Sport

A veszprémiek legyőzésével nyerte meg a BL-csoportját a Kiel

A Telekom Veszprém 29-28-ra kikapott a THW Kiel otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szerdán.

Pedig remekül kezdett a Veszprém, viszont az első tíz perc után apránként magához tért a német csapat is és a gyors támadásoknak hála felzárkózott. Mivel a gyorsaság időnként a pontosság rovására ment, félidőben 15-15 volt az állás.

Térfélcsere után viszont ezen is javított a Kiel, amely rögtön négy góllal indította a második félidőt anélkül, hogy a Veszprém betalált volna, ezért aztán David Davis időt is kért. Vissza is küzdötte magát a magyar bajnok, sőt esélye nyílt az egyenlítésre is, de ez annak ellenére sem sikerült, hogy a Kiel az utolsó nyolc percben már nem dobott gólt.

A két csapat huszadik alkalommal találkozott egymással a nemzetközi porondon, tíz veszprémi siker mellett a Kiel is tizedszer nyert. Sikerével a Kiel megnyerte a B csoportot, így nem kell pályára lépnie a rájátszás első fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért.

A nyolc győzelem mellett négy vereséggel álló Veszprém legkzöelebb jövő vasárnap a francia Montpellier HB együttesét látja vendégül a BL csoportkörében.

Végeredmény – Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 12. forduló, B csoport:

THW Kiel (német)-Telekom Veszprém 29-28 (15-15)

Kiemelt kép: Axel Heimken/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik