Fucsovics Márton eddig nem panaszkodhat a 2018-as évre, hiszen kezdésnek nyolcaddöntőt játszott az Australian Openen, majd a Davis Kupában is részese volt egy emlékezetes győzelemnek, még ha a továbbjutás nem is jött össze, és aztán itt van a mostani hét, ahol a pályán és azon kívül is sikerek érték.
amelyet távollétében édesanyja vett át.
Az ünnepelt ugyanis éppen a texasi Irvingben szerepel egy 150 ezer dollár összdíjazású tornán, ahol már az elődöntőben jár.
Ez pedig azt jelent, hogy a következő világranglistán a 60. helyen jegyzik majd, ami pályafutása legjobb eredménye.
“Játékban vagyok, és bármeddig is jutok, lesz idő átmenni Miamiba, ahol csak szerdán kezdődik a főtábla. Azért is jó, hogy itt vagyunk, mert van lehetőség a kikapcsolódásra is. A pályák a szállodához tartoznak, hatalmas golfpálya is található az udvarán, edzőmmel, Sávolt Attilával olykor golfkocsira pattanva autókázunk, a szoba teraszáról pedig éppen a medencére látni. Úgyhogy minden rendben van, és szeretnék még meccseket is nyerni” – mondta Fucsovics a Facebook-oldalán.
Az elődöntőben az olasz Matteo Berettini következik, aki a 108. helyen áll, így jelenleg 43 pozícióval van lemaradva Fucsovics mögött. Ez nem nagy különbség, de reméljük, Marci jó formája kitart a torna hátralévő meccsein is.