Sport

Ennél jobb kedvcsináló nem kell a Djokovic-Federer döntőhöz

Az első kiemelt Novak Djokovic és a másodikként rangsorolt Roger Federer vívja a wimbledoni teniszbajnokság férfi döntőjét. A szerb eddig négyszer, a svájci nyolcszor nyerte meg a füvespályás GS-tornát,

amennyiben Federer emelheti magasba a trófeát, akkor beéri Martina Navratilovát, aki rekordot jelentő kilenc alkalommal lett a legjobb Wimbledonban.

Djokovic és Federer párharcában a mostani lesz a 48. mérkőzés, a mérleg egyelőre a szerb javára billen, aki 25-22-re vezet. A döntőig vezető útja Djokovicnak volt könnyebb, aki mindössze két szettet vesztett az eddigi hat kör során, igaz, a 21. helyen kiemelt David Goffin volt a legmagasabban rangsorolt ellenfele.

Federertől három ellenfele tudott szettet lopni, az első körben a dél-afrikai Lloyd Harris, a negyeddöntőben a japán Nisikori Kej, valamint a döntőbe jutásért a nagy rivális Rafael Nadal.

Djokovic 15, Federer 20 GS-győzelemnél tart, Wimbledonban eddig háromszor találkoztak, a 2012-es elődöntőben a svájci győzött, a 2014-es és 2015-ös döntőben viszont a szerb.

Kettőjük klasszisára jellemző, hogy 2003 óta mindössze két olyan finálé volt Wimbledonban, amelyben egyikük sem volt érdekelt. Djokovic az utolsó négy meccsüket kivétel nélkül mind megnyerte, és az utolsó tíz összecsapásból is csak kettőt veszített el.

Mindketten Wimbledonban játszották a legtöbb meccsüket a négy GS-torna közül, Djokovicnak 71-10 a mérlege, Federernek pedig 101-12,

utóbbi az egyetlen játékos, aki a négy nagy torna egyikén eljutott legalább száz győzelemig.

A svájci zsinórban huszonegyedik alkalommal szerepel az angliai viadalon, 1999-ben debütált, és abból a mezőnyből rajta kívül senki nem aktív már egyesben.

Amennyiben győzni tud, akkor 37 évesen és 340 naposan ő lesz az Open Era bevezetése óta a legidősebb GS-győztes. Djokovic pedig az első harmincon túli játékos lehet az Open Erában, aki megvédi a címét Wimbledonban.

A tét nagy, a meccs biztosan izgalmas lesz, a torna hivatalos Twitter-oldala pedig a két zseni legszebb wimbledoni labdameneteivel vezette fel a finálét.

A 15 órakor kezdődő döntőt az Eurosport 2 élőben közvetíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik