Sport

Kivágták új klubjából a Hosszúékat elhagyó úszót

Januárban mi is írtunk róla, hogy Földházi Dávid elhagyta Hosszú Katinka és Shane Tusup úszóklubját, az Iron Aquaticsot, és a Dunaharaszti MTK-ban folytatja. Sokáig azonban új klubjában sem maradt, mivel a Bors azt írja, elküldték, mivel edzőjének, Lőrinczi Györgynek elege lett az úszó fegyelmezetlenségeiből.

“Amikor az Irontól átszerződött hozzánk, örömmel fogadtam, elvégre ifjúsági Eb-harmadik, kiváló hátúszó. Csakhogy kiderült, több szakmai kérdésben sem egyezik a felfogásunk, mi több, fegyelmezési gondjaim adódtak vele. A reggel hat órai edzéskezdésről háromszor is elmaradt, és azt kérte, inkább kilencre jönne.

Márpedig egy sportoló ne szabjon feltételeket, hiszen azzal az edző-tanítvány viszonyt rombolja. Ráuntam a magyarázkodására, és kértem, keresse magának más felkészítő edzőt”

– nyilatkozta a Borsnak Lőrinczi.

Aki azt is elárulta, a debreceni bajnokságon váltóban még számít Földházira, mivel sportjogilag 2021-ig a DMTK-nak szállítja a pontokat. Az edzőt az is feldühítette, hogy éjjeleken át írta az edzésterveket úszójának, aki erre számára tűrhetetlenül reagált.

Lőrinczi és a Bors is úgy tudja, hogy Földházi visszatért az Iron Aquatichoz, és ismét Tusuppal készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik