Sport

Létrejött az álomdöntő Cincinnatiban

Novak Djokovic (Array)
Novak Djokovic (Array)

Magyar idő szerint szombat este és vasárnap hajnalban rendezték az elődöntőket a közel négymillió dollár összdíjazású Cincinnatiban zajló kemény pályás tenisztornán.

A világelső Novak Djokovic azzal a tudattal készülhetett az elődöntőjére, hogy tudta, biztosan egyik nagy riválisa lesz az ellenfele a vasárnapi fináléban. A szerb viszont korántsem könnyű mérkőzésen jutott be a döntőbe.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az ukrán Dolgopolov az első szettet két breakkel fél óra után meg is nyerte. A második játszmában pedig egy labdára volt a győzelemtől. 6-6-nál jöhetett a tie break, ahol Djokovic hibája után 5-4-re vezetett az ukrán és adogathatott fináléért. Ekkor viszont a szerb megmutatta, miért ő vezeti a ranglistát, három labdamenetet nyert egymás után és kiegyenlített. Ez annyira megzavarta a világranglista 66. helyezettjét, hogy simán, 6-2-re elbukta a szettet.

Így Djokovic számára már csak az volt a kérdés, hogy egyik legnagyobb riválisa Roger Federer, vagy a múlt héten a montreali tornán ellene diadalmaskodó Andy Murray lesz az ellenfele. Végül a svájci klasszis került az útjába, miután másfél óra játék alatt egy könnyebb és a jóval szorosabb játszmában nyert a brit ellen.

A nőknél az lett volna a szenzáció, ha Serena Williams nem kerül fináléba. Ez a csúfság nem esett meg a világelsővel, két szettben múlta felül az ukrán Svitolinát.

Könnyű döntőre biztosan nem számíthat Williams, ugyanis az a Simona Halep próbál meg majd borsot törni az orra alá, aki valósággal lemosta a pályáról Jelena Jankovicot.

Eredmény – Cincinnati tenisztorna, elődöntők

Férfiak:
N. Djokovic – A. Dolgopolov 4-6, 7-6, 6-2
R. Federer – A. Murray 6-4, 7-6

Nők:
S. Williams – E. Svitolina 6-4, 6-3
S. Halep – J. Jankovic 6-1, 6-2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik