Sport

A Real Madridnak sikerült, ami a Barcelonának nem

A Spanyol Kupa csütörtöki napjának másik sokak által várt meccsén a Real Madrid hasonló utat választott, mint a Barcelona; Zinedine Zidane alapcsapatából is szinte mindenki a kispadon, vagy a lelátón ült. Csakhogy míg a tartalékosan pályára lépő Barcelona erejéből pusztán 1-1-re futotta Vigóban a Celta ellen, addig a Real fél gőzzel is nyert a másodosztályú Numancia otthonában.

A rendszerint sérült Gareth Bale volt az egyetlen nagyobb név a kezdőben, ő is nyilván azért, hogy játékperc-számban felzárkózzon, jobb formában várhassa a bajnoki mérkőzéseket. De ha már az angol pályára lépett, a 35. percben Lucas Vázquez buktatásáért megítélt büntetőt be is verte, ahogy kell.

A mérkőzés összefoglalója:

A Numanciának nem nagyon akadt helyzete, uralta a játékot a Real, és miután a 60. percben a hazaiak szenegáli középpályását, Pape Maly Diamankát második sárgával zuhanyozni küldte a játékvezető, már nem is reménykedhettek az egyenlítésben.

Furcsa mód ennek ellenére a meccs szinte egyetlen hazai komoly gólszerzési lehetősége eztán adódott. Inigo Pérez próbált rafinált lenni, amikor a kezdőkörben észrevette, hogy Kiko Casilla kapus messze kint kolbászol a kapujából, gondolt egyet és ráemelte. Pechére a labda a lécen landolt.

A Real agilitására jellemző adat, hogy a második találatot is csak büntetőből tudta megszerezni a csereként beállt Isco, mígnem végre a kegyelemdöfést akcióból, a 91. percben a 20 éves Borja Mayoral adta meg.

Spanyol Király-kupa, Copa del Rey, nyolcaddöntő, első mérkőzések, eredmények:

Numancia (II.)–Real Madrid 0–3
Gól: Bale 35. – 11-esből, Isco 89. – 11-esből, Mayoral 91.
Espanyol–Levante 1–2
G.: Moreno 28., ill. J. Morales 38. – 11-esből, I. López 74.

Korábban
Celta Vigo–FC Barcelona 1–1
G.: Sisto 31., ill. Arnáiz 15.
Leganés–Villarreal 1–0
G.: Amrabat 49.

Szerdai találkozók:
Formentera (III.)–Deportivo Alavés 1–3
Lleida Esportiu (III.)–Atlético Madrid 0–4
Cádiz (II.)–Sevilla 0–2
Las Palmas–Valencia 1–1

A visszavágókat január 9–11. között játsszák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik