Sport

Olimpiai és világbajnok kézissel pótolja Tomorit az ETO

Hat hónapra érkezik kölcsönbe.

Tomori Zsuzsanna a decemberi kézilabda-világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést. A Győri AUDI ETO KC kiválósága a Lengyelország elleni nyolcaddöntőben sérült meg, azóta megműtötték, viszont a felépülése még hónapokat vesz igénybe.

Klubcsapata a szezon során kénytelen lesz nélkülözni őt, így a kisalföldi gárda hat hónapra kölcsönvette Ida Alstadot. A norvég hölgy 2012-ben olimpiát, 2011-ben és 2015-ben pedig világbajnokságot nyert az északi válogatottal. A klub honlapján Kelecsényi Ernő elnök elmondta, kimagasló játékintelligenciája és tapasztalata mellett azért esett rá a választás, mert a Bajnokok Ligájában is szerepelhet.

A Byasen együttesétől érkező balátlövő így nyilatkozott a klubváltásról:

Nagyon boldog vagyok, hogy a világ egyik legjobb csapatában játszhatok. Bízom benne, hogy tapasztalatommal és védekező játékommal hozzájárulhatok új csapatom sikereihez. Bizonyára egy kis időt igénybe vesz majd, hogy felvegyem a győri játék ritmusát, de ez nem okoz majd gondot. Nagy segítség, hogy három norvég csapattársam is segíteni tud, illetve Nyckével is játszottam együtt a Midtjyllandban. Úgy gondolom, hogy ettől a győri lehetőségtől mindenképpen jobb játékossá válok.

Alstad már szombaton megkezdi a munkát új állomáshelyén. Amennyiben az átigazolási procedúra időben lezajlik, egy hét múlva már pályára léphet a Podgorica elleni BL-meccsen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik