A hétvégén Szilágyi Áron bronzérmet szerzett a kardozók moszkvai Grad Pirx-versenyén. A Nemzeti Sportnak nyilatkozott az ottani eredményről és azt mondta, kicsit bosszús. Három dél-koreaival vívott egymás után, kettőt legyőzött, majd az elődöntőben is vezetett 13-8-ra, de úgy érzi, belekényelmesedett a Gu Bon Gil elleni mérkőzésébe.
Jött egy-két elnagyolt tus, majd a blokk.
Érkezett a kérdés, mit jelent az elnagyolt tus?
Amikor az ember bele akar halni a szépségbe
– mondta a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi.
Úgy érzi, taktikailag kitalálta, mi legyen a következő lépés, de a kivitelezésre már nem koncentrált eléggé. Elhitte, ha biztosra megy, az bejöhet, de pont ellenkezőleg, kockáztatnia kellett volna.
Az elveszített elődöntő ellenére összességében elégedett volt a formájával, úgy érzi, megfizette a tanulópénzt. Nem érzi, hogy probléma a formaidőzítéssel, abban bízik, hogy a jövő heti Európa-bajnokságon és a július végi világbajnokságra még jobb lesz.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba