Sport

Megvan, kik játsszák a döntőt a női kézi-vébén

A norvég gálaelőadás után az esti francia-svéd már sokkal szorosabb és fordulatosabb mérkőzés volt. A négy elődöntős csapatból három is legyőzte a magyarokat korábban.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a címvédő norvég női kézilabda-válogatott a hollandokon is átgázolt a pénteki elődöntőben: a nyolcgólos Nora Mörk vezérletével az északiak 32-23-ra nyertek, így vasárnapi, hamburgi döntőben a negyedik világbajnoki aranyérmükért csatázhatnak.

Este az is kiderült, ki lesz az ellenfelük, erről a francia-svéd meccs döntött. Az olimapiai ezüstérmes Franciaország az első félidőben négy góllal is vezetett, a szünetre viszont mégis 12-11-es hátrányban ment. A második játékrészben fordítottak, majd ismét vezettek négy találattal (19-15), és ugyan Svédország visszakapaszkodott egálra ismét, a hajrát a gallok bírták jobban és 24-22-re nyerte.

A mezőny legeredményesebb játékosa a svéd Natalie Hagman lett nyolc góllal. A Siófok francia irányítója, Estelle Nze Minko nem talált be, az Érd svéd balátlövője, Jamina Roberts ötször volt eredményes.

A négy elődöntős csapat közül a magyar válogatott hárommal is találkozott, a norvégoktól és a svédektől a csoportkörben, a franciák ellen pedig a nyolcaddöntőben kaptunk ki.

Kim Rasmussen csapata végül a 15. lett, ami azért nem tükrözi hűen a magyar csapat erejét, de tény, hogy a válogatott történetének legrosszabb vb-szereplése. Elemezgettük is, hogy ezek után milyen jövő vár a mieinkre:

Kézilabda: tovább tart a magyar válogatott leépülése, hogy lesz ebből olimpia?
Az egy dolog, hogy története legrosszabb világbajnoki szereplésén van túl a magyar női kézilabda-válogatott. De hogy lesz ebből olimpia 2020-ban?

Norvégia korábban 1991-ben, 2011-ben és 2015-ben tudott világbajnokságot nyerni, míg a franciákegyszer, még 2003-ban, emellett van három ezüstjük. A svéd-holland bronzmeccs vasárnap 14.30-kor, a döntő pedig 17.30-től lesz.

Eredmények – női kézilabda-vb, elődöntők

Norvégia-Hollandia 32-23 (17-10)
Franciaország-Svédország 24-22 (11-12)

a vasárnapi program, Hamburg:
a 3. helyért, 14.30
döntő, 17.30

Fotó: Europress/DPA/Axel Heimken

Ajánlott videó

Olvasói sztorik