Budapesten rendezték a nem olimpiai sportágak birkózó világbajnokságát, Korpási Bálint (71 kg) aranyérmet, Szabó László (80 kg) és Barka Emese (60 kg) bronzot nyert. Barka Emese egy közleménnyel keresett meg minket, amit teljes terjedelmében, változtatás nélkül közlünk.
„Köszönöm a rengeteg gratulációt, a fantasztikus szurkolást!
A verseny során egy nehéz sorsolást és küzdelmes mérkőzéseket követően a nap végén sikerült megszereznem a világbajnoki bronzérmet.
Az egész sikeremre árnyékot vet a jövőm kilátástalansága, mert érzésem és tapasztalataim szerint, ha minden így marad, akkor hasonlóképp fogok szerepelni az elkövetkezendő versenyeken, mint az idei olimpiai kvalifikációs sorozaton.
Annak köszönhetem ezt a mostani sikert, hogy a Világbajnokságra való felkészülés jelentős részét az egyesületemben az edzőmmel, Ritter Dilettával csinálhattam. Ezúton szeretném megköszönni a segítséget a Csepeli Birkózó Clubnak, Märtz Józsefnek, Ritter Dilettának, Ritter Árpádnak, Bánkuti Zsoltnak és Tóth Gábornak.
Sajnos az elmúlt hetekben, hónapokban a felkészülésem utolsó szakasza nem úgy alakult, ahogy elterveztem, mivel október közepétől ismét a válogatott által irányított munkát voltam kénytelen végezni. Ez annyira rossz hatással volt rám lelkileg is, hogy folyton sérülések és betegségek hátráltatták az edzésmunkámat.
A Magyar Birkózó Szövetség vezetősége drasztikus módon erőltet központi felkészülést a versenyzőkre a szezon egészében, azok érdekeit figyelmen kívül hagyva. Az alábbi problémák miatt ellenzem a központi edzőtáborokon való kötelező részvételt:
- egyénre szabott edzésterv hiánya
- megfelelő minőségű és mennyiségű edzőpartner hiánya
- kellő mennyiségű és minőségű külföldi edzőtábor hiánya
- a női nem gondolkodásmódjának ismeretének hiánya.
Ezek a hátrányok, amelyek a központi felkészülésből adódnak, nem csupán számomra jelentenek problémát.
Mélységesen elszomorít és kiábrándít a kialakult helyzet. Kizárólag a sportág szeretete tartja bennem a reményt.
Azért foglalom írásba ezeket a gondolataimat, mert úgy gondolom, hogy a versenyzők érdekei nagyon fontosak a sportág sikeres jövőjének szempontjából.”