Alig kezdődött el az uborkaszezon az észak-amerikai jégkorongbajnokságban, máris történt egy óriási bejelentés: a San José Sharks hosszabbított a liga egyik legponterősebb védőjátékosával, Erik Karlssonnal. A svéd 8 év alatt 92 millió dollárt ( cc. 26,5 milliárd forintot) fog keresni, amivel ő lesz az NHL legdrágább védője, és a liga harmadik legjobban fizetett hokisa. Egy Karlsson-kaliberű játékos simán megér ennyit éves lebontásban, azonban van két, nem is olyan apró dolog.
- Egyfelől a játékos már 29 éves;
- másfelől pedig a legutóbbi szezonban sérülésekkel bajlódott és májusban ágyékműtéte volt.
Mindezek ismeretében már elég rizikósnak tűnik az a szerződés, amit a Sharks végül elé rakott. Úgy meg aztán pláne, hogy Erik Karlsson 37 éves lesz, mire a kontraktusa kifut, márpedig egy olyan sportban, mint a jégkorong, ahol kőkemény test a test elleni játék van és a korong bármikor okozhat maradandó sérülést, képtelenség ennyire előre látni.
Az új kollektív szerződést (CBA) 2013 januárjában sikerült megkötni egy elég hosszúra nyúlt vitát követően, amely miatt a 2012-13-as szezon majdnem fele elmaradt, az alapszakaszban a megszokott 82 forduló helyett csak 48-at játszottak a csapatok. Az új CBA-ban határozták meg, hogy a klubok maximum hét – ha saját játékosról van szó, akkor nyolc – éves szerződést adhatnak, többet nem. Illetve leszámoltak az orrnehéz megegyezésekkel, amik a fizetési sapkát játszották ki: a nagy pénzt az első pár évben kapta meg az adott játékos, a végére már csak aprópénz maradt, az összeg viszont egyenlően oszlott el a szerződés hosszának évei alatt.
Kicsit túlszabályozottnak hangozhat a dolog, de az a helyzet, hogy szükség volt rá. Mondunk is pár példát, mi vezetett ahhoz, hogy visszafogják a klubokat az eszetlen szerződések terén.
A legendás Ilja Kovalcsuk-szerződés
Hiba lenne nem ezzel kezdeni a felsorolást, mert precedensértékű volt. Kevés olyan fizikumú játékost látott a liga, mint amilyen az orosz szélső, akinek 191 centiméteres magasságához és bő 100 kilogrammos testsúlyához kivételes játékintelligencia és hihetetlenül jó csuklók párosultak. Röviden: Ilja Kovalcsuk baromi jó hokis.
Az őt ledraftoló Atlanta Trashersszel nem tudott megegyezni, így ottani szerződése utolsó évében elcserélték New Jersey-be, a Devils pedig mindent meg is tett annak érdekében, hogy magához láncolja.
Ez annyira hihetetlen volt, hogy az NHL is azonnal visszadobta és ki is tört egy kisebbfajta botrány. A franchise-t később megbüntették, amiért leplezetlenül ki akarta játszani a fizetési sapkát, a Devils hárommillió dollárja bánta a dolgot és halmazati büntetésként ugrott két értékes draftcetli is. Kovalcsuk szerződését így némileg módosítani kellett, de így is 15 évre írt alá 100 millióért. Aztán lejátszott két teljes szezont, majd a lockout (amíg az egyeztetés zajlott az új CBA-ról) miatt egy felet és közölte, hogy részéről ennyi volt, befejezi az NHL-ben és hazatért Szentpétervárra. Ekkor még 12 év és 77 millió dollár volt vissza a szerződéséből, amit az asztalon hagyott, viszont a Devils a 2024-25-ös szezonig fizethet 250 ezer dollár bírságot – igaz, még mindig így jöttek ki ők is a legjobban a dologból.
Az első igazán agyament üzlet
Rick DiPietro megvan még valakinek? Senki ne aggódjon, ha nem, a brutálisan elrontott szerződésén kívül nem sok mindennel hívta fel magára a figyelmet. Pedig alakulhatott volna máshogy is a dolog. Bár a hokiban is alap, hogy egy jó csapatot hátulról érdemes felépíteni, az, hogy kapust válasszanak ki elsőként a drafton, még mindig elég ritka, igazából eddig összesen kétszer történt meg ez.
- DiPietro volt az első még 2000-ben;
- majd Marc-André Fleury 2003-ban.
Rick DiPietro a 2003-2004-es szezontól kezdve kapta meg a bizalmat, onnantól kezdve volt ő az Islanders kezdőkapusa, és bár hozott egy korrekt teljesítményt, kiemelkedően azért nem védett. Épp ezért volt meglepő, hogy miért írattak alá vele egy 15 éves, 67,5 millió dolláros szerződést 2006-ban. Az amerikai kapus sosem tudott megfelelni az elvárásoknak, a teljesítménye ingadozott, sokat volt sérült és sokszor küldték le a farmligába. 2013-ban vonult vissza, belement, hogy a szerződéséből fennmaradt összeg kétharmadát fizesse csak ki neki az Islanders. A pénzt elosztották, 2029-ig fog évi másfélmilliót utalni neki a franchise.
A besült franchise player
Vincent Lecavalier, ahogy sok más csatár, üstökösként robbant be az NHL-be, rá is igazak, amik Kovalcsukra, azaz nem csak nagyon képzett, de fizikálisan is kiemelkedő volt. Termelte is a pontokat becsülettel, 2004-ben bajnok volt a csapattal, így nem volt annyira meglepő, hogy 2008-ban, 28 évesen bankot robbantott: a Tampa Bay 11 éves, 85 millió dolláros szerződéssel kedveskedett neki.
Ahogy az a támadóknál sok esetben előfordul, neki is a húszas évei közepén volt a legszebb periódusa. Utána is jó játékos volt, de nem olyan kiemelkedő, mint amekkora terhet jelentett a szerződése a Tampának a csapatépítésnél. 2013-ban inkább kivásárolták, még eljátszott három szezont (Philadelphiában és Los Angelesben), 2016-ban pedig visszavonult. A Lightning 2027-ig fizet neki, de mivel ő már nem aktív, ez a pénz egyáltalán nem terheli a Tampa fizetési keretét.
Pozitívum a végére: van, aki minden centet megért
Hogy miért kötött a Washington Capitals 2008-ban 13 éves, 124 millió dolláros szerződést Alekszandr Ovecskinnel? Azért, mert az orosz a liga történetének egyik legjobb játékosa, idő közben bajnoki címet is nyert a csapattal. Persze elég rizikós egy hokissal ilyen hosszú távú egyezséget kötni, de ha van olyan, akinél megérte a kockázat, az Ovecskin.
Erik Karlsson a képességei alapján megéri az évenkénti 11,5 millió dollárt, a szerződése hosszára viszont nincs nagyon magyarázat. Ovecskin példája mutatja, hogy jól is ki lehet jönni a dologból, de az általános tendencia is mutatja, hogy csak nagyon kivételes esetekben. Alighanem pár éven belül megtudjuk, Karlsson melyik kategória.
Nyitókép: Ezra Shaw/Getty Images
