A férfi kézilabda Európa-bajnokság harmadik fordulójában az utolsó csoportmérkőzését játssza a magyar csapat Csehország ellen. A mieink először kikaptak Dániától, majd óriási erőket mozgósítva kis híján meglepték a spanyolokat, de pont nélkül állnak. Soros ellenfelünk azonban óriási meglepetést okozva 28-27-re nyert a skandinávok ellen, így előnyösebb helyzetből várták a meccset.
Sajnos azonban nemhogy a győzelem, a döntetlen is hamar távolivá vált. Pedig az első negyed órában uraltuk a meccset, sokáig mi diktáltuk a tempót és hamar elléptünk két góllal. Valami azonban megtört a magyar csapatban és jött egy kilenc percig húzódó rövidzárlat, amikor nem tudtunk gólt dobni.
Félidőre súlyos hátrányunk alakult ki, 15-11-ről kellett nekivágni a második félidőnek. Döcögősen indult a második játékrész, de meg-megrázta magát a válogatott és sikerült többször kettőre fölzárkóznunk, de ezt a lélektani határt nem sikerült átlépni. Különösen demoralizáló volt Andrej Zdráhala, aki közelről és távolról is elképseztő gólokat lőtt, tizennégyig meg sem állt a meccs végére.
A nem volt igazán jó egyéni teljesítmény, Lékai Máté sokat vállalt, de bele is bakizott sűrűn. A túloldalon Martin Galia egészen emberfeletti teljesítményt nyújtott a kapuban, ez Zdráhala góljai mellett hatalmas különbségnek bizonyult. Idegesek lettünk, sok hibával játszottunk, a csehek pedig kényelmesen támadtak, hogy az időt húzzák és ez sem segített az idegeinknek. A végén már csak kapkodtunk, így Tomás Cíp gyors duplájával egészen kellemetlen végeredmény született: 33-27-re kikaptunk
Vereségével pontszerzés nélkül esett ki a magyar válogatott az Európa-bajnokságról.
Előzmények
Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány a cél érdekében kettőt cserélt a mérkőzés előtt a keretben: Dzsamali Iman és Vilovszki Uros került ki, helyükre szintén két szélső érkezett Országh Ádám és Fekete Dávid személyében.
Mi játszunk korábban, így nem számolhatunk a dánok pontszerzésével. Szeretném, ha addigra már lerendeznénk a saját sorsunkat. Ha hatvan percig jól tudunk játszani, annak elégnek kell lennie a csehek ellen. Eddig szélről még nem lőttem kapura, az ellenfelek is sokszor úgy védekeznek, hogy inkább az átlövőket hagyják kifelé cselezni, és a szélsőket teljesen lezárják. A szélső az ilyen kiszolgáltatott pozíció, lehet csak a hajrában jön egy olyan lehetőség, amiből viszont be kell találni.
– mondta a találkozót megelőzően Juhász Ádám.
A magyar csapat a dánok ellen nem bírta végig a tempót, a spanyolok ellen végig partiban volt, a támadásépítésben akadt sok döccenő. Ha ezt ki tudja javítani a magyar válogatott, akkor összejöhet a kellő eredmény.