Sport

Botrányosra sikerült a kézi-vb középdöntős rangadója

A német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének hétfői játéknapján Németország drámai meccset játszott Horvátország ellen. Komoly tétje volt a találkozónak, hiszen a német győzelemmel eldőlt az elődöntőbe jutók kiléte is.

A két válogatott fej-fej mellett haladt az első félidőben, fordulás után viszont a házigazdák el tudtak lépni 18-15-re. Óriási energiát mozgósítottak a horvátok és tíz percig gólképtelen is maradt Németország. Őrült szoros végjáték jött össze, az 59. percben pedig jött a vitatéma.

Manuel Štrlek kapott egy passzt a bal szélen és a Veszprém kézilabdása, ahogy ilyenkor illik kapura tört és lőtt. A bírók azonban belemenést fújtak, elvették a labdát.

Az eset érdekessége, hogy nem talált be a horvát szélső, tehát simán engedhették volna tovább a játékot. Mindez az utolsó két perc kezdetén, 21-20-as német vezetésnél történt.

00:33-nál látható a videón a jelenet:

Horvátország stábját nem lehetett lecsillapítani és bár összességében nem érdemelt győzelmet a horvát csapat, mindenképpen furcsa ítélet született. Győzelmével a német csapat biztosan elődöntős, a horvátok szerint pedig a játékvezetők szándékosan támogatták a hazai csapatot.

Eredmények – Kézilabda-világbajnokság, középdöntő, második forduló

I. csoport:
Horvátország-Németország 21-22 (13-17)
Spanyolország-Brazília 36-24 (19-13)

Az állás: 1. Németország 7 pont (105-86), 2. Franciaország 7 (113-99), 3. Spanyolország 4 (117-105), 4. Horvátország 4 (101-97), 5. Brazília 2, 6. Izland 0

II. csoport:
Egyiptom-Dánia 20-26 (7-9)
Svédország-Norvégia 27-30 (14-17)

Az állás: 1. Dánia 8 pont, 2. Svédország 6 (122-107), 3. Norvégia 6 (122-109), 4. Magyarország 3, 5. Egyiptom 1, 6. Tunézia 0

Nyitókép: Federico Gambarini/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik