Sport

Húsz góllal kell verni Máltát a póló-Eb-n a negyeddöntőért

A magyarokkal azonos csoportban szereplő világbajnoki ezüstérmes spanyol válogatott 24-7-re győzte le a török csapatot a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság férfitornája csoportküzdelmeinek szombati zárófordulójában.

A meccs nagy részében vezetett, mégsem nyert a pólóválogatott
Nagy lehetőséget szalasztott el az Európa-bajnokságon a férfi vízilabda-válogatott.

Ezt azt jelenti, hogy Märcz Tamás házigazda együttesének a Málta elleni 19 órakor kezdődő összecsapáson legalább húsz góllal kell nyernie ahhoz, hogy csoportelső legyen és közvetlenül a negyeddöntőbe jusson.

A találkozót követően a spanyolok úgy nyilatkoztak, véleményük szerint a magyaroknak nem okoz majd gondot ennek a különbségnek az elérése. Klasszisuk, Felipe Perrone az mondta, a magyaroknak vannak a legjobb támadóik a világon, ezért szerinte játszaniuk kell majd a nyolc közé jutásért.

Kétszer 24-8

A magyar és a máltai válogatott találkozott egymással a világliga selejtezőjében is, 2018. december 10-én, Szombathelyen, majd 2019. március 12-én idegenben is nyertünk, mindkétszer 24-8-ra.

Az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalon egy kvótát lehet szerezni, az európai csapatok közül az olimpiai címvédő szerbek, a világbajnok olaszok, valamint a spanyolok tokiói szereplése már biztos.

Vízilabda Európa-bajnokság

Férfiak, C csoport, 3. forduló
Spanyolország-Törökország 24-7 (5-3, 6-1, 8-1, 5-2)

 

később:
19.00: Magyarország-Málta

Kiemelt fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik