Élő Sport

A kötelező győzelem megvan, jöhet a románok elleni ki-ki meccs a kézivébén

A magyar női kézilabda-válogatott jó első félidei játékának köszönhetően magabiztosan győzte le 30-20-ra Szenegált a világbajnokságon. A középdöntőbe jutásról a Románia elleni, pénteki mérkőzés dönt majd.

Elég fájdalmas volt a Montenegró elleni vereség, ugyanakkor túl sokat nem lehetett az elszalasztott győzelmi lehetőségen szomorkodni, ugyanis egy érdekes és veszélyes ellenfél, Szenegál következett. A magyar csapat kellőképpen komolyan vette a meccset, már az elejétől kezdve nekiesett afrikai ellenfelének, Tomori, Kovacsics és Kovács szállította a gólokat, miközben a kapuban Triffa remekelt. A félidőben így nyolc gól volt a magyar előny (17-9).

A második félidőre Kiss jött a kapuba, neki is nagy védései voltak, ám ekkor már kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, igaz, ebben szerepe volt annak is, hogy Kim Rasmussen mindenkinek lehetőséget adott és többet voltak fent a fiatalok is.

A vége tízgólos győzelem lett, Kovács Anna hat góljával a legeredményesebb játékosunk volt.

De mindenképpen ki kell emelni a kapusainkat is, Triffa 50, Kiss 40 százalékkal védett, mindketten nyolc lövést hárítottak. Összesen 13 játékosunk volt eredményes.

Pénteken az a Románia lesz az ellenfél, aki szintén nagy csatában kapott ki Montenegrótól és ugyanúgy négy pontja van, mint a magyar válogatottnak. Nekünk a döntetlen is jó lenne, mert jobb a gólkülönbségünk.

Kézi-vb: Montenegró körömrágós meccsen verte Romániát
Két továbbjutó már megvan a magyarok csoportjából.

Bármelyik csapat is jut tovább a középdöntőbe, nulla pontot visz magával – a montenegróiak és a spanyolok már továbbléptek. A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban.

Eredmény – női kézilabda világbajnokság, C csoport, 4. forduló

Magyarország-Szenegál 30-20 (17-9)

 

Magyarország: Triffa – Lukács 1, Tomori 3, Kovacsics 2, Tóvizi 2, Háfra 2, Schatzl 1, cserék: Vámos 1, Klujber 2, Kovács A. 6, Tóth G. 2, Faluvégi 2, Márton G. 5, Szabó L. 1, Kiss É., szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

 

lövések/gólok: 57/30, illetve 45/20

gólok hétméteresből: 3/2, illetve 2/1

kiállítások: 4, illetve 8 perc

 

Az állás: 1. Spanyolország 8 pont (132-77), 2. Montenegró 8 (111-96), 3. Magyarország 4 (118-89), 4. Románia 4 (93-102), 5. Szenegál 0 (89-117), 6. Kazahsztán 0 (72-134)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jamamura Hirosi

5-1

Lukácsnak pakoltak oda egy keményet, nem volt kérdés, hogy hetest kapunk, és még ki is állították Pendát. Klujber állt a vonalra, egy kis lóba után magabiztosan értékesítette a kínálkozó lehetőséget. És ugye emberelőnyben támadhatunk két percig – bár Montenegró ellen ez inkább hátrányt jelentett.

4-1

Kovacsicsot eddig sok kritika érte a vébén nyújtott teljesítménye, sőt, az egész ősze miatt, most azonban felugorva zúdította a labdát a hálóba. Sikerült levédekezni utána a szenegáliak támadását, majd Tóvízi harcolt ki egy sárga lapot a védőjén. Kovacsics aztán falttal együtt is megszerezte a második gólját.

2-1

Tomori meccse lesz a mai? Második gólját dobta a rutinos játékos. Előtte volt egy sistergős, felsőlécen csattanó magyar bomba és egy Triffa-bravúr. Sankhare aztán feltöri a magyar védelmet. Nem unatkozunk.

1-0

Pörgősen indul az összecsapás. Kimaradt az első magyar támadás, hogy aztán egy gyorsindításból az ellenfél megszerezze a találkozó első gólját – amit nem adtak meg. Így viszont Tomori nevéhez fűződik a nyitótalálat, majd a rohanás után kicsit próbálnak visszább venni a tempóból a csapatok.

Megy a mérkőzés!

Zöldben a magyar, sárgában a szenegáli csapat, az afrikaiaké az első támadás, Triffa azonban védéssel mutatkozik be.

Még sosem játszottunk Szenegállal

Világbajnokságon ez nem meglepő, először jutottak ki, viszont semmilyen más eseményen sem.

Afrika leendő legjobbja ellen folytatják a magyar kézisek
Szenegál három éve majdnem robbantott, végül örülhet, hogy megúszta eltiltás nélkül.

A szenegáli keret tagjainak döntő része Franciaországban légióskodik, szövetségi kapitányuk pedig Fréderic Bougeant, aki korábban a Rosztov-Don trénere is volt (2018-ban bejutott az együttessel a budapesti BL FINAL4-ba), egy éve pedig a Nantes csapatát vezeti – utóbbi klubot a Siófok idén novemberben búcsúztatta az EHF-kupából.

Az afrikai csapat az idei tornára a 2018-as Afrika-bajnokságon szerzett ezüstérmével jutott ki, majd az idei kontinentális olimpiai selejtezőn is a 2. helyen végzett Angola mögött, így már biztos, hogy márciusban részt vehet az olimpiai kvalifikációs tornán.

Olvasói sztorik