Sport

Két olimpia is belefér!

Huszonegy éves, de már tizenöt esztendeje taekwondózik. Legutóbb ezüstérmet nyert az Európa-bajnokságon, a világranglistán pedig az ötödik. Ő Kotsis Edina.

Kotsis Edina fiatal kora ellenére a magyar teakwondosport egyik zászlóvivője. Az 1990-es születésű sportoló már 2005 óta ott van a nemzetközi porondon, akkor még a juniorok közt halmozott sikert sikerre: egy-egy ezüst- és bronzérem a mérleg különböző világ- és Európa-ranglistás versenyeken (A kategória), 2010-ben pedig megnyerte az U21-es Eb-t valamint egy Eb második és egy Universiade harmadik hely is összejött neki. 2007 óta a felnőttek közt is indul.

A magyar lány 2012-es éve is jól alakul eddig, ugyanis előbb második lett egy belga A kategóriás versenyen, majd a manchesteri Eb-n is ezüstig vitte, az elődöntőben például a britek üdvöskéjét, Jade Jonest verte nagyon simán. Csak a franciák egyik menője, Floriane Liborio tudta őt legyőzni a döntőben. Az ezüsttel egyszersmind a világ élvonalába került, ugyanis már az ötödik a világranglistán – 497 lány közül.

Az olimpiai kvóta ugyanakkor nem jött össze, a szintén francia Marléne Harnois jelentette számára a végállomást az európai kvalifikációs tornán januárban. A gall lány végül bronzérmesként váltotta meg a londoni jegyét.

Edinával az UTE Megyeri úti judotermében beszélgettünk.

Kotsis Edina akcióban (Fotó: taekwondodata.de/Peter Bolz)

Mióta taekwondozol?

Már tizenöt éve. Úgy kezdődött az egész, hogy elköltöztünk Budapesten belül, ez volt az általános iskolában délutáni foglalkozásként. A bátyám ment le először és mikor hazajött azt mondta, hogy ez tök jó és ajánlotta, hogy menjek el én is. Én pedig lementem edzésre és nekem is megtetszett.

Mióta dolgozol együtt a mostani edződdel, Breznai Ágnessel?

Vele még friss a kapcsolatunk. Novemberben jöttem át az UTE-ba, azóta edzünk együtt.

Dolgozol, vagy iskolába jársz az edzések mellett?

Még tanulok, az Eszterházy Károly Főiskolára járok testnevelő, edzői szakra.

Nocsak, taekwondo edző leszel?

Még nem, ez egy általános diplomát ad, aztán majd utána esetleg.

Hogy néz ki a felkészülésed? Vannak csúcsra járatott időszakok, vagy ugyanazon a hőfokon készülsz egész évben?

Ha valami fontosabb verseny van – Európa- vagy világbajnokság -, akkor arra fél évet készülök, az egy húzósabb időszak. Ilyenkor semmi bulizás nincsen. Ha egy világ- és Európa-ranglistás versenyre készülünk, akkor az nem annyira hajtós. Napi két edzésem van a hét hat napján, szombaton a válogatottal vagyok, vasárnaponként szoktam pihenni.

Hány órás egy edzésed?

A reggeli az olyan másfél óra, délután pedig másfél-kettő. Reggelente inkább a technikával foglalkozunk, mert korán van még, de van, hogy atlétikázom, futok ilyenkor. Délután pedig keményebb küzdőedzések szoktak lenni.

Kikkel szoktál készülni? Csapattársakkal, vagy esetleg a súlycsoportodon belül más magyar klubok taekwondósaival?

Magyarországon az én súlycsoportomban nincsen nagyon senki. Így a klubtársakkal, meg az edzőimmel készülök, de szerencsés vagyok, mert sokat hívnak külföldre is.

Merre szoktál menni ilyenkor?

Mindenfelé. Legutóbb a szerbeknél voltunk, de hívtak az angolok is, hogy az olimpia előtt segítsek felkészülni az angol lánynak (Jade Jones – a szerk.), de Spanyolországba is hívott a finn lány (Suvi Mikkonen – a szerk.), ő is Londonra készül.

Meddig lehet profi szinten űzni ezt a sportot?

Én a 21 évemmel fiatalnak számítok. Ez változó, harmincéves korig szerintem tudják csinálni a lányok, a fiúknak valamivel tovább.

Akkor ebbe még belefér egy olimpiai szereplés, nem?

Ó, persze. Kettő is!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik