Sport

Rasmussen elmondta, miben kell még javulnia a válogatottnak

A magyar női kézilabda-válogatott vereséggel kezdte a világbajnoki felkészülés utolsó állomásául szolgáló Szöul Kupát. Kim Rasmussen csapata sok hibával játszott az olimpiai bajnok oroszok ellen, ugyanakkor a dán szakember így is látott pozitívumokat.

Rengeteg hibával játszott, kikapott az olimpiai bajnoktól a kéziválogatott
Egy ponton már Kim Rasmussen sem bírta idegekkel.

„Nem kezdtük jól a mérkőzést, de utána felzárkóztunk, védekezésben is jól dolgoztak a lányok, ennek örülhetünk. Több játékos még küzd az időeltolódás okozta fáradtsággal, ők nehezebben mozogtak, de ez javulni fog. Sokat cseréltünk, mindenki lehetőséget kapott. Triffa Ágnes jó teljesítményt nyújtott a rá jutó húsz percben, Vámos Petra is bátran, jól oldotta meg feladatát és Tomori Zsuzsi is jó teljesítményt nyújtott, támadásban is.

Amiben javulnunk kell, az a visszarendeződés, mert túl sok könnyű gólt ajándékoztunk az oroszoknak, és egyik félidőt sem kezdtük jól,

erre is figyelnünk kell, de ezek a felkészülési mérkőzések éppen azt szolgálják, hogy gyakoroljunk” – értékelt a szövetség honlapján Ramussen.

Szombaton a hazaiakkal, hétfőn pedig a szerbekkel játszik a magyar válogatott.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), KISS Éva (Győri Audi ETO), TRIFFA Ágnes (DVSC Schaeffler)

Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Jobbátlövők: KISS Nikoletta (Érd), KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (DVSC Schaeffler)

Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Gabriella (Érd), VÁMOS Petra (DVSC Schaeffler)

Beállók: SZABÓ Laura (Érd), PÁSZTOR Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler)

Balátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), TOMORI Zsuzsanna (Siófok KC)

Balszélsők: MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik