Élő Sport

Kézilabda-vb: átgázolt rajtunk Norvégia

Rögtön az egyik legnehezebb ellenfél ellen kezdi meg a világbajnoki szereplést a magyar válogatott: a világbajnok Norvégia legjobbjait kellene legyűrnie a mieinknek. Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese a nyáron együtt edzőtáborozott skandináv ellenfelével, de hivatalos mérkőzést nem játszottak a felek. A Möbelringen Kupa felkészülési tornán múlt szombaton 29-24-re a norvégok győztek – nem csoda, hogy Görbicz Anita sem bocsátkozott jóslatokba.

Nagyon szeretnénk győzni a norvégok ellen. A nyáron, és egy hete is megmérkőztünk velük, megéreztük őket a bőrünkön. Jóslatokba nem szeretnék bocsátkozni, de azt megígérhetem, hogy a szívünket és a lelkünket kitesszük a csapatért minden mérkőzésen. Igyekszünk a saját maximumunkat nyújtani és kiküszöbölni a hibákat. Jó játékkal szeretnénk kirukkolni, és úgy szeretnénk szerepelni, hogy tiszta lelkiismerettel jöhessünk haza

– nyilatkozta a magyar csapatkapitány.

Nos a hibákat sajnos nem sikerült kiküszöbölni, túlzás nélkül katasztrofálisan kezdődött a mérkőzés. Öt perc alatt három gólt vágott nekünk Nora Mørk, de Camilla Herrem is hamar elkapta a fonalat. Nem is lett volna annyira vészes a meccsünk eleje, ha nem adjuk el nagyon csúnyán a labdákat, így tizenegy perc alatt elszáguldott mellettünk Norvégia.

Ezután jött a görcsölés, a hibák, támadásban ötlettelenek, védekezésben gyámoltalanok voltunk, ráadásul Katrine Lunde egészen emberfeletti módon védett. Kari Brattset állandóan megjátszható volt, Mørk pedig nagyon lelkesen osztogatta a gólpasszokat. A mieink egy jó változtatást tudtak eszközölni: lehoztuk a kapust és két beállóssal játszva végre jött pár gól is, de ez a védekezésben nem segített, sőt…

Félidőre megsemmisítő volt a hangulat és az eredmény is: 21-11-re vezettek a skandinávok.

Fordulás után mindkét válogatott rotálni kezdett, a norvégok értelemszerűen már nem feszültek meg, hogy újra huszat dobjanak egy félidő alatt, nálunk viszont a kapuba beálló Janurik Kinga parádésan védett, Háfra Noémi pedig védekezésben és támadásban is üde színfolt volt a harcosságával.

Közelíteni ettől függetlenül nem tudtunk úgy igazán, főként a mérkőzés végére is 50%-os mutatót produkáló Lundénak “köszönhetően”. A második félidőt ugyan megnyertük, de nagyon sovány vigasz volt az első félidő elkeserítő produkcióját követően.

Magyarország a B csoportba került, amelyben korábban Csehország legyőzte Argentínát, valamint nagy csatában Lengyelország 33-30-ra verte Svédországot.

Kézilabda-világbajnokság, csoportkör, 1. mérkőzés

Norvégia – Magyarország 30-22 (21-11)

korábban:
Csehország–Argentína 28–22 (15–9)
Svédország–Lengyelország 30–33 (15–17)

A magyar válogatott csoportmérkőzései a B-csoportban:
December 2., szombat 20:30: Norvégia-Magyarország 30-22 (21-11)
December 3., vasárnap 18:00: Magyarország-Svédország.
December 5., kedd 14:00: Magyarország-Argentína.
December 7., csütörtök 14:00: Lengyelország-Magyarország.
December 8., péntek 18:00: Csehország-Magyarország.

Vége ennek a rémálomnak

Görbicz távoli lövését sajnos parádésan védte Lunde, Háfra viszont csak begyötörte a huszadik magyar gólt. A norvégok kapusa óriási meccset csinál, 53%-on véd Schatzl lövését követően. Az utolsó két percre emberelőnybe kerülünk, mert Görbiczet földre vitte Kari Brattset. A megítélt hetest Kovacsics értékesítette, ám Heidi Löke góljával ismét kilenc gólra nő a különbség. A csapatkapitányunk viszont a fölső sarokba bombázott pár másodperccel a vége előtt. El kell felejteni ezt a mérkőzést…

Nagyon sok a technikai hiba

Jól kezdtük az utolsó tíz percet, Lukács is feliratkozott a góllövőlistára, majd Löke volt szabálytalan támadáskor. Sok hibával támadtak a csapatok, ezért inkább időt kért Rasmussen kapitány, sajnos ezt követően Háfra fölé bombázott, majd Schatzl is hibázott – nem úgy Löke a túloldalon. Tóth Gabi bátran betört és bár a helyzet kimaradt, a hetes jár nekünk – Görbicz büntetője viszont kimarad

Alig esett gól az elmúlt öt percben

Nora Mørk hetesből hosszú idő után ismét beköszönt (nem hiányzott nagyon) Klivinyi viszont gynege lövéssel próbálkozott. Kim Rasmussen reklamált hevesen, amiért sárga lapos figyelmeztetést kapott. Azt nehezményezte a magyar kapitány, hogy Klivinyit megfedték a játékvezetők, amiért rájátszott az ellene elkövetett szabálytalanságra.Közben Háfra harcolt ki büntetőt, ezúttal Görbicz állt oda és a fölső lécről bepattant a bombája.

Megcsappantak a gólok

Egymás után harmadik gólját lőtték a mieink, a norvégok ezért időt kértek – bár még mindig nyolc gól a különbség. Janurik kétszer is védett, de sajnos Lundénak egy is elég volt Klivinyi lövésénél. Janurik még Brattsetet is megzavarta, a norvég tiszta helyzetben kapufára vágta a labdát. Nagyon sok a pontatlanság és a technikai hiba a mieinknél. Semmi sem tart örökké Oftedal hosszú idő után újra a magyar kapuba talál.

Jól sültek el a cserék

Kovács Anna harmadjára sem rontja el a hetesét, de a védekezésünk még mindig gyenge és Solberg nagyon magabiztosan lövi be a helyzeteit. A 39. percben aztán pont Solberget állítják ki, de sajnos Kovács pont ekkor hibázott büntetőt. Háfra viszont nagyon erőszakos, Janurik pedig egészen jól szállt be a meccsbe.

Háfra nagy kedvvel kezd

Háfra ellentmondást nem tűrve tör be a norvégok védelme mögé, majd Schatzl vetődik be ügyesen egy lövéssel, sajnos Solberg a túloldalon rögtön gólt lő nekünk. Háfra távoli bombája kimarad, Janurik viszont védeni tud és bár Kovacsics is gólt dobott végre, Lunde lábbal ma verhetetlen.

Folytatódik a mérkőzés!

Kim Rasmussen forgat a csapat összetételén, Zácsik nagyon keményen védekezett, 2 percet kap – hihetetlen de az első kiállítás a meccsen. Sajnos Jacobsen a jobb szélről belépve bevette Janurik Kinga kapuját

Véget ért az első félidő

Görbicz Anita is megdobta végre első gólját, majd egy villámgyors ellentámadás végén Kisfaludy dobott egyet, de Løke lerántásáért hetest kaptak a norvégok. Mørk nagyon pimaszol lőtte be Bíró mellett. Klivinyi próbálkozott, mert passzívot mutattak a bírók, de Lunde fogta a megpattanó labdát. Arntzen viszont bevágja a bal alsóba, már most huszat kaptunk! Sőt, Oftedal még az utolsó másodpercben betört és a bal fölsőbe bombázott. Eddig katasztrófa ez a meccs…

Védekezés nélkül nem megy

Oftedal ment át úgy a védelmen, mint kés a vajon, majd Kovács vágta be az újabb büntetőnket, Bódi pedig rendre megjátszható a jobb oldalon. A norvégok első időkérésére 22 percet kellett várni, de sajnos megérte, mert Heidi Löke nagyon üresen maradt középen. Kimaradt egy helyzet mindkét oldalon, majd megint eladtuk a labdát, ezt pedig üres kapunál nem lehet megcsinálni büntetlenül, sőt saját térfeléről dobott gólt Nora Mørk…

Két beállóssal jobban megy a támadás is

Nem jön össze semmi, ha kivédekezzük a norvég támadást, akkor is hozzájuk pattan. Rasmussen ismét időt kér, pedig még húsz perce sem tart a mérkőzést. Lehoztuk a kapust is támadáshoz, sikerült is kialakítani rögtön egy helyzetet, de Lunde megbabonázott mindenkit – ezúttal Bódi Bernadott trafálta telibe. Ismét a jobbszélsőnket hoztuk játékba, Bódi ezúttal betalált. A két beállóssal eddig hatékonyabbak vagyunk. Zúg a Ria-Ria Hungária a lelátón, miközben Kisfaludy Anett is betalált. Kezdünk megnyugodni.

Ez eddig nem túl biztató

Schatzl betalált végre a mieinknél is, rég nem volt már ilyen, majd az első hetesünket Kovács Anna értékesítette 11 perc után. Kicsit kezdtünk visszajönni, de Kari Brattset rendszeresen megjátszható és soha nem hagyja ki a helyzeteit – a mieink viszont igen, már 12-5 az állás.

Csúnyán elhúztak a norvégok

Két gyors góllal megléptek a norvégok, védekezésben nem vagyunk pontosak, ráadásul két támadásban is elpasszoltuk magunkat, így Rasmussen időt kért 7-2-nél. Nagy csodát nem tettünk, lövésig nem jutottunk el. A norvégok lelassítottak, hiszen nem kell már rohanniuk. Először Mørk a felső lécre bombázott, majd Bíró védett kétszer is nagy bravúrral, de Zácsik próbálkozása is kimaradt. Nagyon szépen kijátszották a védelmet a norvégok, Camilla Herrem ejtette be a kapunkba a labdát, már ő is háromnál jár.

Potyognak a gólok!

Megint Mørk lőtt gólt, váratlanul ballal a jobb felsőbe csavart, Bíró Blankának esélye sem volt. Négy perc kellett az első magyar gólhoz, Zácsik talált a kapuba, de olyan gyorsan lerohantak minnket a norvégok, hogy visszaállt a kétgólos különbség – egészen addig, amíg Schatzl be nem varrta a szépítő gólt.

Bódi besárgult

Bódi Bernadett másfél perc után sárga lapot kapott, miután megmutatta a skandinávoknak, hogy mire számíthatnak a mérkőzésen. Szöllősi-Zácsik Szandra rántotta le emberét, a megítélt hetest Nora Mørk bevágta, ezzel vezetnek az északiak.

Elkezdődött számunkra is a vb!

Végre útjára indul a labda, elkezdődött a világbajnokság a magyaroknak is – a mieink tiszta fehérben játszanak, az első próbálkozásunk az oldalhálóban landol.

Az összmérleg a miénk, a közelmúlt nem

Az összmérlegünk remek: 80 mérkőzésen 50 győzelem 3 döntetlen és 27 vereség a norvégok ellen, azonban az elmúlt években inkább a skandinávoknak jött ki a lépés

Bejátszásokkal a győzelemért

Kim Rasmussen a beállósok elmozgását tartja lehetséges titkos fegyvernek: a norvég védők mögé bejátszott labdákkal fogná meg a norvégokat.

Ki tudja, milyen napunk lesz?

“Egyetlen dolgot ígérhetek: mindent megteszünk majd a siker érdekében. Ne felejtsük el, hogy a világ legjobb csapata az ellenfél, nem tudom, hogy milyen napunk lesz” – nyilatkozott a mérkőzés előtt Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

Olvasói sztorik