Foci

A Celta megint nagyon felszívta magát a Barca ellen

Andrés Iniesta, Luis Suárez és Lionel Messi nélkül utazott el Vigóba a Barcelona az első 2018-as meccsére, amely a Király-kupa nyolcaddöntőjének első felvonása volt. A Barca a Balaídos Stadionban az utolsó két látogatása alkalmával 4-1-re, illetve 4-3-re kapott ki, ráadásul a Celta decemberben a Nou Campban is elért egy 2-2-s döntetlent, úgyhogy érthetően optimistán várhatták a hazaiak a kupameccset.

A Barcából hiányoztak a legnevesebb támadók, mégis a katalánok szereztek vezetést, méghozzá Arnaiz révén, aki harmadik meccsén harmadszor volt eredményes a kupában, és mindannyiszor az első lövéséből talált be. Érdemes lesz megjegyezni a 22 éves csatár nevét!

A Celta az első félóra végén egyenlített, Sisto kapcsolt a leggyorsabban egy kapufáról kipattanó labdánál, és éles szögből irtózatos erővel bombázott Cillessen szeme közé.

A második félidőben a Barca többször is közel állt a vezetés visszaszerzéséhez, Arnaiz és Denis Suárez is ziccert rontott, Busquets lövésénél pedig a léc segítette ki a Celtát. Emre Mor aztán centikre volt attól, hogy a Celta kerüljön előnybe, majd a hajrára beszállt a Barca 105 milliós embere, Ousmane Dembélé, de hiába nyomtak a vendégek, csak egy újabb kapufáig jutottak.

Igaz, az 1-1-es döntetlennel így is ők várhatják kedvezőbb helyzetből a barcelonai visszavágót, de a Celta is elmondhatja magáról, hogy ismét rendesen megizzasztotta jóval erősebb ellenfelét.

Kiemelt fotó: MIGUEL RIOPA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik