Sport

Hosszú Katinka és Rasovszky Kristóf lett 2019-ben Európa legjobbja

Hosszú Katinkát és Rasovszky Kristófot választotta a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) 2019 legjobbjainak.

A nemzeti szövetségek, illetve a LEN tisztviselőinek szavazásán a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú a szavazatok 50 százalékát begyűjtve nyert, az elmúlt évben egyébként az újságírók is őt látták a legjobbnak.

Hosszú Katinka nem adott választási lehetőséget az újságíróknak
Nincs semmi látnivaló, csak egy újabb díjat söpört be.

Győzelméhez alig férhetett kétség, a 30 éves magyar klasszis 2019-ben a kvangdzsui nagymedencés világbajnokságon 400 és 200 méter vegyesen is első helyen végzett, előbbivel az első női úszó lett, aki egy számban ötször nyert, utóbbiban pedig egymást követő negyedik alkalommal állt a dobogó tetején. Emellett decemberben a glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságon is négy számban első volt.

A nyíltvízi szakágban a férfiaknál már nem volt ilyen egyértelmű Rasovszky győzelme, ő a voksok 39,2 százalékát kapta, mindössze 1,7 százalékkal előzte meg a német Florian Wellbrockot.

A férfi úszók között Milák Kristóf a második lett, hiába nyert vb-aranyérmet 200 pillangón Michael Phelps világcsúcsát megdöntve. A brit Adam Peatyt még így sem érhette be, aki három arannyal és egy világcsúccsal zárta a vébét és a szavazatok 45,8 zázalékát kapta.

A vízilabdázóknál Keszthelyi Rita a második helyen zárt, míg a férfi pólósoknál Vámos Márton negyedik lett.

LEN díjazottjai

úszás:
férfiak:
1. Adam Peaty (brit) 45,8 százalék
2. MILÁK KRISTÓF 16,7
3. Anton Csupkov (orosz) és Jevgenyij Rilov (orosz) 12,2-12,2
nők:
1. HOSSZÚ KATINKA 50,0
2. Sarah Sjöström (svéd) 25,0
3. Simona Quadarella (olasz) 13,1

nyíltvízi úszás:
férfiak:
1. RASOVSZKY KRISTÓF 39,2
2. Florian Wellbrock (német) 37,5
3. Marc-Antoine Olivier (francia) és Axel Reymond (francia) 10,3-10,3
nők:
1. Rachele Bruni (olasz) 73,9
2. Leonie Beck (német) 8,7
3. Aurelie Muller (francia) 8,7

vízilabda:
férfiak:
1. Francesco di Fulvio (olasz) 52,2
2. Dani Lopez (spanyol) 17,4
3. Nikola Jaksic (szerb) 13,8
4. VÁMOS MÁRTON és Ante Vukicevic (horvát) 8,3-8,3
nők:
1. Laura Ester (spanyol) 45,5
2. KESZTHELYI RITA 22,7
3. Beatriz Ortiz (spanyol) 13,6

műugrás:
férfiak:
1. Alekszandr Bondar (orosz) 37,5
2. Jack Laugher (brit) 33,3
3. Olekszij Szereda (ukrán) 21,2
nők:
1. Jekatyerina Beliajeva (orosz) 50,0
2. Inge Jansen (holland), Vitalija Koroljeva (orosz), Szofia Liszkun (ukrán), Tina Punzel (német) 12,5-12,5

szinkronúszás:    
férfiak:
1. Alekszandr Malcsev (orosz) 47,6
2. Girogio Minisini (olasz) 28,6
3. Pau Ribes (spanyol) 23,8
nők:
1. Ona Carbonell (spanyol)    36,4
2. Szvetlana Kolesznyicsenko (orosz) és Szvetlana Romasina (orosz) 22,7-22,7

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik