A szerkesztőségben nekem jutott a feladat, hogy értékelést írjak szavazásunkról, mely arról szólt, kapjon-e olimpiai életjáradékot Douchev-Janics Natasa.
A voksolást toronymagasan nyerte a NEM opció, nagyjából a szavazók kétharmada úgy véli, ne kapjon a magyar államtól pénzt 35. életévének betöltése után a jugoszlávból lett magyar kajakos. Péntek reggelre több mint 33 500 szavazat érkezett a NEM, és több mint 19 000 szavazat az IGEN rubrika mellé.
Nem mellesleg sokkal többen szavaztak, mint általában az oldalunkon feltett kérdések esetében, szinte rácsaptak olvasóink a témára. Még mindig, pedig már egy ideje ez a fő csámcsognivaló a magyar sportban.
Győzött a NEM
Valóban kéne valamit kezdeni ezzel az üggyel, de én például nem érzek semmit. És nem tudom, hibásnak kell-e éreznem magam emiatt. Vajon azért érzek így, mert egy olyan sportágról van szó, amelyben biztos látok még magyar aranyat? Vagy azért, mert belőlem már nem vált ki indulatokat egy magyar sportember távozása? Egyébként kivált, Nagy László ügye napokig, hetekig nyomasztott, na meg a köré épített hercehurca is.
Szegény szegediek, nemrég kellett lezárni a város ikonjának ügyét (Nagy annak idején kijelentette, soha nem igazolna más magyar kézilabdacsapathoz, ha hazatérne, csak a Pick Szegedhez), erre itt a következő.
Visszatérve: talán szomorúbb voltam, mikor Bodrogi László kerekes francia lett, és azt is sajnálom, hogy Hunyady Emese Ausztriának nyert téli olimpiai aranyakat. A sportág specifikuma miatt lehet mindez. Ez persze önzőség a részemről, teljesen figyelmen kívül hagyva az adott ember személyes életét, annak apró, a nyilvánosságra nem tartozó szeleteit.
Jelen esetben Janics Natasa életébe sem kellene beavatkoznunk, ugyanakkor neki is meg kell értenie, egy elrontott kommunikációs stratégia után miért indulatosak a higgadtságra kevésbé fogékony, az internet névtelenségébe burkolózó, vagy épp nevüket is vállaló sportszeretők. Ezzel együtt döbbenetes, az emberek milyen szólamokat engednek meg maguknak.
A Sport24 Facebook-oldalára kitett képhez (amelyen a kajakos éppen könnyeit törölgeti) ilyen kommentek is érkeztek: „hazaáruló”, „képmutató, álszent”, „gusztustalan”, „sírj, csak a pénzt hagyd itt, amit az adófizetők rád költöttek…”. Természetesen akadnak bőven pozitív hangvételű megszólalások is, itt lehet őket megtekinteni.
Nemrég Fazekas-Zur Krisztinával, az Egyesült Államokban élő kajakos olimpiai bajnokunkkal beszélgettem, aki így nyilatkozott a kérdést érintve: „Sokan elfelejtik, egy sportoló mennyi mindenről mond le azért, hogy eredményes legyen. Ez egy pokoli munka. Mindannyiunk gyerekkori álma, hogy egy világbajnokságon, egy olimpián a dobogó tetején álljunk. Én borzasztóan örülök, hogy magyar színekben sikerült ezt elérnem, jobban, mintha amerikaiként értem volna el, de azt is látni kell, mi elsősorban sportolók vagyunk, és csak utána jön ránk a mez. A munka számít, rengeteg áldozatvállalás után látszódhat, hogy kifizetődött. Akkor vagyunk igazán boldogok, és akkor vagyunk igazán csalódottak, ha épp nem sikerül.”
Tehát a boldogság a tét. Natasának is, aki mellesleg anyuka. Szeretjük démonizálni az embereket egy-egy ügy kapcsán, ilyenkor pedig elhatalmasodnak az indulatok. Ilyenkor nem gondolunk arra, hogy Carlos Perez vagy Nikola Eklemovics a magyar kézilabda-válogatott tagja, nem gondolunk arra, hogy három olimpiai aranyat nyert nekünk Janics Natasa, és arra sem, hogy a személye miatt is erősödött meg a szegedi klub. Csak jön a fröcsögés, mert olyan jó bántani a másikat, és egyébként sincs tétje, ráadásul ha valaki jön a „magyarkodással”, érvekkel úgysem lehet meggyőzni.
A szegedi búcsún (Fotó: MTI)
Ugyanakkor vannak jogos kérdések, amelyekre eddig nem biztos, hogy választ kaptunk, és nem is fogunk, ezek inkább költői kérdések:
1. Ha a család és az összetartás fontos, és abból indulunk ki, hogy a magyar szövetség és a kajak-kenu sport értékként kezeli Janics Natasát, vajon miért nem ajánlottunk a férjének munkát Magyarországon? Talán amiatt, mert egy külföldi edzőt nem lenne képes befogadni a magyar edzői kar? Vagy mert nincs elég pénzünk (Janics egyébként az egyik legjobban fizetett magyar kajakos)?
2. Mit érezhet a szintén országot váltó Benedek Dalma vagy Paksy Tímea, akik Janics Natasa korábbi vetélytársaiként egy alkalommal sem jutottak ki olimpiára?
3. Miért kell szerb színekben versenyezni attól, hogy Janics Szerbiában készül majd? (Ennek persze lehet oka az, amely Fazekas-Zur esetében volt pár évvel ezelőtt, amikor a magyar klubja és a magyar szövetség is minden támogatást megvont tőle azt követően, hogy Kaliforniába költözött.)
4. Vajon ha Carlos Perez úgy döntene, ő bizony kubai színekben indulna a riói olimpián, hogyan reagálnánk? Szinte biztos vagyok benne, nem így, mint most. Vagy Puskás Ferenc, Kubala László is hazaáruló lenne, amiért spanyol (és csehszlovák) válogatottak voltak? Nekik megbocsátottunk, amikor elhagyták hazánkat?
Ha már Szeged: mindig eszembe jut egy rövid párbeszéd: éppen egy interjúra vártunk egy barátommal az Újszegedi sportcsarnokban, amikor egy sportrajongó öregúr (akinek mindig a hóna alatt van a Sport és jobb kezében ott a neszesszer) így köszöntötte az edzésre érkező kosaras lányokat: „Csókolom, ma is dolgoznak?” Fura volt hallani ezt a „dolgoznak”-ot, pedig tényleg erről van szó.
Persze nemzeti mezben azért más, ez vitathatatlan, a hazát képviselni felülmúlhatatlan érzés lehet. Ebbe belekötni nagyon nehéz. Ha belegondolunk, hogy a versenyzőt annak idején mi „igazoltuk le” (ezt is sokan elfelejtik), és arra, hogy Janics azt mondta, sosem érezte igazán jól magát, most azt kell elfogadnunk, hogy „haza fog térni”. A három aranyat meg nekünk nyerte.
| Pénzt kér Janics a férjének? |
|
A Blikk szerint Douchev-Janics Natasa olimpiai járadékot kér férjének. A kajakost a szegedi Kovács László készítette fel, ő tizenöt millió forintos olimpiai prémiumban részesült a londoni olimpián szerzett ezüst- és bronzérmét követően. A Szerbiába visszatérő kajakosnő azonban a Blikk információi szerint méltatlannak találja az állami premizálást, hiszen véleménye szerint az férjének, Andrian Douchevnek járna. Kovács a lapnak elmondta, Janics Natasa kereste meg 2008-ban, hogy edzéseket vehessen tőle. A munka jól haladt, de egy idő után Andrian Douchev is beült a motoros hajóba. „Senki nem akart Natasának ellentmondani, így az ő akarata érvényesült. Az utóbbi időszak történései azt igazolják, hogy Andro rossz hatással van Natasára” – így a tréner. Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára szerint méltatlan, amit Janics Natasa művel, hiszen a felkészüléséhez semmi köze sincs a férjének. |
Ami az életjáradékot illeti: ha Szerbiában is megtartja magyar állampolgárságát, akkor ez az összeg jár neki automatikusan. A pénzt csak akkor vonhatja meg tőle a MOB, ha arra erkölcsileg nem lenne méltó. A jogerősen elítélt Farkas Péter birkózó például nem kapja meg a pénzt.
Az olimpiai életjáradék egyébként nem meghatározott összeg. A bajnokok esetében a Központi Statisztikai Hivatal által számított, a bérből és fizetésből élők előző évi, országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeget jelenti. Tavaly ez 213 100 forint volt.
