Sport

Murray-t nem nyomta össze az esélyesség terhe, másodszor nyert Wimbledonban

A brit teniszező három szettben győzte le a kanadai Milos Raonicot a vasárnapi fináléban. Karrierje harmadik Grand Slam-tornáját nyerte meg, a másodikat Wimbledonban.

Novak Djokovic meglepően korai búcsúja után – a világelső a harmadik fordulóban esett ki – a második helyen kiemelt Andy Murray lett a wimbledoni tenisztorna férfi egyesének legnagyobb esélyese. A brit játékost nem nyomta össze az elvárás, egyedül a Jo-Wilfried Tsonga elleni negyeddöntője volt kicsit necces, de miután a francia 2-0-s hátrányból egyenlített, Murray 6-1-gyel lezárta a meccset, hogy aztán simán lelépje Tomás Berdychet az elődöntőben.

A kanadai Milos Raonic volt az ellenfele, aki sokkal nehezebb úton jutott el a vasárnapi fináléba: a torna negyedik kiemeltje a nyolcaddöntőben kétszettes hátrányból fordítva nyert, Sam Querrey ellen is négyjátszmás meccset játszott, az elődöntőben pedig óriási csatában kerekedett felül Roger Federeren. Először játszhatott döntőt karrierje során Grand Slam-tornán.

Az első szettben látszott is, hogy Murray a frissebb, könnyedebben is teniszezett, 3-3-nál pedig brékelni tudta a pont a szervájáról ismert Raonicot. Ez az előny elég is volt az első játszma megnyeréséhez.

A második felvonásra Raonic összekapta magát, és bár többször is bréklabdát kellett hárítania, eljutott a meccs azon szakaszához, amiben kifejezetten jó: a tie-breakhez.

Más kérdés, hogy ezúttal Murray jobb volt nála, két minibrékkel 7-3-ra nyerte meg a rövidítést, kétszettes előnybe került, ami Wimbledonban gyakorlatilag egyenlő a végső győzelemmel: még senki nem nyert kétjátszmás hátrányból a patinás verseny döntőjében.

A harmadik szettben Raonic ismét nagy csatára késztette Murray-t, 2-2-nél majdnem el is vette a brit játékos adogatását. Ez a játszma is rövidítésben dőlt el, az idegek harcát pedig ismét a brit bírta jobban, Raonic első két adogatásánál Murray-é lett a pont, 3-0 után pedig megállíthatatlan volt – 7-2-re nyerte meg a tie-breaket.

A 29 éves Andy Murray karrierje harmadik Grand Slam-tornáját nyerte meg, Wimbledonban 2013 után diadalmaskodott ismét. (Fotó: Getty Images/Clive Brunskill)

Eredmény – Wimbledon, férfi döntő

Andy Murray (brit, 2.) – Milos Raonic (kanadai, 4.) 6-4, 7-6 (7-3), 7-6 (7-2)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik