Élő Sport

Hiába a feltámadás, a Telekom Veszprém újra elbukta a BL-döntőt

A Veszprém 27-24-re kikapott az észak-macedón Vardar Szkopjétól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája fináléjában, a kölni négyes döntő második játéknapján.

Mindkét csapat rendkívül kemény védekezéssel kezdett, de a Vardar hatékonyabbnak, támadásban pedig pontosabbnak bizonyult (6-4). A 14. percben az észak-macedónok sérülés miatt elveszítették orosz jobbátlövőjüket, Danyiil Siskarjovot, ám a lendületüket ez sem törte meg, a veszprémiekkel ellentétben szinte alig hibáztak, és hamarosan már négy góllal vezettek (11-7).

A magyar csapat spanyol vezetőedzője, David Davis cserékkel próbálkozott, Nagy László, Petar Nenadic, és a szintén visszavonuló Momir Ilic is beállt, azonban védekezésben ez sem hozott javulást, az ellenfél majdnem minden támadása góllal végződött, a Veszprém átlövései viszont hatástalanok voltak. A Vardar egy 5-1-es sorozattal magabiztos előnyre tett szert, a szünetben öttel vezetett.

A második félidőt Sterbik Árpád kezdte a kapuban, társai négy perc alatt 4-0-s szériát produkáltak, lendületüket egy kiállítás sem törte meg, és az első felvonáshoz képest gyorsabban játszva 17-16-ra felzárkóztak. Nagy László a vállfájdalmai miatt kevés időt töltött a pályán, pedig támadásban és védekezésben is nagyon hiányzott csapatából.

Társai továbbra is nehezen találták a rivális felállt védőfalának ellenszerét, a Vardar őrizte egy-kétgólos előnyét, és ez akkor sem változott, amikor Kentin Mahé nyolc perc alatt négyszer volt eredményes. A hajrában is hibák csúsztak a Veszprém játékába, így nem volt esélye az egyenlítésre, az egész meccsen csak egyszer, 2-1-nél vezetett.

A Kielcét irányító Talant Dujshebaev után a Vardar edzője, a spanyol Robert García Parrondo lett a második a férfi kézilabdában, aki játékosként és vezetőedzőként is nyert Bajnokok Ligáját.

Eredmény, férfi kézilabda-Bajnokok Ligája-döntő:

Vardar Szkopje (észak-macedón)-Telekom Veszprém 27-24 (16-11)
gólszerzők: Ferreira Moraes 6, Cupic 5, Kristopans 4, Karacic, Skube, Gyibirov 3-3, Sztoilov 2, Siskarjov 1, illetve Mahé 6, Tönnesen 4, Nenadic 3, Mackovsek, Lékai, Nilsson 2-2, Nagy L., Ilic, Gajic, Terzic, Blagotinsek 1-1

gólok hétméteresből: 4/4, illetve 6/6
kiállítások: 4, illetve 10 perc

Kiemelt fotó: INA FASSBENDER / AFP

Kezdünk

Az év meccsét a Vardar kezdi, kell a szurkolás, mondjuk csak magyar szurkolót hallani.

Mezek

A Veszprém a szokásos pirosban, a Vardar pedig fehérben vág neki a mai döntőnek.

Amíg egy ilyen közepesen szórakoztató nyitóműsorral kedveskednek nekünk

Itt egy videó pár perccel ezelőttről, amikor a Veszprém még melegített – a kapuban Mikler Roland, valószínűleg ő fog kezdeni. Érdemes meghallgatni a háttérben szóló zenét, a Grease-ből ismert zenével aztán fel lehet tüzelni a játékosokat!!! (nem)

Van még egy jó hírünk!

Az elődöntőben megsérülő Nagy mellett az ugyancsak megsérülő Sterbik Árpád is vállalja a mai döntőt – helyszíni beszámolók szerint Sterbik már be is melegített, csak David Davisen múlik, hogy pályára küldi-e.

Fotó: Juergen Schwarz/Getty Images

Út a döntőig - Vardar

Az észak-macedón csapat is kiváló évet tud, sajnos a negyeddöntőben egy sokáig emlékezetes és botrányos meccsen sikerült legyűrnie a MOL-Pick Szegedet. Amit pedig a Barcelona elleni elődöntőben, a második félidő második felében leműveltek, megmutatja, micsoda tartás és küzdőszellem van a Vardarban. Akkor lesz vége, ha lefújják, ezt a Veszprém pontosan tudja.

Vardar Szkopje

csoportkör:
Montpellier HB-Vardar Szkopje 24-27
Vardar Szkopje-IFK Kristianstad 33-25
Telekom Veszprém-Vardar Szkopje 25-27
Vardar Szkopje – Rhein-Neckar Löwen 29-27
Vive Kielce-Vardar Szkopje 31-27
Vardar Szkopje-Meskov Breszt 30-23
Vardar Szkopje-Barcelona 26-30
Barcelona-Vardar Szkopje 34-26
Meskov Breszt-Vardar Szkopje 31-31
Vardar Szkopje-Vive Kielce 28-27
Rhein-Neckar Löwen – Vardar Szkopje 27-30
Vardar Szkopje-Telekom Veszprém 27-29
IFK Kristianstad-Vardar Szkopje 30-32
Vardar Szkopje-Montpellier 33-27
a negyeddöntőbe jutásért:
PPD Zagreb (horvát)-Vardar Szkopje 18-27
Vardar Szkopje-PPD Zagreb 32-30
negyeddöntő:
Vardar Szkopje – MOL-Pick Szeged 31-23
MOL-Pick Szeged-Vardar Szkopje 29-25
elődöntő: 
Vardar Szkopje-Barcelona 29-27
A csapat eddigi mérlege: 19 mérkőzés, 13 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség

Út a döntőig - Veszprém

Az elődöntőben már megnéztük, hogyan jutott Kölnbe a magyar bajnok, de most ideje frissíteni egy győzelemmel.

Telekom Veszprém:

csoportkör:
Veszprém-PGE Vive Kielce (lengyel) 29-27
Barcelona (spanyol)-Veszprém 31-28
Veszprém-Vardar Szkopje (macedón) 25-27
Meskov Breszt (fehérorosz)-Veszprém 28-29
Montpellier HB (francia)-Veszprém 29-30
Veszprém – Rhein-Neckar Löwen (német) 28-29
IFK Kristianstad (svéd)-Veszprém 32-29
Veszprém-IFK Kristianstad 36-27
Rhein-Neckar Löwen – Veszprém 25-29
Veszprém-Montpellier HB 25-19
Veszprém-Barcelona 29-26
Vardar Szkopje-Veszprém 27-29
Veszprém-Meskov Breszt 28-20
PGE Vive Kielce-Veszprém 35-36
a negyeddöntőbe jutásért:
Sporting CP (portugál)-Veszprém 28-30
Veszprém-Sporting CP 35-29
negyeddöntő:
Flensburg-Handewitt (német) – Veszprém 22-28
Veszprém – Flensburg-Handewitt 29-25
elődöntő:
Veszprém-Vive Kielce 33-30
A csapat eddigi mérlege: 19 mérkőzés, 15 győzelem, 4 vereség

Olvasói sztorik