A szám világbajnokának sikere egy pillanatig sem volt kérdéses, csak az órával versenyzett. Ugyan egészen az utolsó forulóig az Európa-csúcsnál is jobban állt, ám a végére kissé elfáradt, így “csak” délelőtt elért saját Európa-bajnoki rekordját (4:31.53 p) múlta felül 4:31.03 perccel.
Verrasztó a táv feléig érmes helyen haladt, mellen azonban visszaesett, így végül 4:40.61 perces eredménnyel hatodik lett, pedig 54 századot így is javított előfutamos idején.
“Iszonyatosan gyorsan kezdtem, két másodperccel voltam jobb, mint kellett volna, de nem érzékeltem, csak a végén, az utolsó százon aztán meg is éreztem az addigi túlzott iramot. Ezért maradt el az Európa-csúcs, amit szerettem volna tovább javítani” – nyilatkozott az MTI-nek Hosszú. – “Alig hét tizeddel ugyan, de elmaradtam a rekordtól, ezzel együtt boldog vagyok, az arany a lényeg. Érzem, nagyon jó formában vagyok, s ez igazán jó jel a héten még rám váró feladatok előtt.”
Fotó: Europress fotóügynökség
Hosszú a berlini kontinensviadal harmadik magyar érmét szerezte meg a nyílt vízi szakágban 10 kilométeren második Risztov Éva és a 25 km-en szintén ezüstérmes Olasz Anna után.
Hosszú Katinka nem jutott fináléba a 200 méter hát hétfői elődöntőjéből a berlini úszó Európa-bajnokságon. Alig 15 perccel a 400 m vegyesen nyert aranyérme után ismét a medencébe szólított versenyző vélhetően nagyon elfáradt az előző úszása során, ugyanis végig a mezőny hátsó felében tempózott és nagyon lemaradva utolsóként csapott célba a futamában.
Kis Gergő a nyolcadik helyen végzett 400 méter gyorson. Bernek Péter és Balog Gábor sem jutott fináléba a 100 méter hát hétfői elődöntőjéből.
Gyurta Dániel negyedik legjobb idővel bejutott a férfi 100 m mell döntőjébe. A 200 méter olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédője futamában másodikként csapott célba 59.58 másodperces idővel, amely mindössze öt századdal marad el a londoni olimpián elért országos csúcsától.
Cseh László 50 m pillangón nem jutott fináléba, miután az esti elődöntőben kifejezetten gyengén rajtolt, így végül nyolcadik helyen, 23.95 másodperces idővel ért célba.