Sport

Gyere korizni! – tömegesítenék a korcsolyázást

Szépen vagy gyorsan? Még nem muszáj dönteni! A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség az utánpótlás nevelés és a sportág népszerűsítése érdekében igyekszik tömegsporttá tenni a korcsolyázást. Délelőttönként óvodások és kisiskolások, délutánonként egyéni jelentkezők lepik el a Budapesti Gyakorló Jégcsarnok jegét. Aki szeretné, később sportosan is belevághat: ha „szépen” korcsolyázik, a pontozásos, ha „gyorsan”, akkor a gyorsasági szakágak várják az érdeklődőket. A „Gyere korizni” programot a szerdai sajtótájékoztatón mutatta be a MOKSZ vezetősége.

Nagy a szakadék Magyarországon a pontozásos és a gyorsasági szakágak között: a szocsi téli olimpián egyetlen műkorcsolya- és jégtánc kvótát sem sikerült kiharcolni, míg a megszerezhető 10 rövidpályás gyorskorcsolya helyből 8 (3 férfi és 5 női) biztosan megvan, emellett a short trackből váltó Nagy Konrád is valószínűleg ott lehet majd az oroszországi ötkarikás játékokon nagypályás gyorskorcsolyában. Igazán jól kiépített utánpótlás nevelése azonban egyik szakágnak sincs. Ezt a hiányosságotfelismerve hívta életre a „Gyere korizni!” programot a sportági szövetség.

A program célja, hogy megszerettesse a sportot a gyerekekkel, és emellett olyan alap korcsolyázó tudáshoz segítse őket, amelynek birtokában – ha úgy döntenek – a megfelelő életkort elérve akár a versenysportba is belevághassanak, legyen az akár műkorcsolya, jégtánc és szinkronkorcsolya, akár rövid vagy nagypályás gyorskorcsolya. A program két vezetője Engi Klári, egykori kiemelkedő jégtáncos, valamint Dohány Andrea nemzetközi szinten elismert, a svéd válogatottat világbajnoki címig vezető szinkronkorcsolya edző.

„Célunk, hogy minél több gyermeket vonzzunk jégközelbe, és ne csak Budapesten tegyük mindezt, hanem vidéken is. Így Szegeden és Miskolcon is elindult már a „Gyere korizni!” program. Szegeden nagyjából 250 főt sikerült eddig jégpályára csábítani, Miskolcon 120 főnél tartunk, de reméljük ez még emelkedni fog. Budapesten délelőtt óvodai és általános iskolai csoportok, 4-7 éves gyermekek tanulják a korcsolyázás alapjait a Gyakorló Csarnok jegén, délután egyéni érdeklődők számára biztosítunk lehetőséget. A cubs, novice és junior versenyzőink szépen teljesítenek nemzetközi versenyeken is, de a hosszabb távú eredményességhez több utánpótlásra van szükség, ehhez szeretnénk széles tömegbázist teremteni.” – részletezte a program eddigi eredményeit és céljait Bálint Csaba, a pontozásos szakágak sportigazgatója.

Darázs István, a gyorsasági szakágak vezetője kiemelte hazánk eddigi szerepét is a nemzetközi szintű utánpótlás szervezés terén, hangsúlyozva, hogy mindez megújításra szorul. „Magyarország 1998 óta vezetője egy olyan utánpótlás nevelési programnak, amely a rövidpályás gyorskorcsolya felzárkóztatását tűzte ki célul a térségben. A közép- és kelet-európai országok nem tudtak lépést tartani a sportág legkiemelkedőbb országaival, így az ISU segítségével kialakítottuk azt a táborrendszert, ahol évente többször együtt edzőtáboroznak a térség tehetségei egy több világbajnokot is kinevelő kanadai edző irányítása alatt. Ez a tábor mind a versenyzők fejlesztése, mind pedig edzőink képzése szempontjából kiemelkedő szerepet töltött be, ez a rendszer azonban már megújításra szorul. A “Gyere korizni!” Program a gyorskorcsolya szakágak szempontjából is kiemelkedő fontossáú lehet az utánpótlás nevelésben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik