Nagy Attila csapata már korábban búcsút inthetett a továbbjutásnak az Európa-bajnoki selejtezősorozat brnói csoportjában, ám a zárónap meccsét le kellett játszani Portugália ellen. A mieink nem kezdtek túl jól, két szoros játszmát is elbuktak, így kétszettes hátrányba kerültek.
Nem adták fel ugyanakkor a küzdelmet, így szépíteni, egyenlíteni, majd végül nyerni is tudtak, megédesítve ezzel a búcsút. A csoportból az első két helyezett jutott tovább, a magyarok a harmadikok lettek.
„Tipikus utolsó napos, motiváció nélküli meccs volt két olyan csapat között, amelyekről már korábban eldőlt, hogy nem juthatnak tovább. Mi jöttünk keményebb csatából, hiszen a németek ellen tegnap szintén ötjátszmás meccset vívtunk. A portugálok ellen az első két játékrészben sokszor csak kerestük a játékunkat, de aztán szerencsére magunkra találtunk. Elégedett vagyok, mert 0-2-ről tudtunk nyerni, és a lányok ma is hatalmasat küzdöttek. Összességében öt csapat közül a harmadik helyen végeztünk, ami jelenlegi helyzetünkben elfogadható eredmény” – értékelt a szövetségi kapitány.
Eredmény – Eb-selejtező, Brno |
Magyarország–Portugália 3-2 (-24, -20, 23, 20, 14) |