A phjongcshangi téli olimpia egyik legnagyobb szenzációja az a néhány tucat észak-koreai szurkoló, akik szervezetten szurkolnak, énekelnek a versenyeken.
A Bloombergnek viszont most két észak-koreai szökevénnyel és egy egykori déli kémmel beszélgetett, akik árnyalták a szurkolótáborról kialakított képet. Kiderült, minden hibáért nagyon komoly büntetés jár, sőt a nőket szexuálisan is kihasználják az északi diplomaták.
A 42 éves Li Szojeon 2008-ban megszökött a Kim Jong Un vezette diktatúrából, jelenleg a szökevényeknek segít beilleszkedni a társadalomba.
Az észak-koreai szurkolói csapat táncol és énekel, kívülről úgy tűnik, jól érzik magukat. Ám bulikra is járniuk kell, sőt ezeken a partikon szexuális munkát is végezniük kell, még akkor is, ha nem akarnak. Ezek általános jogsértések, ahol a nők testeit bocsájtják áruba
– mondta Li.
A korábban említett egykori kém pedig azt mondta, az atlétákra három hónap morális tréning vár otthon, hogy kezeljék a Dél-Koreában tapasztaltakat.