Mindenütt kutyák – ez volt az egyik első megállapításom, amikor megérkeztem a városba, hozzátartozott a helyi életérzéshez. Érdekes egyébként, hogy macskákról is cikkeznek, én összesen, ha kettőt láttam a tíz nap alatt. De hogy került ide ez a sok kutya, az egykori lakatlan ingoványos vidék közepére?
Rengeteg munkás dolgozott itt a létesítmények felhúzásán, hiszen gyakorlatilag a semmiből varázsolták ide a teljes olimpiai parkot a hozzá tartozó szállodákkal, olimpiai- és önkéntes faluval együtt. Ezek a munkások kezdték el etetni a környék kutyáit, azok pedig szépen lassan idegyűltek, ideszoktak az évek során. Aztán a munkások elmentek, a kutyák pedig itt maradtak.
Néhány napja még tényleg rengeteg eb mászkált mindenütt: az önkéntes faluban is annyi, hogy meg sem próbáltam összeszámolni. Most az olimpia dolgozói és az önkéntesek kezdték etetni őket. Való igaz, hogy a félig megrágott szendvicsek, ételmaradékok nem nyújtottak szép látványt, de összességében véve nem volt feltűnő jelenség, inkább csak maguknak az állatoknak a jelenléte. Akik egyébként teljesen jámbor jószágok voltak, jól neveltek, nem szegődtek az ember nyomába, nem ugrottak neki senkinek, igazából hangosak sem voltak.
Mostanra viszont eltűntek. Már annyira megszoktuk őket, hogy szinte furcsa a hiányuk. A helyiek azt mondják, hogy tényleg nagyon zsúfoltak a menhelyek, és annyira ócskák, hogy jobb elaltatni, mert még kegyetlenebb lenne bezárni őket, de számukra is megdöbbentő volt hallani, hogy milyen brutálisan bántak el szegény állatokkal.
