Sport

Az olimpia öt legnagyobb pillanata

mr-bean(960x640).jpg (mr bean, rowan atkinson, olimpia, olimpiai stadion, london 2012)
mr-bean(960x640).jpg (mr bean, rowan atkinson, olimpia, olimpiai stadion, london 2012)

Visszagondoltunk, számunkra, a Sport24 számára melyek voltak az londoni olimpia legkatartikusabb történései.

Még mielőtt szó érné a ház elejét, ez a toplista szigorúan szubjektív. Egy első olimpiáján járó sajtómunkás talán szentimentális visszatekintése az év legnagyobb durranásáról, a magyar szempontból példátlanul sikeres nyári olimpiai játékokról.

1. Mr. Bean az Olimpiai Stadionban

Szerencsés és örömteli, ha az ember anglomán, nevezetesen mindent szeret, ami angol, az olimpiát meg Londonban rendezik. Nyugodtan mondhatom hát, hogy az egyik álmom vált valóra a nyári játékokkal.

Kedvenc városomban élvezhettem a britek vendégszeretetét, mert igenis van nekik, és élvezhettem azt, ami brit, ami angol: rögtön a megnyitóünnepségen. Parádés, igazán tartalmas és nagyon angol volt, nemcsak a magamfajta elfogult szemlélő szerint. Két évig próbálták, Oscar-díjas rendező koreografálta, nem csoda, ha percről percre, centiről centire tudta a több ezer szereplő, hogy mi a dolga.

Meglepetésekkel, hatásvadász, de szerethető elemekkel volt teli a megnyitó, amelynek számomra legnagyobb pillanata az volt, amikor megjelent a kivetítőn és a képernyőkön Rowan Atkinson, azaz Mr. Bean.

Videó – a koreográfia mesterfoka (0:54-től):


2. Megvertük Izlandot

Az ember, azon túl, hogy szurkolóként szinte a hobbiját végzi egy ilyen eseményen, nem hazudtolhatja meg szakmai elhivatottságát, és megbízójának érdekeit is szem előtt kell tartania. Esetünkben ez nem jelent mást, mint a minél nagyobb olvasottságot és kattintásszámot.

Ha feltennénk a találós kérdést, melyik magyar érdekeltségű sportesemény jelentette a csúcsot, talán sokan eltalálnák: a Magyarország-Izland férfi kézilabda-negyeddöntő, amelyet kétszeri hosszabbítás után, hősies, emberfeletti küzdelemben, 34-33-ra nyertünk meg.

Mivel az olimpia véghajrájában játszották a meccset, már zajlottak a kajak-kenu küzdelmek, és aznap nagyon is érdekeltek voltunk. Történetesen Dombi Rudolf és Kökény Roland, valamint a női kajak-négyes is aznap nyerte meg az aranyérmet, utóbbi 20 év után.

Így izgultunk a kézilabda-válogatott győzelméért

Tudtuk, az események egyidejűsége miatt nem érünk majd oda a közel 50 kilométerre fekvő kézilabdacsarnokba, így a kajak-kenu pálya sajtóközpontjában figyeltük Mocsai Lajos csapatának meccsét. Mit figyeltük: körmöt rágtunk, majd őrjöngtünk, amikor Fazekas Nándi kivédte a hetest, Lékai Máté pedig értékesítette a ziccert pár másodperccel a rendes játékidő vége előtt. Libabőr, libabőr, libabőr, na meg a német újságíró kolléga rosszallása, amiért őt nem hagytuk nyugodtan dolgozni…

3. Berki Krisztián olimpiai bajnok

Ha valaki megérdemelte az olimpiai bajnoki címet, az nem más, mint Berki Krisztián. Az a Berki Krisztián, aki sokszoros Európa-bajnokként, világbajnoki ezüstérmesként nem lehetett ott a pekingi olimpián a furományos kvalifikációs rendszer miatt, és mert akkor a szabadkártyát egy nevesincs tornász kapta meg.

Ez volt az a döntő, ahová minden magyar újságíró szeretett volna bejutni. Én szerencsés voltam, mert néhány kollégámmal szemben hírírási kötelezettségem nem volt, nem is tudtam volna szétszakadni a sok magyar érdekeltségű esemény miatt. A csodálatos O2 Arénában már ülni is nagyszerű élmény volt, különösen úgy, hogy 30 méterre tőlem balra Katalin hercegnő foglalt helyet.

Ő, és több ezer néző nem Berki Krisztiánra volt elsődlegesen kíváncsi (bár az olimpián szinte minden csarnokban értő közönség foglalt helyet), hanem Louis Smith-re, az egyik legnagyobb hazai sztárra (és egy icipicit talán a végül harmadik helyezett Max Whitlockra).

Különös érzés volt tudósítani az olimpiáról. Jómagam itthon, a tévé előtt ülve, a fotelben vagy a szerkesztőség asztalánál rendre „szétizgulom” magam egy-egy magyar érdekeltségű esemény alatt, a szívem majd’ kiugrik olykor. Aztán szinte lelkiismeret-furdalásom volt, amikor sem Szilágyi Áron, sem Gyurta Dániel döntője alatt nem izgultam. Ültem a vívócsarnokban vagy a médiaközpontban, figyeltem az eseményeket, és nem vert úgy a szívem, mint itthon – megmagyarázhatatlan, talán a munka kényszere hota ezt elő.

Aztán mindez egy csapásra megváltozott Berki döntője alatt. Talán azért, mert egy angolt kellett megverni Angliában, talán azért, mert mindenki várta tőle az aranyat, talán mert mindig szívélyes és készséges volt az újságírókkal, így akaratlanul is mindannyiunk egyik kedvence lett, talán mert a világ sportéletének egyik legnagyobb alakja.

A gombóc a torokban, a libabőr, a fátyolos tekintet, mind egyszerre volt jelen a sajtótribünön minden magyar kollégámnál (is). Mikor megláttuk az azonos pontszámot, mikor elbizonytalanodtunk, hogy ez mit jelent, mikor megláttuk Berki Krisztián mosolygó arcát, és mikor megláttuk, ahogy Louis Smith Londonban gratulál egy magyar fiatalembernek.

Videó – Így nyilatkozott másnap nekünk Berki Krisztián:

4. Egy kolléga hívása és a telefonom

Augusztus 9-én kimentünk a kajak-kenu pályára, kiszurkoltuk Kozák Danuta egyéni olimpiai bajnoki címét, aztán elmentünk kicsit lazítani. Tudtuk, hogy este még jelenésünk lesz egy vízilabda-mérkőzésen, de azt is, hogy kicsit könnyedebb napunk lesz, kevés volt a nagy esélyekkel kecsegtető magyar érdekeltségű esemény.

Jómagam a mosodába mentem, majd a médiaközpontba igyekeztem volna. Épp a kollégiumi szállásra tartottam, amikor két sarokra onnét megnéztem a telefonomon a híreket. Megvan a nyolcadik – olvastam az első hírt, és le kellett ülnöm a közelben lévő park egyik padjára. Ez hihetetlen. Risztov Éva olimpiai bajnok. Micsoda? Ez hogy lehet? Mindenki alulbecsülte klasszisunkat, bevallom, én is csak a pontszerző hely környékére vártam, más még oda sem, erre adott a világnak egy pofont a debreceniek klasszisa.

A váratlan hír után kezdődött a kapkodás. Valahol el kéne érni Évát, hová menjünk, vajon lerohanja-e valaki a Hyde Parkban, vagy a médiaközpontba igyekezzünk? Aztán az Olimpiai Park felé utaztam a szokásos busszal, amikor Haraszti Ádám kollégám, a DigiSport munkatársa megcsörgetett (ezúttal is köszönet!): menjek az Olimpiai Falu elé, Török Olivér sajtófőnök odaviszi újdonsült olimpiai bajnokunkat. Örömmel tettem.

Videó – Risztov Éva és egyik felkészítője a győzelem délutánján:

5. Pars Krisztián megnézi Usain Bolt döntőjét

Tudtuk előre, hogy a két Krisztián egy napon döntőzik. Berki jó pár kilométerre az Olimpiai Stadiontól, ahol Pars kalapácsokat dobált. A kérdés az volt, odaérünk-e Pars döntőjére időben, vagy sem. Tudniillik egy idő után az Olimpiai Parkon belül – ahol az Olimpiai Stadion is található – leállt a belső buszjárat, így maximum gyalog lehetett nekiindulni az útnak.

Azért is volt kérdéses, látom-e a magyar aranyesélyest, mert a döntő éppen aznap este volt, amikor minden olimpia egyik legfényesebb versenyszáma, a férfi 100 méteres síkfutás döntője. Usain Bolttal. Bejutni a legnagyobb eseményre, nem lesz egyszerű, több ezer kolléga szeretné ugyanezt elérni. Bejutottam. Szorongtunk a lelátón, de ott voltam.

Pars Krisztián úgy lett olimpiai bajnok – azontúl, hogy a többieknek esélye sem volt ellene -, hogy végignézte Usain Bolt győzelmét is. Yohan Blake és Justin Gatlin meghajolt a jamaikai szupersztár előtt, mint ahogyan Pars is.

A döntő végén a sajtókijáratnál, az úgynevezett mixed zónában tumultuózus jelenetek, mindenki Boltra várt, mi, magyar újságírók Pars Krisztiánra. Nekünk aznap ő volt a legnagyobb sztár az Olimpiai Stadionban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik