, beforgattak, de én is megtettem ezt velük adott esetben. A pályán a sok kontakt adja az izgalmat, hogy állandóan figyelni kell, maximálisan ott lenni fejben, a rali más, ott tudok a saját stílusomra koncentrálni. Ugyanakkor veszélyes is, mert képes az ember egy kényelmi zónába süllyedni, ha nem látja maga előtt az ellenfelet. Viszont egy rali gyorsaságin az nagyon komoly adrenalinlöketet ad, ha feltűnik előtted valaki, olyankor még plusz tíz százalékot beleadsz, szinte húz magával a másik. Mivel ez azért ritkán fordul elő, ez a fajta izgalom hiányozni tud a raliból, itt viszont van más tényező, ami jó, örülök, hogy ül mellettem valaki, és nem egyedül harcolok a pályával.

A 210 lóerős Ford Fiesta Rally4 autóval most versenyzett először a Vogel, Notheisz páros. Fotó: Husar Photo

Vannak olyan kiegészítő sportok, amikkel fel lehet készülni az autóversenyzésre?

Heti kétszer-háromszor járok edzeni terembe, és nagyon sokat segít a szimulátor. Az is hasznos, ha belső kamerás felvételeket nézek hasonló típusú autókról, ezáltal is fejleszteni tudom magam.

Mitől lesz valaki jó raliversenyző? Lehet ezt definiálni?

Sok összetevője van: nyilván szükség van ritmusérzékre, kell az, hogy jól kezeld az autót, kell, hogy együtt élj az autóval, kell több tízezer kilométer, és az ezáltal megszerzett tapasztalat. A több tízezer kilométerhez pedig rengeteg energia és persze pénz is kell. Teszt nélkül nincs esélyed az élmezőnybe kerülni, mert annyira együtt kell élned az autóval, hogy minden egyes mozzanatát ismerd, tudd, és lereagáld.

Volt már olyan élménye, ami után a következő alkalommal kevésbé magabiztosan ült be az autóba?

Ó, persze! Tavaly versenyeztem KIA-val, ezekről az autókról tudni kell, hogy ABS-esek pályán is, és előfordult olyan, hogy hirtelen megőrült az ABS-em, beesett a pedál, és nem működött a fék. És amikor egy gyorsaságin féktávon előjön a probléma, akkor kicsit azért megijedsz. Végül kiiktattuk az ABS-t, ezáltal volt fék, viszont így nagyon hamar blokkolt a kerék. Eleinte az autóban nem volt túl sok bizalmam, de aztán szép lassan visszajött, és nagyon jó időket mentem. Erről is szól a versenyzés, át kell szokni, nem szabad leragadni, és ha esetleg bukik az ember, akkor is tovább kell lépni, és gyorsan újra autóba ülni.

Volt is már komolyabb bukása pályán?

Az nem, de olyan volt, hogy 150-nel megforgattak, vagy falba állítottak. Ilyenkor azért felhúzza magát az ember, és szentségel magában, hogy a harmadik helyen autóztam, erre kiforgat egy idióta, és nem tudok továbbmenni, vége a versenyemnek. Majdnem megöltem a gyereket!

Hoppá! Ez hogy nézett ki, odajött bocsánatot kérni, erre nekiesett?

Nem, az apja jött oda, és mondta nekem, hogy „te őrült vagy!” Erre én: na, jó, ezt beszéljük csak meg! Nyilván nem hagytam annyiban a dolgot, a srác húzta rám a kormányt, meg is büntették az eset után, szóval egyértelműen ő volt a hibás, de ettől még nem kapom meg utólag a pontokat, amiket miatta buktam el. Nem a baleset miatt voltam bosszús – pedig összetört elég rendesen a kocsi –, egyszerűen csak menni akartam tovább, és meg akartam mutatni, hogy jobb tudok lenni.

Olvasom, hogy tart vezetéstechnikai órákat. Akkor a városban is nagyon fegyelmezetten vezet, és jó példát mutat, nem szalad meg a lába néha?

Időnként azért előfordul, de próbálok figyelni, az utcán nem jó ötlet őrültködni. Egyrészt az emberek sincsenek felkészülve arra, hogy valaki nekiáll szlalomozni közöttük, másfelől ez nem odavaló.

Én kiélem magam a versenypályákon, ha pedig valakinek van ilyen affinitása, annak inkább azt ajánlom, hogy vegyen egy napijegyet az Euroringre, és biztonságos körülmények között próbálgassa, hogy mit tud.

Az egókkal átitatott autóversenyzői világban létezik még olyan attitűd, hogy ez a férfiak sportja, mit keres itt egy nő?

Szerintem inkább az emberek fejében van egy kialakult kép azzal kapcsolatban, hogy a nők nem tudnak vezetni.

Fotó: Marhai János /24.hu

Akkor ez is lehet egyfajta misszió, véget vetni a sztereotípiáknak.

Igen, bár szerencsére sokan vannak, akik támogatnak, és a versenyeim után férfiak és nők is gratulálnak. Múltkor elgondolkodtam azon, hogy régen az iskolákban külön bejárata volt a fiúknak és a lányoknak, és mást is tanultak, már ott elkezdődött egy szeparáció, hogy mire jó egy férfi és mi a dolga a nőnek. Ez a fajta leosztás az ősidők óta bennünk van, és ezt megváltoztatni nem egy pár éves, de még csak nem is pár évtizedes folyamat. De az, hogy egyre több nő szerepel például az autósportban, vagy vállal olyan munkát, amit korábban a férfiakkal társítottak, talán kezdi megváltoztatni az emberek véleményét és beidegződését.

És mit mond azokra, akik azzal jönnek, hogy semmi keresnivalója a nőknek egyes sportágakban, legyen szó akár súlyemelésről, vagy mondjuk a ketrecharcról, ahol alaposan át tudják szabni egymás arcát?

Ismerek egy ketrecharcos lányt, találkoztunk egyszer egy interjú alkalmával, és hihetetlenül nőies volt. Ha valaki odafigyel magára, akkor meg tud maradni nőnek, mint ahogy én is meg tudok maradni nőnek az autósportban.

Aki kevéssé nőies sportágat választ, az valószínűleg azért dönt így, mert ilyen a beállítottsága, szerintem itt az a lényeg, hogy ha szereti csinálni, akkor csinálja. Aztán majd ő eldönti, hogy mennyire akarja kihangsúlyozni a nőiességét.

Verseny előtt belefér a smink?

Persze. Nem esek túlzásokba, de szeretek azért valahogy kinézni, és nem úgy, mintha most kászálódtam volna ki az ágyból.

Volt olyan, hogy egy női sofőr nem volt a helyzet magaslatán, és kicsúszott a száján, hogy jaj, mit bénázik már ez a nő itt előttem?

Volt, igen, de férfival is előfordult nem egyszer. Nem a nemek döntik el, hogy ki a jobb, azt hiszem inkább az a fontos, hogy ki mennyi energiát tesz abba bele, hogy jobb sofőr legyen.

Családanyák szoktak ralizni? Vagy ha egy gyerek várja otthon, akkor már nem nyomja a gázt olyan bátran az ember?

Navigálni szoktak, az biztos, többen is vannak a mezőnyben, akik családosok.

Akkor, ha lesz családja, és 3-4 éves lesz a gyerek, akkor szól neki, hogy kicsim, anyu most elment száguldozni a pályára?

Persze, simán.

Volt egy elég nagy borulása egy bobbal. Az hogy történt? Izgalmasnak tűnt a kihívás, csak rossz vége lett?

Úgy indult, hogy kaptam egy telefont, hogy kormányost keresnek egy bobhoz, és érdekel-e a dolog. Először nem értettem, voltak emlékeim a visegrádi bobpályáról, és rémlett, hogy oda nem is kell kormányos. Aztán mondták, hogy nem, nem erről van szó, hanem arról a bobról, amit a téli olimpián lehet látni, és az olimpiai csapatba keresnek kormányost. Fogalmam sem volt, hogy kell ezt csinálni, de rábeszéltek, hogy próbáljam ki, így aztán elutaztunk Rigába. Amikor megmutatták a pályát, még lenézni is rossz volt róla, aztán végigsétáltunk rajta, és mondták, hogy itt a bob, le kéne csúszni vele. Kérdezem: hol a másik ülés? Egyedül menjek le? Nem gondoljátok, hogy itt százzal leküldtök? Kormányként két zsinór funkcionált, de azt sem tudtam, ezeket mennyire kell húzni, nyugtatgattak, hogy érezni fogom, ha már ott leszek a csőben. Egészen finom mozdulatokkal kell dolgozni, és ha 90-nél kicsit bátrabb vagy óvatlanabb vagy, abból borulás lesz, ez történt velem is. Szép nagy esés volt, fölmentem a falra, majd onnan zuhantam le, a bukósisakom is kettétört, és aztán fejen végigcsúsztam még a pályán.

Kicsit szédültem, de kérdezték, hogy visszaülnék-e, mondtam, hogy pillanat, előbb felhívom a menedzserem, bár ha rajtam múlik, én mennék még egyet. Na, ekkor jött le a pályán egy másik lány, neki a válla szakadt szét, mentünk a kórházba, úgyhogy a menedzserem szólt, hogy eszembe ne jusson visszaülni a bobba, mert egy hónap múlva versenyeznem kell.  Azt azért megállapítottam a kis kitérőm után, hogy a bobosok őrültek.

Őrültebbek, mint a ralisok?

Sokkal. És mennyire tud fájni, ha a bobbal esel egyet!

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik