Sport téli olimpia 2018

Svéd arany, magyar 53. hely szlalomban

Az első futam után második Frida Hansdotter nyerte meg a női műlesiklást phjongcshangi téli olimpia pénteki napján. Maróty Mariann célba ért, Hozmann Szonja nem.

A két futamos női műlesiklás izgalmas versenyt hozott. A második futam legjobb sízését az első csúszás után kilencedik osztrák
Katharina Gallhuber produkálta, aki mindenkinél sokkal jobb pályát ment, így folyamatosan került előrébb, s az élen maradt az első körben negyedik Michaela Shiffrin és a harmadik svéd Anna Svenn-Larsson menete után is.

Utolsó előttiként következett Frida Hansdotter, akinek több mint egy másodperc volt az előnye a rajtnál, s ugyan az osztráknál ő is lassabb volt a pályán, 32 századot sikerült megőriznie a különbségből.

Az aranyéremről az első kört élen záró svájci Wendy Holdener csúszása döntött. A kombinációban világbajnok sportoló már rögtön az első ellenőrző pontig eladta két tizedes előnyét a svéddel szemben, s úgy tűnt, simán kikap majd tőle, ám ezt követően végig pár századon tartotta hátrányát, így egészen a célig kérdéses volt, melyikük lesz az olimpiai bajnok. Végül Hansdotter örülhetett jobban, mivel a svájci összideje 5 századdal gyengébb volt az övénél.

A második futamot az 58. helyről kezdő Maróty Mariann ezt a szakaszt is sikeresen teljesített, s végül az 53. pozícióban zárt.

A második futam pályatűzése jobban feküdt számomra, mint az elsőé, azonban a talaj sokkal rosszabb volt, mert kádak alakultak ki a kapuknál. Ennek ellenére most jobban síeltem, mint délelőtt. Úgy érzem, ennél mentem már jobb futamokat is, de ilyen környezetben, ilyen nehézségű pályán még nem versenyeztem, így összességében örülök, hogy célba értem

– nyilatkozta Maróty.

Maróty Mariann a következő napokban pihenni fog, majd megkezdi a felkészülést a csapatversenyre, amelyben párhuzamos műlesiklás vár rá.

(Nyitókép: MTI/EPA/Daniel Kopatsch)

Téli olimpia 2018, alpesi sí, nő műlesiklás, végeredmény:

  1. Frida Hansdotter (Svédország) 1:38.63 perc (1. futam: 49.09 másodperc/2. futam: 49.54 másodperc)
  2. Wendy Holdener (Svájc) 1:38.68 (48.89/49.79)
  3. Katharina Gallhuber (Ausztria) 1:38.95 (50.12/48.83)

…53. Maróty Mariann 2:12.78 (1:09.95/1:02.83)
Hozmann Szonja az 1. futamban kiesett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik