Széles Sándor, Gyurta Gergely, Gyurta Dániel (Fotó: MTI)
Szerdán, a fantasztikus diadal után nem sokkal, az uszoda mellett összefutottam Molnár Zoltánnal, a MOB főtitkárával. Londoni csapatvezetőnk amondó volt, sokan mondanak sok mindent Gyurta Dani edzőjére, Széles Sándorra, egyvalami azonban tagadhatatlan Molnár szerint is: „Zseni a pali. Sokat beszélgettem most vele, nem akármilyen figura, nem akármilyen gondolatokkal.”
És valóban. Széles Sándor, ez az 1956 januárjában született edző ellentmondásos figura. Kimondottan megosztó személyiség. Sokan sok mindent mondanak róla, de ez csak a belterjes „zuhanyhíradó”. Amúgy szinte senki sem ismeri. Az MTI képarchívumában kép sem található róla, a wikipédián bejegyzés sem, a Google kereső egy névrokon magyar politikust dob fel. Holott öttusázóként egészen junior világbajnoki csapattagságig vitte. 1976-ban a lengyelországi Zielona Gorában szerzett csapatbronzot, eztán átpártolt az úszók táborába, ott lett edző. Gyurtát már Athénban is edzette.
Daninak is sokszor súgták, mondták már: hagyja ott. 2006 környékén már-már kényszerítették, miután az Athént követő szétcincálódás során szörnyen visszaesett, attól tartottunk, elveszik a sportág számára. Ő azonban kitartott. Pontosan tudja, miért. Lehet, hogy Sanyinak vannak hullámvölgyei, lehet, hogy Dani néha kiabál vele – a debreceni ob-n személyesen láttam, igaz, az öccse elbaltázott 1500-a miatt borult ki –, ám ezek úgymond az üzletmenet részei.
Akárhogy is alakulnak a mindennapok, mégiscsak Széles rakta össze Dani technikáját, ami egyedi a világon, és ő ismeri tökéletesen, milyen edzésmunka kell ahhoz, hogy mindez tökéletesen működjék. Széles ráadásul pontosan látja, melyik ellenféltől mire számíthatnak. Óriási húzás volt, hogy a szinte ismeretlenségből előretörő Jamieson ellen is megtalálták a megfelelő módszert (és hogy immár rá készültek, nem a lemorzsolódó Kitadzsimára): Gyurta kőkeményen felgyorsított már a százas forduló után, és a részeredmények alapján egyértelmű, az aranyat a harmadik ötvenen nyerte meg, mert igaz, hogy nem az övé volt a leggyorsabb utolsó ötven, hanem a skót srácé, ám akkora előnyt épített a hajrára, hogy azt már nem lehetett behozni.
Sanyi amúgy magának való ember. Individuum. 2004-ben, amikor még senki sem ismerte, sosem hordta a magyar csapat szerelését. Alighanem még öttusázó korából maradt meg a futás szeretete – igazi „futóbolond”. Már meglett emberként 3 órán belül teljesítette a maratoni távot, nem csoda, ha nála a futógatya, futócipő a hétköznapi viselet.
Viszont ennek köszönhette, hogy annak idején eljutott az athéni uszodába, Dani egyik úszására. Épp aznap indult ugyanis kissé később versenyzője után, amikor az 50 km-es gyaloglást rendezték. A különbuszok nem jártak, ám hiába indult neki maga, egyszer csak kordonokba ütközött. Kérdezte, mikor mehet tovább. Majd ha elment a mezőny, válaszolták neki. Még jó, hogy Görögországban voltak, ahol azért a lazaság és a léhaság mindig is a helybéliek sajátja volt. Sanyi kissé odébb ment, aztán egy kevésbé őrzött részen átbújt az elválasztó szalagok alatt – és beállt. Nem sétált, hogy ne keltsen feltűnést – gyalogolt, felhúzott könyökkel, nagy lépésekkel. A szerelése adekvát volt (atléta, tipikus futónadrág), az meg azon a nagyjából egy kilométeren senkinek sem tűnt fel, hogy nincs rajtszáma. Aztán amint az uszoda közelébe ért – kiállt. Kissé furán néztek rá, no de az 50 km-es gyaloglásnál előfordul, hogy valaki nem bírja…
Viszont odaért az uszodába, időben.
Mert az edzőnek a versenyzője mellett a helye, ugyebár.
Gyurta Dani mellett speciel szinte a kezdetek óta.
