Sport

Könnyen lehet, hogy nem hozza csoportriválisunk a legnagyobb sztárját a kézivébére

Nagyon úgy néz ki, hogy nem tudja vállalni a világbajnoki szereplést Cristina Neagu, a román kézilabda-válogatott legnagyobb sztárja. A 31 éves klasszis pont egy Magyarország elleni Európa-bajnoki meccsen sérült meg, az 52. percben Planéta Szimonetta lépett ki rá, amikor Neagu megpróbálta kicselezni, kiment a térde.

Üzent a magyar kézis a súlyosan megsérült román klasszisnak
Neagu ebben az idényben már nem játszhat.

Később kiderült, hogy a CSM Bucuresti játékosának keresztszalag-szakadása van és ezért sokáig nem léphet pályára. A román válogatott szövetség kapitánya, Tomas Ryde szerdán nyilatkozott a játékos állapotáról és úgy tűnik, a novemberi vébére sem térhet még vissza Neagu.

Még mindig gyenge és bár elkezdett gyakorolni, vannak fájdalmai. Több vizsgálaton is részt vett Ausztriában, de nem találjuk a probléma forrását. A CSM-ben eredetileg augusztust emlegettek, majd szeptembert, most meg már október van, mégsincs változás. Cristina emiatt ráadásul ideges – azt hiszem, hogy mentálisan kellene jobban kipihennie magát. Nagyon vissza szeretne már térni, nehéz időszakon megy keresztül. Most azt mondom, húsz százaléknál is kevesebb esély van arra, hogy játszhat Japánban

– mondta a szövetségi kapitány a prosport.ro oldalnak.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy a magyarokkal egy csoportba kerülő románok legnagyobb sztárjuk nélkül vágnak majd neki a november 30-án rajtoló vébének, ami a mieink számára jó hír. A csoportunkban még Montenegró, Spanyolország, Szenegál és Kazahsztán található.

Női kézilabda-világbajnokság csoportbeosztás

A-CSOPORT: Hollandia, Norvégia, Szerbia, Szlovénia, Angola, Kuba
B-CSOPORT: Franciaország, Dánia, Németország, Dél-Korea, Brazília, Ausztrália
C-CSOPORT: Románia, MAGYARORSZÁG, Montenegró, Spanyolország, Szenegál, Kazahsztán
D-CSOPORT: Oroszország, Svédország, Japán, Kína, Argentína, Kongói DK

Kiemelt kép: Alex Nicodim/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik