Sport koronavírus

Amerikából kapott komoly pofont az olimpiarendezés

A foci-Eb-t már elhalasztották, de az év legnagyobb sporteseménye, a tokiói olimpia még tartja magát. Pedig a sportolók közül egyre többen kérik különféle hangnemben, hogy a koronavírus-járvány miatt ne tartsák meg az olimpiát.

Bárki bármit is mond, a világjárvány erősebb az olimpiánál
Thomas Bach szerint mindenki nyári olimpiát szeretne, a japánok is görcsösen ragaszkodnak a júliusi kezdéshez, de eközben pont az olimpikonok szenvednek.

Az amerikaiaknak általában elég nagy szavuk van a (sport)világban, úgyhogy ha az amerikai úszók ügyvezetője azt kéri, hogy a sportolók biztonsága és egészsége érdekében tolják el egy évvel az olimpiát, akkor annak már súlya van.

Márpedig Tim Hinchey, az úszószövetség első embere azzal fordult az Amerikai Olimpiai Bizottság vezetőjéhez, Sarah Hirshlandhez, hogy a járvány teljesen felborította a sportolók életét, és gondot okoz nekik, hogy ebben a bizonytalan helyzetben is folytatniuk kell a felkészülést, hiszen jelen állás szerint az eredeti időpontban, július 24. és augusztus 9. között kerül sor az olimpiára.

Az úszókhoz csatlakoztak az atléták is, akik hasonló fontossági sorrendet emlegetve kérik, hogy ne legyen olimpia idén nyáron.

A labda már egy ideje a NOB elnöke, Thomas Bach térfelén pattog, de ha a legjobb sportolók egymás után kihátrálnak a szereplésből, aki neki sem lesz más választása, mint a halasztás.

Kiemelt kép: Fabrice COFFRINI / AFP

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.