Sport

Végleg lefújták a magyarországi fantomtenisztornát

Most már biztos, hogy nem rendezik meg a február 17-23. közöttre tervezett WTA-tornát Magyarországon, értesült a 24.hu. Erről a női versenyeket szervező WTA tájékoztatta azokat, akik neveztek, hozzátéve, hogy ugyan próbálták megoldani a felmerült nehézségeket, de mostanra egyértelművé vált, hogy nem lehet lejátszani a mérkőzéseket.

A Hungarian Ladies Opent eredetileg Budapesten rendezték volna, ám mivel a fővárosban nem találtak helyszínt, Debrecen került fel a WTA oldalára, de ahogy a budapesti BOK Csarnok, úgy a debreceni Főnix Csarnok is foglalt abban az időpontban.

Teniszbotrány: már Babosék is lemondtak a magyarországi tornáról
Babos Tímea édesapja szerint bár lánya szeretett volna itthon játszani, elúszott a februári debreceni verseny megrendezésének esélye, ami súlyos sportdiplomáciai kudarc.

A WTA az utolsó pillanatokban jelezte a játékosoknak, hogy alternatívaként nevezhetnek azzal egy időben lévő ITF-tornákra. Ez rendesen keresztülhúzta a teniszezők, köztük Babos Tímea számításait, ugyanis a magyarországival egy héten van egy dubaji verseny, ahol tízszeres a díjazás. A mostani levélben azt írták, hogy növelik a főtábla és a selejtező mezőnyét Dubajban.

Nagyon ritka a profi teniszben, hogy lemondjanak egy tornát, 16 nappal a kezdés előtt pláne. Tavaly Hongkongban megtörtént ugyan, de ott a tüntetések miatt nem maradt más döntés.

Az elmúlt hetekben többször kerestük a torna kijelölt versenyigazgatóját, de sem a Magyar Tenisz Szövetség főtitkáraként tevékenykedő Richter Attilától, sem a szövetség más alkalmazottjától nem kaptunk választ kérdéseinkre. Most már azt megtudtuk, hogy torna biztosan nem lesz.

A Davis Kupa-selejtezőt is bebukhatja Magyarország
Újabb teniszverseny került veszélybe.

Később a szövetség az MTI-nek megerősítette, hogy elmarad a torna. Azt írták, ellehetetlenült a Budapestre, majd Debrecenbe meghirdetett verseny és hozzátették, a torna meghiúsulása nagy kárt okoz a magyar női teniszezőknek, akiknek felkészülésként szolgálhatott volna a hazai rendezésű, áprilisi Fed Kupa-döntő előtt. Az MTSZ közölte, a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a kormányakaratnak megfelelően Magyarország évente WTA-tornának adjon otthont.

Frissítés – reagált a szövetség:

Teniszbotrány: a szövetség szerint megvezették a kormányt
Közleményt adott ki az MTSZ az elmaradt magyarországi WTA-torna kapcsán.

Kiemelt kép: NurPhoto / AFP / Szaniszló Róbert

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik