Sport

Be volt tervezve a pólóválogatottnál az aranyat érő húzás

Korábban a témában:

Végtelenül izgalmas döntőben nyerte meg a budapesti vízilabda-Európa-bajnokságot a magyar férfiválogatott. A csapat 9-9-es rendes játékidő után ötösökkel verte a spanyolokat, így 21 év után először, összességében pedig 13. alkalommal lett Eb-aranyérmes.

Büntetőkkel Európa-bajnok a magyar pólóválogatott
21 éve vártunk az Eb-aranyra. A spanyolok elleni döntő végig nagyon szoros volt, a mindent eldöntő ötöst a cserekapus, Vogel Soma védte ki.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás az ötödik, aki játékosként és edzőként is Európa-bajnok lett. Amikor erre rákérdeztek nála az aranymeccset követően, akkor meglepődött.

Nekem nem a statisztikák fontosak, hanem az, amit most láttam a fiúk arcán, hogy mennyire tudtak örülni ennek az aranyéremnek.

Természetesen én is, meg a stáb is, rengeteget dolgoztunk érte: igyekszünk a legjobban felkészíteni őket, hogy így tudjanak szerepelni. A klubok is tesznek azért, hogy a játékosok megfelelően felkészüljenek, és egyre több fiatal érett bele ebbe a nemzetközi mezőnybe, a klasszisainkhoz társulva egy olyan elegyet alkotnak, amely ütőképes bárki ellen. Pár éve nem mondhattuk ezt el, de most itt tartunk. És tényleg annak örülök, hogy nagy boldogságot láttam a játékosaim arcán, hogy megtörtünk egy 21 éves időszakot, ráadásul hazai közönség előtt” – mondta a szövetségi kapitány, aki szerint a magyar vízilabda jövőjére nézve is egy fontos pillanat volt a siker, akár a szurkolókról, akár a játékosokról van szó, utóbbiaknak egy jó visszaigazolás volt mindez arról, hogy jó úton halad a csapat.

De nem szabad, hogy elkényelmesítsen ez bennünket, mert látjuk, miben tudunk fejlődni a jövőben, hogy ne csak esélyesként menjünk az olimpiára, hanem nagy esélyesként.

A rendes játékidő vége krimibe illő volt: egy spanyol labdaszerzés után Nagy Viktornak kellett bravúrt bemutatnia, hogy a büntetők döntsenek aztán.

„Mérges voltam nagyon, mert nem fújtak be egy faultot nekünk támadásban. De ott volt Viktor, sikerült büntetőkig vinni a párharcot, ott meg láttam, hogy nem akarják kiengedni a kezükből ezt a győzelmet a fiúk. Ha lett volna még tizenöt dobás, azt is belőtték volna. Csak azon múlt, mikor véd valamelyik kapusunk egyet. Bármelyikükről van szó – most a Soma védte” – mondta Märcz, aki azt is elárulta, ezt már előre eldöntötték, hogy ha a spanyolok első három lövése bemegy, akkor cserélnek a kapuban. Nagy Viktor remekelt, azonban Vogel Soma is mindent megtett az Eb alatt.

Két nagyon jó kapusunk van, mind a kettő megérdemli a dicséretet, nem csak ma, hanem az egész tornán.

Az ötméteresek:

A keret legfiatalabb tagja, a 22 éves Vogel Soma már az első lövésnél is jó irányba mozdult, de akkor a labda még átcsúszott a keze alatt, azonban az ötödik párban már védte Alvaro Granados kísérletét, amivel meglett a magyar válogatottnak az aranyérem.

Tamás [a szövetségi kapitány – a szerk.] jelzett nekem még a büntetőpárbaj előtt, hogy, ha a harmadik is bemegy, akkor lehet, hogy be fogok ugrani. A harmadik után összenéztünk, bólintottunk, és ugrottam. Bíztam benne, hogy védeni fogok, nem alakulhatott most ez másképp.

Vízilabda-Európa-bajnokság, férfiak, döntő

Magyarország-Spanyolország 14-13 (1-3, 3-0, 2-2, 3-4, 5-4) – ötméteresekkel

gólszerzők: Zalánki, Varga Dé., Manhercz 2-2, Angyal, Vámos, Hárai 1-1, illetve Munarriz 3, Mallarach 2, Granados, Larumbe, Perrone, Tahull 1-1

 

Magyarország: Nagy V. – Vámos, Zalánki, Varga Dé., Pohl, Erdélyi, Hárai – cserék: Mezei, Angyal, Manhercz, Hosnyánszky, Jansik Sz., Vogel (kapus)

Kiemelt kép: MTI/Czagány Balázs

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Csukás István

Neki köszönhetjük a Süsü, a sárkányt, a Pom Pom meséit vagy a Nagy Ho-ho-ho-horgászt is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.