Sport

85 millió forintot nyertek a magyar zsugások hétfő hajnalban

póker (póker)
póker (póker)

Vzsolt800 49, míg mrw8419 36 millió forintot nyert a PokerStars online világbajnokságán.

Fantasztikus napot zárták a magyar zsugások a PokerStars World Championship of Online Poker versenysorozatán, „Vzsolt800” egy negyedik helyet csípett meg, „mrw8419” viszont meg sem állt a győzelemig – írja a Poker.hu.

Három verseny is véget ért a WCOOP, azaz a PokerStars online világbajnokságán, egy 215 dolláros, egy 700 dolláros, valamint a 10300 dolláros High Stakes eventeket rendezték vasárnap.

Mindhárom torna kétnapos levezényléssel zajlott, főleg az első kettőre figyeltünk, ugyanis ezeken az eseményeken jutottak magyar játékosok a második napra.

A 215 dolláros verseny a 21-es esemény volt a sorozatban, a magyar játékosok közül „henry0424” a 75. helyig, „bpo1967” pedig a 17. helyig jutott, a fináléban pedig „mrw8419” képviselte hazánkat.

Még pedig nem is akárhogy, ugyanis a legtöbb zsetonnal jutott be a döntő asztalra, egészen 4 főig ő birtokolta a vezető pozíciót, amikor is a harmadik helyre csúszott le. Ekkor azonban alkut kötöttek a játékosok, így a magyar zsugás 144 ezer dollár kapott biztosan, további 20 ezer dollárt pedig félretettek a győztesnek.

Ezt sikerült megkaparintania „mrw8419”-nek, az utolsó partinak a holland „KongenavU” ellen került allin A-3-mal. Ellenfelénél azonban hiába volt A-7, az asztalra érkező 4-K-2-Q-5 lapok sort eredményeztek a magyar fiúnak, aki ezzel egészen pontosan 164 619 dollárt, átszámítva nagyjából 36 millió forintot nyert.

A 23-as esemény a 700 dolláros torna volt, amelyen ismét csak három kiemelkedő magyar eredmény született. „jampiriki” a 184. helyen végzett, „mohykan1981” a 116. helyig jutott, a top 100-ba egy hazai zsugásnak sikerült beküzdeni magát, aki végül a fináléba is bejutott.

Ő pedig nem más mint „Vzsolt800”, akinek egész jól megy idáig a WCOOP, egy 13. helyet már meg tudott csípni. Most ennél is jobban szerepelt, ugyanis a döntőben öt főnél már ő rendelkezett a legtöbb zsetonnal, amikor is szintén alkut kötöttek a finalisták, ennek eredményeképpen pedig „Vzsolt800” kapta a legtöbb pénzt, 221 851 dollárt, átszámítva 49 millió forintot.

Sajnos a győzelmet nem sikerült megszereznie, ez az orosz „hronik81”-hez vándorolt, aki még így is egy kicsivel kevesebbet nyert, mint a magyar fiú, egész pontosan 220 664 dollárt tehetett zsebre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik