Újabb csodás feltámadás, Szlovéniát is megvertük a kézi-Eb-n

Bánhidi Bence és Ligetvári Patrik vezérletével a magyar férfi kézilabda-válogatott 29-28-ra legyőzte Szlovéniát az Európa-bajnokság középdöntőjében. Az első félidőben volt egy üresjárata a magyar csapatnak, de a szünetben ismét sikerült váltanunk, Mikler Roland jókor szállította a bravúrokat. Versenyben vagyunk az elődöntőbe jutásért.
Korábban a témában:

Bánhidi góljával indult a mérkőzés, az ötödik perc elején pedig már 3-1-re vezettünk. Ezután kiegyenlített Szlovénia, és ugyan még kétszer előnybe kerültünk, mindkétszer egalizált a rivális, amely Zarabec találatával a 10. percben átvette a vezetést. Innentől kezdve mi rohantunk az eredmény után, többször is háromgólos hátrányban voltunk. Bánhidi gólja adhatott volna lendületet a félidő előtt, azonban egy szlovén bombával zárult le a játékrész, 13-16 volt az állás 30 perc játék után. A kapusaink nem igazán tudták támogatni a csapatot hátulról, Mikler és Székely összesen három védést mutattak be, ami 17 százalékos hatékonyság volt.

Ahogyan ezen az Eb-n már többször, úgy most is jól kezdtük a második félidőt, a védelmünk újra jól zárt, a kapuba visszatérő Mikler védésekkel segítette a csapatot, miközben emberhátrányban is sikerült a kapuja elé szegezni Szlovéniát – ezt már a korábbi magyar szövetégi kapitány, a már a szlovénokat irányító Ljubomir Vranjes sem bírta idegekkel, kapot is egy sárgát. A 40. percben, Bánhidi góljával az egyenlítés is meglett (17-17).

A szlovénoknak sem ízlett a magyar csapat váltása, Nagy Bence góljával pedig hosszú idő után újra mi vezettünk a 43. percben (19-18), majd ugyanő már kettőre növelte az előnyünket egy pontos lövéssel, hogy aztán Ligetvári labdaszerzése után az üres kapuba is betaláljunk.

Az utolsó negyedórába érve időt kért Vranjes, de nem sikerült kizökkenteni a magyar válogatottat, elsősorban Ligetári bombáival őriztük kétgólos előnyünket az utolsó tíz perc kezdetén. Ugyanő aztán a negyedik dobásából is betalált, így már 25-22-re vezettünk. Szlovénia azonban szorossá tette a hajrát, Mackovsek szélről szerzett gólja után már csak egy gól volt a különbség két perccel a vége előtt (28-27).

Ligetvári volt a nyerőemberünk, a sáncon megpattanó lövésével újra kettővel vezettünk, végül 29-28-ra megnyertük a meccset. A mezőny legeredményesebb játékosa Bánhidi Bence lett kilenc góllal. 

A magyarok kedden Svédországgal, szerdán pedig Portugáliával találkoznak a középdöntőben. A csoport első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

Eredmény – kézilabda Eb, középdöntő, 2. forduló, II csoport

Magyarország – Szlovénia 29-28 (13-16)

 

Magyarország: Mikler, Székely (kapusok), Balogh 2 (1), Bánhidi 9, Bóka 1, Fekete, Győri 3, Hornyák, Ligetvári 6, Máthé 2, Nagy B. 3, Rosta 2, Sipos, Szita 1, Tóth, Ubornyák. Edző: Gulyás István.

Szlovénia: Ferlin, Kastelic (kapusok), Blagotinsek 4, Bombac, Cehte 3, Cingesar, Dolenec 8 (1), Henigman 1, Horzen, Janc 3, Kodrin, Mackovsek 5, Ovnicek, Sostaric, Zabic, Zarabec 4 (1). Edző: Mohoric Uros.

 

Kiállítások: 10 illetve 10

Hétméteresek: 1/1 illetve 3/2

 

A középdöntő csoport állása: 1. Norvégia 4 p (+13), 2. Magyarország 4 p, 3. Szlovénia 4 p (+4), 4. Izland 2 p (-6), 5. Portugália 2 p (+1), 6. Svédország 0 p (-12)

Kiemelt fotó: Jonathan NACKSTRAND / AFP

Élő hírfolyam

Elképesztő győzelem!!!!!!!!

Egészen elképesztő, amit a válogatott csinált, egy gyengébb első félidőt követően Magyarország nyert 29-28-ra az eddig hibátlan Szlovénia ellen. Bánhidi 10 lövésből kilenc, Ligetvári hatból hat gólt szerzett. Ezzel a válogatott óriási lépest tett az olimpiai selejtező, sőt az Európa-bajnoki elődöntő felé.

Káprázatos második félidővel vertük Szlovéniát a kézi-Eb-n

Bánhidi Bence és Ligetvári Patrik vezérletével a magyar férfi kézilabda-válogatott 29-28-ra legyőzte Szlovéniát az Európa-bajnokság középdöntőjében. Az első félidőben volt egy üresjárata a magyar csapatnak, de a szünetben ismét sikerült váltanunk, Mikler Roland jókor szállította a bravúrokat. Versenyben vagyunk az elődöntőbe jutásért.

29-28

Henigman kezére Bóka csapott rá, hetes. Dolenec bevarrta (29-28). Még 19 másodperc, magyar időkérés.

29-27

Atyavilág, Ligetvári lövése a blokkról pattant be (29-27). Vranjes időt kért.

28-26

Bombac hetest harcolt ki, Dolenec lövését Mikler védte, de a kipattanót már nem hibázta el a szlovén (27-25). Máthé Dominik góllal felelt (28-25), Dolenec azonnal válaszolt (28-26)

27-24

5+1-es védekezésre váltottak a szlovének, erre a magyar válogatott egyből időt kért. Mi lesz ebből? Újabb csoda?

26-23

Dolenec faragott a szlovén hátrányon (25-23), Ligetvári bebikázta az ötödik gólját. ELKÉPESZTŐ! (26-23)

25-22

Nagy Bence lövését védte Kastelic kapus, a másik oldalon Henigmantól elvették a labdát, mert a hatoson belül flangált. És akkor ismét Ligetvári, három ide! (25-22).

24-22

Ligetvárinak most sült a keze (24-22), Zabic ziccerét Mikler védte, már nyolc bravúrnál (35 százalék) jár.

23-22

Ha nem megy az átlövés, akkor megy beállósból, Blagotinseket nem tudjuk tartani (23-22).

23-21

Dolenec góljával 22-21-re alakult az állás, a másik oldalon Ligetvári akkora gólt lőtt, hogy Szlovénia kapust cserélt (23-21).

22-20

Vranjes időt kért, az utolsó szűk negyedórára jön az ellenfélnél a szegedi irányító, Bombac.

22-20

Blagotinsek szépített (21-19), egy labdaszerzést követően Janc is betalált (21-20), de aztán Nagy passzát Rosta gólra váltotta (22-20).

21-18

Elképesztő, Nagy Bence test mellől, a jobb kapufára lőtt, a labda onnan gurult be a hálóba. És még egy Zehte-kiállítás is (20-18).

És akkor még Ligetvári is: leszedett egy labdát, estében indított, Rosta pedig összeszedte, és az üres kapuba lőtt (21-18).

19-18

Őrület, egy Mikler-bravúrt követően Nagy Bence góljával ismét vezetünk (5-4 óta először)!

18-18

Blagotinsek jókor volt, jó helyen (17-18)… szerencsére ezt elmondhatjuk Bánhidiről is (18-18).

17-17

Nagy Bence magára húzta Blagotinseket, talán nem olyan súlyosan, de a spanyol bírók kiállították. Szerencsére elügyetlenkedték a támadást, mi meg addig tologattuk, püföltük, lövöldöztük a labdát, hogy  letelt a büntetés. Kiegészülve pedig már jók vagyunk, Bánhidi egyenlített (17-17)

36'

Győri nagy kapufáját követően a másik oldalon Dolenec lövését Mikler védte.

15-17

A manóba! Máthé kapott kétperces büntetést, Zarabec talpról kilőtte a kapu bal oldalát (15-17).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.